Márki-Zay egységes, Fidesz-ügynökök nélküli ellenzéket akar

  • narancs.hu
  • 2018. április 21.

Belpol

Az egyik felszólaló Rogánnak is üzent, Márki-Zay pedig nagyon beszólt az ellenzéknek.

Elsőként Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója szólalt fel, aki főleg a civil aktivizmus fontosságára hívta fel a figyelmet. „Jelen kell lennünk mindenhol, minden nap az ország minden részében. Kicsiben kell kezdeni és nagyban folytatni” – mondta Móra, hozzátéve, hogy a történelem is ezt igazolja, ehhez viszont türelem kell és közös cél. Az Ökotárs igazgatója úgy látja, hogy tovább kell menni a kudarcok ellenére is, erre pedig képesek a civilek, akik azért dolgoznak, hogy Magyarország egy jó hely legyen – de egyedül nem megy. Szervezésre, pénzgyűjtésre és cselekvésre buzdítja a megjelenteket. „A demokráciát a hétköznapokban fogjuk felépíteni.”

false

 

Fotó: Bogdán Réka

Nem félünk!

Kiabálta a tömeg Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírójának beszéde közben, aki többek között arról beszélt, hogy bízik benne, valamilyen formában megmenekül az újság, és tudják folytatni munkájukat. Ígéri, a jövőben is kritikusak lesznek a kormánnyal és az ellenzékkel is. Unyatyinszky ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy készülőben van egy országos újságíró- és tudósítóhálózat. Az újságíró szerint a civilek meg tudják keseríteni ennek a „kamu kétharmadnak az elkövetkezendő éveit”, majd felszólította a tüntetőket, hogy ne a pártokra várjanak.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A beszédek között időnként videóüzeneteket játszanak be, az egyik ilyen Szentesi Éva írónő felvétele, aki többször gyógyult már fel a rákból. Az írónő azzal kezdi, hogy egy ismerőse egyszer azt mondta neki, hogy a Fidesz olyan, mint a rák. Szentesi szerint a Fidesz rosszabb, mint a rák, majd arról beszél, hogy senki se gyűlöljön.

Homonnay Gergő a közmédia manipulációjáról beszélt, és arról, hogy egy normális Magyarországon nem a dölyfös nagyurak mondják meg, hogy este mi lesz a híradóban. Arra a mondatára, hogy a „Fidesz sáskaként rabolja le az országot”, hatalmas kiabálással felelt a tömeg. „Elegünk van” – skandálták. Homonnay üzent Rogán Antalnak és a feleségének is: „Tónikám, lehet, hogy mi csak bolhák vagyunk a szemetekben, de Cilivel ne felejtsétek el, hogy a bolha csípése kellemetlen tud lenni.” Az este folyamán többször elhangzott, hogy segíteni kell a vidékieket és a fideszes szavazókat azzal, hogy a civilek elmagyarázzák nekik: hazugságokat hallanak a közmédiából. Homonnay szerint most a fideszes szavazókért is harcolni kell, mert nekik is joguk van a tisztességes tájékoztatáshoz.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A tüntetés utolsó felszólalója Márki-Zay Péter volt, akit hatalmas örömmel fogadott a tömeg. A hódmezővásárhelyi polgármester először arról beszélt, hogy az előző heti tüntetésen értette meg, mi ennek az egésznek az értelme. „Az az értelme, hogy van remény, hogy mi vagyunk a többség, hogy nem vagyunk egyedül. Ti adtok nekem erőt és a családomnak” – mondta a tüntetőknek, hozzátéve, hogy ezért fogadta el ezt a felkérést, mert a civil jelenlét segít neki abban, hogy Hódmezővásárhelyen szembeszálljon a gonosszal.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Márki-Zay egyébként egy ponton eléggé odaszólt az ellenzéknek, mondván, a magyarok nem bízhatják magukat olyanokra, akik nem képesek az összefogásra. Véleménye szerint a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nem csak szavakban utasítja el a korrupciót. Továbbá hangsúlyozta az egységes, „Fidesz-ügynökök nélküli” ellenzék létrejöttének a fontosságát, és azt, hogy jobb-, illetve baloldal megfér egymás mellett. „Ti vagytok az új ellenzék!” – kiáltotta a polgármester, majd a beszéd vége felé arra kérte a tömegben állókat, hogy mindenki fogja meg a másik kezét, ezzel jelezve, hogy itt nincs helye a gyűlöletnek.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."