Könyv

Kihaltunk volna

Cat Bohannon: Éva

Kritika

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Ő volt az (a szerző a latin nevéből rövidített Morgie becenevet adta neki), aki, noha csecsbimbója még nem volt, elsőként szoptatta utódait. A szerző ugyanis a női test evolúcióját mutatja be.

Az amerikai szerző (akinek versei is megjelennek) egy interdiszciplináris terület, a narratíva és a megismerés evolúciójából doktorált, és ez a műve is több tudo­mányágat ölel fel. Alapvetően biológia (evolúcióbiológia, anatómia, paleontológia stb.), de kitér a földrajzra (földtörténetre), időnként a történelemre, sőt alkalom­adtán elmerészkedik a kulturális antropológia, az irodalom és a filozófia irányába is. Alapos munka, ahogy azt a 80 oldalnyi roppant bibliográfia is jelzi. A törzsszöveg 9 fejezetre oszlik, az evolúció egy-egy állomását – új szervet vagy képességet, jelenséget, viselkedésformát – elsőként prezentáló élőlénnyel a középpontban. Az elevenszülő, fejlett érzékszervekkel rendelkező állatkák után a két lábon járó, felegyenesedett, majd az eszközhasználó előemberekről, végül pedig több fejezetben a homo sapiensről olvashatunk.

Hasonlóan Caroline Criado-Perez néhány évvel ezelőtti, Láthatatlan nők című könyvéhez, az Éva a tudományos kutatások férfi normájának (hím normájának) kritikájából indul ki: abból, hogy a női testet nem érdemes a férfitest jellemzően kisebb méretű változataként elkönyvelni, mert ennek súlyos következményei lehetnek, például a nem megfelelő adagban felírt gyógyszerek, vagy éppen a meggondolatlan zsírleszívások. A női testen elhelyezkedő zsír ugyanis nem csupán egy itt-ott kellemetlenkedő plusz, hanem egy szerv, amely ugyanabból az ősi zsírtestből alakult ki, mint a máj és az immunrendszer jelentős része, ezért is osztozik ezek regenerálódóképességében.

Noha a szerző ért a történetmeséléshez és mindent elkövet, hogy írása követhető és gördülékeny legyen (például népszerű filmekre hivatkozva próbál közel kerülni a laikus olvasóhoz, és itt-ott a humort sem nélkülözi), a szöveg helyenként mégis nehezen olvasható. De mindenképpen megéri az erőfeszítést, már csak azért is, mert Bohannon számos, a nemek viselkedésével összefüggő társadalmi tévhitet cáfol meg tudományos eszközökkel. Így a nők elleni erőszakot is, az szerinte nem valamiféle ősi, „természetes” ösztön szabadjára engedése: az ember anatómiájából arra következtethetünk, hogy őseink beleegyezéssel közösültek, köreikben nem volt jellemző az aktus kényszerítése. Azon állatfajok ugyanis, amelyeknél gyakori a nemi erőszak, a „fegyverkezési verseny” jegyében bonyolultabb nemi szervekkel rendelkeznek, sőt a nőstények valamilyen védekező mechanizmust (pl. a kloáka „csapóajtaja”) is bevetnek, hogy mégiscsak az általuk kívánt hím által termékenyüljenek meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.