A karmester - Portré Zoboki Gábor építészről

A Művészetek Palotája tervezője, Orbán Viktor egykori katonatársa, aki minden politikai oldallal normális viszonyra törekszik. Állandóan jár az agya, megbízhatóságát, munkáinak jó színvonalát kritikusai is elismerik – ám hogy kiemelkedő építész lenne, azt tisztelői sem állítják.

Az általános iskolában egy Kodály-tanítvány szeretteti meg a Szabadság-hegyi középosztálybeli fiúval a zenét, a gimnázium biológia–fizika szakán mégis orvosnak készül. Igaz, Zoboki Gábor már akkor is táncol, énekel, klasszikus gitáron játszik, idővel zongorát, összhangzattant, zeneszerzést tanul. Az egyetem alatt dzsesszbalettegyüttesben lép fel, a katonaságnál néptáncol, később kórust vezet, és manapság is gyakran látni a Művészetek Palotája (Müpa), az operaház előadásain, vagy második otthona, Párizs koncerttermeiben.

Hogy aztán miért építész, és nem zenész lett? Talán azért, mert amikor a jelentkezési lapot be kellett adni, épp nagybátyja, az építész Csics Géza volt rá a legnagyobb hatással – emlékezik vissza. Igaz, a Műegyetem alatt is meginog, negyedévben kihagy egy szemesztert, hogy zenetudományt hallgasson a Zeneakadémián, majd bejár az ELTE filozófiai, esztétikaóráira. Zenész maradt építészként is, ahogyan lapunknak mondja: karmester. Egy harmincfős irodát dirigál nap mint nap, a Müpa építkezésénél 100 mérnököt, a most zárult kínai projektnél is több tucatot. Nem tagadja, élvezi, hogy keresztülviszi elképzeléseit, megoldja a konfliktusokat, összehangolja a munkát, s közben figyel a külső körülményekre is. Mint egyik legjobb barátja mondja, látszólag követhetetlen módon, de tudatosan mozog a média és a politika közegében.

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az őt ismerők körében nem kétséges fideszes elkötelezettsége, de korrekt kapcsolatra törekszik mindkét politikai oldallal. Mint mondja, különösen az utóbbi évtizedben erősödött meg benne az érzés, hogy alapvetően jó irányba megy az ország. Együtt katonáskodott Orbán Viktorral Zalaegerszegen, de állítja, hogy csak később barátkoztak össze. Több forrásunk szerint nem is Orbánnal, hanem a feleségével ápol jó viszonyt – Ráhel esküvőjére is hivatalos volt –, aki építészeti, belsőépítészeti kérdésekben kikéri a tanácsát. Az építészet liberális dolog, nyitottságot követel, mondja, mégis belépett a Magyar Művészeti Akadémiába. Ennek okára két magyarázatot is adott kérdésünkre: egyrészt első mestere, Zalaváry Lajos hívásának tett eleget, másrészt szerinte az akadémia szellemisége változik, egyre inkább a liberálisabb középgeneráció lesz a meghatározó. És ebből a munkából ki akarja venni a részét.

Demszkytől Orbánig

1988-ban, a diploma megszerzése után kerül Zalaváry Lajos, a modernista építész KÖZTI-ben lévő műtermébe. Részt vesz az akkor nagyon korszerű, környezetéhez finoman illeszkedő East-West Business Center tervezésében. Ezután a BUVÁTI-ban, a Wright-féle organikus és a modern finn építészetből táplálkozó Turányi Gábor irodájában dolgozik. A DLA fokozatot 2008-ban az organikus építészet által megérintett neomodern, kísérletező építésznél, Bachmann Zoltánnál szerzi meg; máig az ő pécsi építészeti karán tanít.

1997-ben hozza létre saját irodáját. Mint mondja, kényszerből, mert a BUVÁTI-ból kipakolják az építészirodákat. Nem üres kézzel távozik, sikerül átvinni a budapesti városháza bővítésének tervezését. Megszólalóink izgalmasnak nevezték a bokorban elhelyezett épületeit, amik biztosították volna a terület Károly körút felőli átjárhatóságát. Mégsem valósult meg a terv – igaz, más pályázat sem. Egy év múlva csatlakozik az irodához az Egyesült Államokból korábban hazatért Demeter Nóra, így alakul meg a 2013-ban 300 millió forint árbevételt hozó Zoboki–Demeter és Társai Építésziroda. A friss cég 1998-ban jelentős állami megbízást kap, a BUVÁTI-ban urbanisztikával már foglalkozó Zoboki elkészítheti a Fidesz által szorgalmazott kormányzati negyed többkötetnyi tanulmányát. Ekkor még elsősorban családi házakat tervez – 1997-ben, 1998-ban és 2000-ben is övé az év lakóháza díj.

Számos komolyabb tervezési feladatuk is van, de nem áll még az első nagyobb házuk, a nem különösebben izgalmas Váci úti Center Point irodaház, amikor 2000 októberében meghívja őket Demján Sándor cége, a Duna Sétány Székház Kft. az egykori expótelekre óhajtott különös kombó – múzeum, árverési csarnok, irodaház, szálloda – tervezésére kiírt ötletpályázatra. A legnagyobb irodák között versenyeznek; két terv jut tovább, végül decemberben a beruházó Zobokiékkal köt szerződést. Nem tudjuk, milyen hátszéllel kerültek be az illusztris csapatba, de sem a korabeli sajtóban nem találunk utalást, sem az általunk megkérdezett döntéshozók nem számoltak be arról, hogy eleve lejátszott lett volna a pályázat. Annál is inkább, mert akkor még úgy volt, hogy Demján a saját pénzéből építi fel a 4M-nek nevezett múzeumot, cserébe azért, hogy „akciósan” hozzájutott a város egyik legértékesebb telkéhez.

Kétségtelen, hogy végül sikerrel megoldották a később a Művészetek Palotájává (2000–2005) „fejlesztett” projektet. Egy korabeli szocialista döntéshozó szerint a Müpa tervezése közben jól megtalálták a hangot, míg a liberálisok több fenntartással kezelték Zobokit. És bár felmerült a projekt leállítása, Zoboki személye és munkája nem volt vita tárgya. (Demján élete egyik legnagyobb üzletét csinálta meg a beruházással, az állam – két számvevőszéki vizsgálat szerint – már nem annyira.) Ezzel befutottak, sorra jöttek az üzleti megrendelések; számos irodaház, a Richter Gedeon Kémiai Kutatóközpont (2003–2007), a Sasad Liget táncoló házai (2005–2008), a Telenor-székház (2006–2008) – kritikusai ezeket tartják jelentősebb épületeinek a Müpa után. A Richter-központot az Octogon című szaklap az évtized legjelentősebb épületének nevezte.

2008-ban merőben szokatlan módon altervezőként tűnt fel Kis Péter mellett az egykori Honvéd-főparancsnokság rekonstrukciójánál. Kis évekkel korábban nyerte meg a tervpályázatot, de a kerület fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás nem volt hajlandó a szabályozási tervet ehhez igazítani. 2008-ban két másik építésszel együtt felkérte Zobokit, hogy készítsen helyzetelemző tanulmányt; így került utóbb a projektbe altervezőként. A 11 milliárdos uniós támogatás elúszásától tartó szocialisták a jó jobboldali kapcsolatokkal rendelkező Zobokitól remélhették, hogy végül csak megvalósul a terv. Ám hiába terveztek a szabályozásnak mindenben megfelelő házat, a kerület polgármestere változtatási tilalmat rendelt el (lásd: Kicsinyes, szánalmas, kártékony, Magyar Narancs, 2008. november 20.). Kis Péter nem akart beszélni arról, hogy önként fogadta-e be a projektbe Zobokit, aki pedig azt mondta, egyszerűen segítséget nyújtott kollégájának az áttervezéshez. Zoboki mindenesetre ekkor kezdett behatóbban érdeklődni a Vár iránt.

Az, hogy a leginkább az építőipart sújtó 2008-as válság nem döntötte be az irodát, Zoboki szerint annak köszönhető, hogy abban az évben megszerezték és hat­éves munkával megtervezték a nemrégiben átadott Nanshan Kulturális Központot Senzsenben. A kínai és az orosz megrendelés nem függ össze tehát a jelenlegi kormány „keleti nyitásával”. Senzsen polgármestere a Müpát tanulmányozva hívta meg Zobokiékat tanácsadónak egy már zajló kulturális beruházáshoz. Zobokiék két hét múlva teljesen új tervvel rukkoltak elő, az épületben lévő hangversenyterem és színház eredeti méreteit is megváltoztatták. Az akkor már kivitelezés alatt álló múzeum terveit is átalakították, így aztán tanácsadóból vezető tervezővé léptek elő. Újabb megbízást is kaptak, egy drámai, egy táncszínház, illetve egy zeneiskola átépítésére.

Az elmúlt években itthon is számos állami megrendelés futott be hozzájuk. Nyílt versenyen nyerték el az Orczy-kert rendezésére kiírt ötletpályázatot, és meghívásos pályázaton az Erkel Színház rekonstrukcióját. Meghívták az új Nemzeti Galéria pályázatára is őket. A Miniszterelnökség felkérésére 2013-ban tanulmányt készítettek a Szent György tér rendezéséről, és a legfőbb közjogi intézmények elhelyezéséről. Bár nem az egykori Karmelita kolostort ajánlották tanulmányukban, meghívásos pályázat eredményeként mégis ide tervezhetik a Miniszterelnökség várbeli új épületét. A pletykák szerint Zoboki számos kormányzati tényezőnek ad tanácsokat, így Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak is. Bizonyára nem ezekből él az iroda, de a mai ínséges idők­ben még­sem lebecsülendő megbízásokról van szó. Főleg, hogy sok nagy dobásból kimaradtak: a Vár hosszú távú koncepciójáról szóló pályázatot 2011-ben az állami megrendelésekkel jól kibélelt KÖZTI vitte el az orruk elől, vagy például a Kossuth téri beruházásnál sem osztottak lapot nekik.

Nem világszám, de a miénk

„Ha beruházó lennék, vele dolgoztatnék – mondja Bachmann Zoltán –, mert tud nagy léptékben gondolkodni, betartja a határidőket, és megbízható minőségben szállít.” Zobokit majd’ minden őt ismerő kollégája impulzív személyiségnek írja le, de mint egyikük megjegyzi, az irodájában rend van, úgy működik, mint a legjobb svájci óra. Ezt társa, az ’56-os emigráns szülőktől származó, Kaliforniában született Demeter Nóra is megerősíti, aki szerint Zoboki bohém külseje roppant akkurátus embert takar. A közös iroda fölépítésében Demeternek nagy szerepe volt: a Berkeley Egyetemen – ahol apja atomfizikát tanított – és a brit Fitzroy Robinson építész­iroda munkatársaként, majd magyarországi képviseletének vezetőjeként szerzett tapasztalatai, egyszóval a magával hozott angolszász kultúra meghatározó volt. Irodájuk abban a tekintetben is a nyugat-európai trendeket követi, hogy az építészeken kívül egyéb területek képviselői – dizájnerek, képzőművészek, sőt néha dramaturgok – is dolgoznak egy-egy feladaton.

Demeter Nóra már a rendszerváltás előtt gyakran járt haza, a hetvenes években az esztergomi gitárfesztiválon is találkozhatott Zobokival, de megismerkedésük a kilencvenes évek közepén történt. A kollégái által tehetséges építésznek tartott, az irodában a kisebb projekteket kezelő, a nemzetközi közegben és a magyar liberális elit köreiben is otthonos Demeter, valamint az impulzív, városi méretekben gondolkodó, kitűnő jobb­oldali kapcsolatokkal rendelkező Zoboki a jelek szerint jól kiegészítik és inspirálják egymást.

Zobokinak a művészattitűdjén győzedelmeskedő fegyelme főművén, a Müpán is látszik. A homlokzatot nehéz szépnek látni, de „ha kimondom: Müpa, nem kisebb tökéletlenségei jelennek meg, hanem valami kellemes konnotáció. Miként szokták mondani? Nem világszám, de a miénk” – írja Torma Tamás építészetkritikus. Maga Zoboki úgy nyilatkozott egy helyütt: „ha ma Magyarországon épül egy hangversenyterem, akkor az nem a kísérletezés terepe”. Egy-egy építészeti geg kedvéért nem veszélyeztette a ház – különösen annak legfőbb éke, a hangversenyterem – használhatóságát. És korántsem csak a legfontosabbról, a kiváló akusztikáról van szó. Az ott fellépő művészek és látogatók egyaránt elegáns, esztétikailag nem megosztó, és legfőképpen funkcionális terekről számolnak be. Martinkó József építészetkritikus szerint azonban „rossz üzenet egy kulturális épület esetében, ha bezárkózik, miként azt a Müpa teszi, az akusztika pedig alapvetés egy koncertteremnél”.

Sztár, építész

Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy Zoboki tehetséges építész. Ám még a vele jó viszonyban állók is hozzáteszik, hogy nem kiemelkedő jelentőségű. Senki nem állítja, hogy utánzó lenne, de munkáira nem nyomja rá a bélyegét a személyisége. Zoboki Gábor egy helyütt modernistának nevezi magát, máskor pedig azt mondja, hogy a barokk szellemisége hat rá, egy kollégája pedig az art decóban leli meg ihlető forrását. A legtöbbek véleményét talán a Zobokival urbanisztikai kérdésekben régóta vitázó Schneller István, Budapest egykori főépítésze foglalja össze, amikor azt mondja: „impulzívan és kreatívan használja a kor fő építészeit irányait”. Épületeiről kevés elemzést találunk, Szemerey Samu építészetkritikus szerint azért, mert nem a magyar építészet intellektuális ágához tartozik. Vámos Dominika építészetkritikus, aki régóta ismeri Zobokit – még az általa vezetett kórusban is énekelt –, ezt azzal egészíti ki, hogy Zoboki sok más hazai építésztől eltérően nem a szakmának akar megfelelni, hanem a megbízónak és a felhasználóknak. „Én nem Wagner-szerű építész vagyok, aki a saját egójából táplálkozik – magyarázza zenei hasonlattal mindezeket Zoboki –, hanem Haydn típusú, akinél minden reggel megrendelte a tiszttartó a muzsikát, és ha épp nem volt brácsása, akkor írt egy olyan művet, amiben a hegedű helyettesítette a hiányzó hangszert. Ami a legfontosabb, ezt nem megalázásként, hanem feladatként élte meg.”

Mindez nem azt jelenti, hogy bármilyen silány igényt kiszolgál. Ellenkezőleg: Zoboki képes a megrendelő fejével gondolkodni, és kiprovokálni a gyakran – különösen az állami beruházásoknál – hiányzó építészeti programot is, hangsúlyozza egyik forrásunk. Így volt ez a harmincszor áttervezett, három kormányt és négy minisztert elfogyasztó Müpa esetében is. Bizonyára nagy szerepe volt abban, hogy az eredetileg múzeumnak tervezett épületbe Rocken­bauer Zoltán miniszter másik projektje, a hangversenyterem is helyet kapott. Maga Zoboki így értelmezi legutóbbi, nagy vihart kavart lépését is, amikor a Liget Budapest projekt részeként felépülő Új Nemzeti Galériát a kiírástól eltérő helyszínre, a Szent György térre tervezte meg a Városliget helyett.

„Egy-egy kiváló építész mondhat sokkal okosabbat egy-egy kérdésről, de Zoboki előkapja a ceruzáját, és lerajzol valamit. Mindenre konkrét megoldást kínál” – ebben látja Zoboki legnagyobb erősségét egy kollégája. Ő maga azt mondja, nem tud csupán a telekhatárok között gondolkodni. A Népszabadságban 2008-ban megjelent Budapest-kiáltványában azt írja: „Ma Budapestet nem tervezi senki. A város »foghíjról foghíjra« épül. (…) Az elmúlt évtizedekben várostervezés helyett lényegében csak városszabályozás folyt egységes városépítészeti koncepció híján.” Szerinte projektekkel és nem gúzsba kötő szabályokkal, tiltásokkal lehet várost fejleszteni. Tele van praktikus ötlettel: a kisföldalattit meg kellene hosszabbítani Budáig, birtokba venni a Dunát, és így tovább. Nem feltétlenül eredeti, viszont konzekvens gondolatok. Egy fővárosi döntéshozó szerint Zoboki elképzeléseinek zöme azonos a jelenlegi urbanisztikai koncepcióval. Schneller úgy véli, „tetszetősek az effajta megfogalmazások, és természetes, hogy egy építész, ha üres telket lát, építeni akar, és feldob olyan terveket, mint például Zoboki a csepeli lakóhíd ötletét, hátha megtetszik a beruházóknak vagy a döntéshozóknak. Mindez azonban nem helyettesítheti a tudatos településtervezést, ami a projekteket urbanisztikailag megfelelő mederbe tereli.”

A megrendelőkkel folytatott harcban Zoboki széles műveltségére és jó kommunikációs képességére támaszkodhat. Valóságos performer. Az őt nagyra becsülő Bachmann minden írónia nélkül „verbális építésznek” nevezi, aki „fel tudja építeni a szavaival, színes ceruzáival az épületet a megbízók szeme előtt”. Kollégái közül sokakat irritál feltűnő öltözködése, teátrális, médiaképes stílusa, ami a fekete garbós, leginkább szakmai konferenciákon megnyilvánuló építészek körében atipikus. A rosszindulatúbbak operetthuszárnak vagy primadonnának nevezik. Ő maga azt mondja, az építészetnek is szüksége volna a maga Öveges professzorára, aki a közvélemény és a döntéshozók számára is elmagyarázza az építészet és a mérnöktudományok szempontjait. Egy név nélkül nyilatkozó kollégája azt mondja, Zoboki színes sáljai olyanok, mint Daniel Libeskind szemüvege, vagyis a sztárépítészek tudatosan felépített imázsát szolgálja. És hazai viszonyok között valóban a sztárépítész celeb szerepét játssza Zoboki. Még ha kritikusai szerint attitűdjét egyelőre nem is igazolja vissza épületeinek eredetisége.