A Fidesz-kormány kedvelte Wábereréktől bérel lakást az Országgyűlés Toroczkai Lászlónak

Belpol

A Mi Hazánk Mozgalom elnökének az Orbán Viktor által kormánybiztosnak is kinevezett multimilliárdos Wáberer György feleségének cégétől bérel rekord áron lakást az Országház. A bizalom, a praktikusság, alkalmasság alapján választották.

A Mi Hazánk Mozgalom elnökének közel félmillió forintért forintért bérel lakást az Országgyűlés Hivatala (OH) tavaly júniustól. A lakás méretével és bérleti díjával is kiemelkedőnek számít a képviselőknek járó ingatlan juttatások rangsorában, ugyanis egy 108 négyzetméteres lakásról van szó, amiért havonta több mint 460 ezer forintot fizet az OH. A lakást a volt fuvarozó, 130 milliárdos becsült vagyonával a Forbes 2022-es listájának 14. helyére pozícionált Wáberer György felesége adja bérbe a képviselőnek.

Wáberer a Hungarocamion privatizációjával alapozta meg az ország legnagyobb szállítmányozó tőzsdei cégét, a Waberer’s International Nyrt.-t. A Wáberer volt az első olyan Orbán-multikedvenc, amellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött, még 2013-ban. Orbán bizalmát fejezte ki az is, hogy Wáberer György 2020 nyarán kormánymegbízotti pozíciót kapott, ő felel a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért, továbbá kuratóriumi tag a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemet működtető alapítványban.

Wáberer feleségétől még férje kormánybiztossága idején, tavaly júniustól kezdte bérelni a budapesti lakást az OH a parlamentbe jutott Mi Hazánk Mozgalom elnök-képviselőjének, Toroczkai Lászlónak. A bérbeadó a VKH Invest Vagyonkezelő Kft., amelynek ügyvezető tulajdonosa, Wáberer Mária írta alá a határozatlan idejű szerződést. A VKH Invest Vagyonkezelő Wábererék családi cége, első ügyvezetője 2009 és 2011 között Wáberer György volt, aki egy másik cége, a VKH Vagyonkezelő Kft. révén alapította, amelyben szintén korábban szintén ügyvezetői posztot töltött be Wáberer Mária. Wáberer György felesége egyéb Wáberer-cégekben is visel vezető tisztséget, így a Toroczkainak lakást kiadó VKH Invest Vagyonkezelőhöz tartozó, a Volán Tefu szállítmányozót bekebelező WBP Zrt.-ben, a V-Spec Vagyonkezelő Kft.-ben és a Volánspec Zrt.-ben is.

A lakás pontos elhelyezkedéséről annyit közölt a Mi Hazánk, hogy a Parlament közelében található, ez a tájolás pedig egyezést mutat több Wáberer-érdekeltségű cég székhelyével a Kossuth téren. Ilyen például a Lászlótanya Kft., amelyet Wáberer György irányít, miután feleségétől 2011-ben átvette az ügyvezetést. Ide van bejegyezve a High Yield Vagyonkezelő Zrt. is, amelyen keresztül Wáberer György a fuvarozási cégében megmaradt 23 százaléknyi kisebbségi pakettjét birtokolta. Egészen idén februárig, amikor Tiborcz István kivásárolta. Ezzel a miniszterelnök veje a BDPST Group révén 49,64 százalékra növelte tulajdonát az ország elsőszámú, Európa egyik legnagyobb fuvarozó-logisztikai vállalatbirodalmában, ami 2022-re 6,6 millió euró osztalékot fizetett. (A cégben a másik nagyobb tulajdonos Jellinek Dániel milliárdos, Tiborcz többszörös üzlettársa.)

Az egyik top NER-oligarcha Garancsi Istvánnal 2016-ban irodaházat építő Wáberer György azonban nem esett ki a Fidesz-kormány kegyeiből, ugyanis egyetemi kurátori tagságát megtartotta, és áprilisban a MÁV újraosztott igazgatói székeinek egyikén találta magát.

Megkérdeztük a Mi Hazánkat, hogy miért pont Wábereréktől béreltetnek lakást Toroczkainak, azt a választ kaptuk, hogy alkalmasság, praktikusság és bizalom alapján döntöttek. „A Mi Hazánk Mozgalom frakciója az alkalmasság, praktikusság és a bizalom alapján választja ki azokat a személyeket, intézményeket, vállalkozásokat, akikkel együtt dolgozik, szolgáltatásaikat igénybe veszi” – írta a narancs.hu kérdéseire a Mi Hazánk Mozgalom sajtóosztálya. „Az Országgyűlés Hivatala által számára Budapesten, a törvény által biztosított formában bérelt 108 négyzetméteres lakás a munkavégzés célját szolgálja, ezért az Országház és a Képviselői Irodaház közelében található, egy régi építésű bérházban.”

Toroczkai László ezzel a régi építésű bérházban található lakással bekerült a képviselői elit klubba, azon tíz képviselő közé, akiknek az Országgyűlés Hivatala a legmagasabb áron 460 ezer forintért bérel lakást.

A 10 legdrágább lakást béreltető parlamenti képviselő, avagy a 460 ezresek klubja:

SAS ZOLTÁN, Jobbik, 460.740,-FT/HÓ, 58 m2

TILKI ATTILA, Fidesz, 460.740,-FT/HÓ, 67 m2

BARCZA ATTILA, Fidesz, 460.740.-FT/HÓ, 68 m2

DUDÁS RÓBERT, Jobbik, 460.000,-FT/HÓ, 71 m2

SZABADI ISTVÁN, Mi Hazánk, 460.739.-FT/HÓ, 71 m2

TESSELY ZOLTÁN KÁROLY, Fidesz, 460.740,-FT/HÓ, 92 m2

TOROCZKAI LÁSZLÓ, Mi Hazánk, 460.740 FT/HÓ, 108 m2

HALÁSZ JÁNOS, Fidesz, 460.740,-FT/HÓ, 113 m2,

SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, DK, 460.740,-FT, 130 m2

JAKAB ISTVÁN, Fidesz, 460.740,-FT/HÓ, 169 m2

FRISSSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után a Mi Hazánk lapunkkal közölte, hogy "Toroczkai László egy nyilvános hirdetés alapján találta meg a szolgálati lakását, amellyel kapcsolatban egyetlen szempont volt, hogy a parlament és a képviselői irodaház közelében legyen. Mivel három gyermeke van, ezért 108 négyzetméter a lakás. Toroczkai László nem tudta, hogy a VKH Invest Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője Wáberer György felesége, de nem is nyomozta az ügyvezető családi kapcsolatait. Mivel erre a családi kapcsolatra konkrétan nem is kérdezett rá a Magyar Narancs újságírója, így Toroczkai László válasza általánosságban a szerződésekre, munkatársakra vonatkozott."

A Magyar Narancs kérdése egyébként arra vonatkozott, hogy a párt "mely megfontolások alapján választotta, választották ki azokat a személyeket, intézményt, vállalkozásokat, amelyek az Országgyűlés Hivatala (OH) jóvoltából, finanszírozásával segítik önt képviselői munkájában illetve a Mi Hazánk frakcióját?" Több megbízottra név szerint is rákérdeztünk, köztük a VKH Invest Vagyonkezelő Kft. kiválasztására is. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.