Gyűlnek a fehér virágok a Teleki Blanka Gimnázium kerítésén

  • narancs.hu
  • 2016. február 19.

Belpol

Nagyon sokan fejezték ki szolidaritásukat Pukli István igazgatóval, akit a Klik a pedagógustüntetésekben játszott szerepe miatt kezdett cseszegetni.

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium az elsők között csatlakozott a miskolciak kezdeményezéséhez, sőt a tantestület nyílt levelében tette közzé követeléseit. A magyar közoktatás további lerombolása ellen, illetve annak új alapokra helyezéséért kiálló tanárokat korábban is érték támadások (íme, egy példa erre). A zuglói középiskola igazgatóját például a tankerületi Klik konkrétan a miskolci tüntetésen való részvételéért vette elő, és követelt tőle szűkre szabott határidőn belül bizonyos dokumentumokat. A leginkább a múlt század ötvenes-hatvanas éveire jellemző tempó elleni tiltakozásul, illetve a betámadott tantestület iránti szolidaritás jeleként reggel óta gyűlnek a fehér virágok a Teleki kerítésén.

false

Fotó: Németh Dániel

false

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.