Szeptemberben árulná csak el Müller Cecília, hogy június elején hány delta-fertőzöttet találtak

Belpol

Érthetetlenül titkolózik az országos tisztifőorvos hivatala a járványadatokról.

Hány esetben regisztrálták Magyarországon a Sars-Cov 19 "indiai mutáns" elnevezésű mutációját? A fertőzötteknek milyen tünetei voltak, és közülük hányan kaptak korábban valamilyen védőoltást – többek között ezeket kérdeztük meg még június 3-án a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).

Ekkor már tudni lehetett arról, hogy az időközben delta variánsnak átkeresztelt vírusvariáns is jelen van az országban, hiszen az operatív törzs május 29-én két azonosított delta fertőzöttről számolt be. A Müller Cecília vezette NNK azonban furcsán reagált: június 4-i válaszlevelükben ajánlották, hogy nézzük vissza operatív törzs aznapi, már lefutott sajtótájékoztatóját, mert ott foglalkoztak a témával. Valóban, a 4-i sajtótájékoztatóból kiderült, hogy háromra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Csakhogy ezt elárulhatta volna nekünk a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ is, hiszen a járványadatok hozzájuk futnak be először.

A fentiekből tanulva, rögtön közérdekű adatigénylésben kértük ki Müller hivatalától a 2021. június 4-ig érvényes járványadatokat: az NNK ezt már nem kerülhette meg olyan könnyen, de gondoskodtak róla, hogy így se jussunk egyhamar információhoz. Június 17-én értesítettek minket, hogy kérdéseink helyett az új koronavírus elleni védekezéssel és a járványügyi készültségből adódó közfeladatokkal kell foglalkozniuk – ezért 45 napon belül fogják elküldeni a válaszokat.  

Hogy valójában mennyi feladatuk lehetett, nem tudhatjuk. Az ugyanakkor beszédes, hogy operatív törzs hat nappal korábban levonult a tévéképernyőkről, mondván, Magyarországon megszűnt a harmadik járványhullám.

Így tehát továbbra is várnunk kellett az NNK beszámolójára. A Koronavírus Sajtóközpontnak valamiért nem jelentett ekkora nehézséget, hogy nyilatkozzanak: június 23-án az Mfor.hu érdeklődésére elárulták, hogy országszerte összesen öt delta-fertőzöttről tudnak.A szám július 4-ére kilencre emelkedett, de ezt sem Müller Cecíliáéktól tudtuk meg.

Veszélyes kérdések

Az NNK által szabott határidő hétfőn járt le, és annak rendje és módja szerint jött is a Nemzeti Népegészségügyi Központ levele – a válaszadási határidő újabb kitolásáról. „Igénylésének az Infotv 29 & (1) bekezdése szerinti határidőben való teljesítése továbbra is veszélyezteti az NNK veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását” – magyarázta a népegészségügyi központ, hogy miért hosszabbítják meg újabb 45 nappal az adatközlés végső időpontját.

Magyarán a közpénzből működő, közfeladatokat ellátó – az újságírói megkeresések miatt pedig sajtóosztályt is üzemeltető – NNK szeptember 2-án árulná el, hogy június 4-én hány delta-fertőzöttről tudtak, miközben ugyanez a szervezet kormányzati megkeresésekre napi szinten készségesen szolgáltatja a járványügyi adatokat.

Mindezt nehéz lenne mással magyarázni, mint szándékos időhúzással, és a sajtó jogszabályi lehetőségek adta csuklóztatásával. A hivatkozás alapot még maga Müller Cecília is kínosnak érezheti, hiszen Hadházy Ákosnak (véletlenül) továbbküldött munkahelyi levelében rendesen kiakadt miatta: „Kedves Kollégák! Erre nincs jobb szövegünk? Ez a veszélyezteti a feladat ellátást (sic!), miért kell beleírni? Egyszerűen miért nem hivatkozunk a jogszabályra, hogy 45 nappal meghosszabbítottuk az adatszolgáltatást és kész. Köszönöm szépen! Cili”

Hadházy Ákos egyébként éppen kedden számolt be arról Korrupcióinfó nevű oldalán, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ krőzusi módon szórta az egészségügyi szűrőprogramokra kapott uniós támogatást. A programhoz kapcsolódó négy sajtóháttérbeszélgetés büféjére fejenként 72 ezer forintot számoltak el, alkalmanként 10-10 meghívottal számolva. Ebbe a menübe személyenként 5 dkg aprósütemény, 4 dl víz, 2 dl gyümölcslé, 1 kávé, 1 tea fért bele.

 A levél, aminek már nincs jelentősége

Végül bemásoljuk azt a levelet, amit június 4-én küldtünk el a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Szeptember 2-án ennek már valószínűleg semmilyen súlya, relevanciája nem lesz, a várható negyedik járványhullám küszöbén – de tanulságos lehet, hogy melyek azok a kérdések, amelyekkel az NNK 90 napon belül nem tudott, vagy inkább nem akart foglalkozni.

„Tisztelt Müller Cecília, Tisztelt Nemzeti Népegészségügyi Központ!

Koncz Tamás vagyok, a Magyar Narancs újságírója. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulok Önökhöz.

Érdeklődni szeretnék, hogy a mai napig, azaz 2021. június 4-ig hány esetben regisztrálták Magyarországon a Sars-Cov 19 "indiai mutáns" elnevezésű mutációját? Amennyiben a válaszadás napjáig több ilyen fertőzöttet regisztrálnak, kérném, hogy ezt a számot is közöljék.

Ennek az indiai mutánsnak vagy - ahogy a WHO nevezi – delta törzsnek, három alváltozatát is észlelték Indiában, ezek közül az úgynevezett tripla mutáns a legfertőzőképesebb. Magyarországon melyik típus jelent meg?

A fertőzöttek közül hányan kerültek kórházba, hányan vészelték át saját otthonukban a betegséget? Milyen jellegű és erősségű tüneteik voltak?

Hány, indiai mutáns vírussal fertőzött beteget ápolnak kórházban, milyen az ő állapotuk?

Az indiai mutánssal fertőzött személyek közül előzőleg hányan kaptak védőoltást, hány oltást kaptak, és milyen típusút? Mennyi idő telt el oltásuk és a fertőzés tüneteinek megjelenése között?

Az indiai vagy delta mutánssal fertőzöttek egymással érintkeztek, kapcsolatban álltak – családi, baráti, munkahelyi vagy más kapcsolat kötötte össze őket?

Mely településen fordultak elő az említett delta törzses fertőzések?

Az indiai változattal fertőzöttek közül hányan estek át korábban a Covid-fertőzés valamelyik változatán (kínai, brit, egyéb)?

Hányan kapták el az indiainak nevezett mutánst úgy, hogy korábban nem estek át Covid-fertőzésen, és oltást sem kaptak?

Kiderült, hogy milyen úton fertőződhetett meg indiai mutánssal az a három személy, akiről korábban az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin beszéltek? Közülük hányan jártak külföldön a fertőzés előtti hetekben?

Közeli ismerősük, munkatársuk, hozzátartozójuk járt külföldön a fertőzés előtti hetekben, és ha igen, hol?

A fertőzöttek szűkebb környezetét is vizsgálták a vírusváltozat megjelenésével kapcsolatban?  Ha igen, ez milyen eredménnyel járult?

A koronavírus hány mutációját azonosították eddig magyarországi fertőzöttek esetében, és mely típusokat?”

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.