Belpol

„Azokat nem tudjuk meggyőzni, akik könyveket darálnak”

Több mint ezer pszichológus írt alá egy állásfoglalást, ami elítéli Meseország mindenkié című könyv ledarálását és a szakmaiatlan tudományos állásfoglalásokat. Nyúl Boglárka pszichológus lapunknak adott interjújában azt mondta, azokhoz akartak szólni, akik nem látják át a helyzetet, mert nincs kellő ismeretük hozzá. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának kutatója szerint a könyv körül történtek azt mutatják, a homoszexuálisok komoly nehézségekkel szembesülnek az életben. 

Súlyosabb, mint hisszük

Az új koronavírus-fertőzöttek száma napról napra nő, az ország mégsem áll le. A kormány szerint ez az emberek akarata, a szakértők viszont figyelmeztetnek: tesztelés, kontaktkutatás és maszkviselés nélkül nagy bajban leszünk.

„Ha megszűnik a félelem a vírustól”

A járvány okozta külső sokk elhárultával, 2021 nyarától indulhat meg a gazdasági fellendülés, amely azonban lassabb lesz, mint a gazdaság bezuhanása volt – véli Zsiday Viktor befektetési szakember. A magyar növekedést hosszabb távon gátolhatja a kormány elégtelen segélycsomagja, főleg, ha télen újabb leállás jön.

"Az óvoda mindig gócpont"

Mi a helyzet ott, ahol a legkisebbekre vigyáznak, ahol nem lehet maszkot adni a gyerekekre, és ahol egyetlen megbetegedő óvónő is problémát okoz, mert a helyettesítés alig megoldható?