A fővárosi antitest-vizsgálat szerint a Sinopharmmal oltott idősek negyedének nincs elég antitestje

  • narancs.hu
  • 2021. július 21.

Belpol

Hasonló eredményre jutott egy másik kutatás is.

Újabb eredményeket tett közzé a Fővárosi Önkormányzat antitest-vizsgálatáról. Mint ismert, Fővárosi Önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködésben lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára ingyenes koronavírus-antitest tesztelésre. Összesen 20 ezer tesztet végeznek el, a tesztelések még folyamatban vannak. Eddig összesen 3805 vizsgálatot végzett el a főváros és a kerületek.

A fővárosi és kerületi tesztelésen eddig részt vett Sinopharm vakcinával beoltottak 24,18 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség. Ezt jelzi, ha az eredmény az 50-es határérték alatt van. Más oltóanyagok esetében ez az arány 1,4 és 3,2 százalék között mozog. A vizsgálat a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozás hiányában ugyan nem képvisel a hatvan év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, azonban az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett adatok értékelése és bemutatása is tanulságokkal szolgál –közölte a Fővárosi Önkormányzat.

A Sinopharmról részletesebb korosztályi adatokat is közöltek. Ebből látszik, hogy a 80 év felettieknél már 38 százalékban nem termelődött elegendő antitest. A 60-80 éveseknél ez 20-26 százalék közt mozog.

A fővárosi és a kerületi antitestvizsgálat eredményeihez hasonló adatokat publikált egy új, részletes magyar kutatás. A Sarkadi Balázs akadémikus és Ferenci Tamás biostatisztikus vezette kutatócsoport is azt állapította meg, hogy a 60 év felettiek negyede esetében nem hatásos a Sinopharm.

Karácsony Gergely főpolgármester szerdán bejelentette, népszavazást kezdeményez többek között arról, hogy legyen általános, ingyenes antitest-szűrés minden 60 év feletti embernek.

(Fővárosi Önkormányzat)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.