A kormány megtanítaná a nyugdíjasokat videotelefonálni

  • narancs.hu
  • 2017. november 27.

Belpol

Ötezer gépet osztanak ki, és bűnmegelőzési Skype-konferenciákat tartanak a szerencsés 65 felettieknek.

Elindult az Idősügyi Infokommunikációs Program – jelentette be Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa hétfő reggel az M1-en.

A programban szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő, valamint egészségkárosodott embereket támogatnának, méghozzá azzal, hogy számítógépeket és ingyenes internetszolgáltatást biztosítanak nekik, sőt: meg is tanítanák ezek használatát.

A miniszteri biztos szerint országos felmérés bizonyítja, hogy a digitális eszközök segíthetnek:

- az idősek magányának csökkentésében

- az ellenük irányuló bűncselekmények megelőzésében

- és az egészségük megőrzésében.

Mindezt úgy, hozták a példát, hogy megtanítják a nyugdíjasokat videotelefonálni, bűnmegelőzési Skype-konferenciákat tartanak nekik, és a demencia enyhítésére szolgáló játékokat is kifejlesztenek.

Az eszközök kiosztása már el is kezdődött Berettyóújfalun, ahol az egyik rendszer működését biztosító diszpécserközpont is lesz. Ez tíz falut lát el, és a munkatársak Skype-on keresztül fogják segíteni a programban részt vevőket. Hogy pontosan idézzük, a berettyóújfalui körzetben "52 közfoglalkoztatott fogja segíteni 260 idős mindennapi életét, magányának enyhítését".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.