Halál utáni coming out: Kallós Zoltán-interjút közöl egy román könyv
Az erdélyi magyar néprajzkutató 90 évesen beszélt arról, milyen érzés volt kétszeresen is kisebbségben élni Romániában.
Az erdélyi magyar néprajzkutató 90 évesen beszélt arról, milyen érzés volt kétszeresen is kisebbségben élni Romániában.
Azt kérik, a fogyatékossággal élők és családtagjaik számára maradjon érvényben a rezsicsökkentés.
Holoda Attila úgy kalkulál, hogy a magyar háztartásoknak nem a negyede, hanem a fele fizet többet a rezsiért augusztustól.
Egy nap alatt 350 százalékkal nőtt egy győri telep forgalma.
Nemrég még arról beszélt a kormányfő, hogy nem most van itt a béremelések ideje – de persze vannak kivételek.
Vidéki megyeszékhelyekre szerveznék a demonstrációkat.
A számlák ugyanis az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva.
Kijelentik, hogy a megszavazott törvény zömében ellehetetleníti az szabadúszó reklámipari és tartalomszolgáltató szakembereket, és negatív dominóhatást idézhet elő.
A kettős üzemanyagár és a gabonakiviteli tilalom miatt pedig jogsértési eljárásokat indítottak.
Az alapilletmény mellett többféle pótlékot kaphatnak, a cafeteria kerete 200 ezer forint lesz, valamint a szociális, beiskolázási segély mellett utazási kedvezményt és lakbértámogatást is igénybe vehetnek.
Pedig eredetileg csak a pártvezetésről mondott volna le.
Elődje, Kovács Gábor visszatér korábbi munkahelyére, a Budapest Brand Zrt-hez.