A Magyar Idők újságírói tanítják majd verset írni a jövő költőit

Kizárólag a kormánypárti napilap munkatársai vállalták a feladatot. Elég sok pénzt fizetnek annak, aki hajlandó tőlük tanulni.

Az állami tehetséggondozó Orbán János Dénes, a magát kormánypárti napilapként reklámozó Magyar Idők szerkesztőjének kezdeményezésére, Szőcs Géza kormánybiztos közbenjárásával jött létre. Az állami tulajdonban lévő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke a kormányközeli Írószövetség elnöke, az MMA-tag Szentmártoni János. A másik három nagy írószervezet a kormánynak írott levélben adott hangot értetlenségének, hogy miért nem egyeztetett velük senki, mielőtt ekkora pénzeket ítélt meg a „fiatal irodalomra” a kormány. Az elmúlt egy hónapban sokan és sokszor elmondták, mi a baj ezzel az egésszel.

Mi a baj vele?

Először lapunk munkatársa, Krusovszky Dénes költő fejtette ki kifogásait. Azóta megszólaltak az írószervezetek vezetői, Kollár Árpád (FISZ) és Gaborják Ádám (JAK) a Dróton, a Szépírók Társasága elnöke, Gács Anna pedig a Narancsban mondta el a véleményét. Váratlan lépésként mintegy hetven pályakezdő író adott ki közös közleményt, vagyis megszólalt a célközönség. Azt írták: „Jogosnak tartjuk azt a félelmet és felvetést az elmúlt évek kultúrpolitikai tervei és döntései alapján, amely arról szól, hogy egy látszólag ad hoc módon, figyelmetlenül létrejövő, szakmailag korántsem megalapozottnak tűnő kezdeményezésről van szó, egy olyan mesterséges módon létrehozott konkurenciáról, amelyet nem kizárhatóan pártpolitikai érdekek mozgatnak.” A tehetséggondozó működéséről a legtöbb konkrétumot eddig Orbán János Dénes projektvezető Krusovszky Dénesnek adott válaszaiból lehet megtudni. Orbán János Dénes és a politika viszonyáról pedig itt írtunk részletesen.

Tegnap végre elérhetővé vált a kft. hivatalos honlapja, és ezzel nyilvánosságra került az oktatók neve is. Orbán János Dénes korábban utalt arra, hogy sokan visszautasították a felkérését – ez szerinte nem a projekttel kapcsolatos visszásságok következménye, hanem azok tehetnek róla, akik ezeket a problémákat szóvá tették, vagyis „támadták” őt. Azt is megígérte, hogy az oktatók között az egykor általa vezetett kör, az Előretolt Helyőrség „kisebbségben lesz”. Leszögezte továbbá, hogy „az oktatókat nem politikai alapon válogatjuk. A szakmai tudás nem politikai hovatartozás kérdése.”

Terem a babér (Balog Zoltán és Orbán János Dénes)

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Az oktatók névsorát olvasva nehéz értelmezni a fenti kijelentéseket. A hat oktató közül egy színész, öten pedig írók, irodalomszervezők. Az öt irodalmár közül négyen az Előretolt Helyőrség köréhez tartoztak, és mindegyikük kötődik a kormánypárti Magyar Időkhöz. A projektvezető Orbán János Dénes a napilap rovatvezetője, Farkas Wellmann Éva, Nagy Koppány Zsolt és Pál Dániel Levente rendszeres szerzők, de még az ötödik oktató, Farkas Wellmann Endre is közölt cikket a lapban.

Egy jellemző apróság

Farkas Wellmann Endre azt a bizonyos cikket az írói álnevén publikáló Orbán János Dénessel közösen jegyzi. Az írás a Janus Pannonius-díjról szól, amelyet Szőcs Géza alapított, és a Szőcs által vezetett Magyar Pen Club ítél oda nagy kormányzati támogatásból. Farkas Wellmann Endre igen elégedetten nyilatkozik a Pen Club rendezvényéről és kiadványáról, ami voltaképpen természetes, hiszen életrajza szerint „2015-től a Magyar PEN Club PR-menedzsere és 2016-tól a Magyar PEN Club könyvkiadójának főszerkesztője”.

Aki képes legyűrni a fentiek miatti ellenérzéseit, annak komoly pénzeket fizet a 150 millió adóforinttal útnak indított kft. – legalábbis a kiéheztetett irodalmi élet lehetőségeihez képest. Két pályázatot írtak ki, az egyiket a jövőbeli mentoroknak, akik a „kiképzés” után „az Íróakadémia oktatói mellett részt vesznek a fiatal tehetségek gondozásában”. Ők egy éven keresztül havi 150–250 ezer forintot kapnak majd. A pályakezdő tanítványok pedig havi 40–100 ezer forintot remélhetnek.

Róluk mondta Gács Anna: „Képzeljük el azt a huszonéves írót, aki lehetetlen munkákból próbálja fenntartani magát, miközben az írásaiért alig kap honoráriumot, és egyszer csak elé rakják ezt a lehetőséget. Csakhogy rögtön azzal is szembesül, hogy nem világos, ki és miért ajánlja ezt neki, milyen feltételekkel. Nem tudja, mit jelent, ha elfogadja, és ha nem fogadja el. Azt érzi, hogy necces az egész, esetleg sokan rossz szemmel nézik, ha elfogadja stb. Tehát aminek kitüntetésnek kéne lennie, megaláztatássá válik. Míg ha tekintélyes szakmai kuratóriumtól, átlátható pályázati rendszerben, ésszerű összeget kapna, boldogan elfogadhatná.”