A magyar állam ünnepén akadályozta meg a NER, hogy Iványi Gábor ételt adjon a menedékkérőknek

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 21.

Belpol

Az ételosztás ma már engedélyköteles.

A hatóságok nem tették lehetővé, hogy Iványi Gábor ételt vigyen azoknak a menedékkérőknek, akik nem kapnak enni a röszkei tranzitzónában – írja a 444. A portál megfogalmazása szerint a „Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője vasárnap tett ki egy felhívást arról, hogy élelmiszert vinne a határra, hétfő délelőtt pedig meg is kísérelte átadni a kenyeret, almát és halkonzervet. A röszkei tranzitzónánál először azt a választ kapta, hogy nincs engedélye.”

Iványi Gábor középen

Iványi Gábor középen

Fotó: MTI

Erre azonban Iványi nem adta fel és Mórahalmon, de Szegeden is a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is próbálkozott, hogy a szükséges papírt megszerezze. Ám érdemi választ sehol sem kapott, nem volt ugyanis „senki, aki illetékesnek ismerte volna el magát, nem derült ki, hogy ki az ügyeletes az ügyben, jellemzően csak a biztonsági személyzettel tudott beszélni.”

„A hatalom nem mutatta meg az arcát, az egész egy áthatolhatatlan hínárhoz hasonlított” -nyilatkozta a 444-nek Iványi Gábor, akit megdöbbentett, hogy „itt tartunk 1018 évvel azután, hogy eldöntöttük, Európához akarunk tartozni”.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.