A magyar kormány hűségesküt tett Oroszországnak

  • narancs.hu
  • 2017. november 3.

Belpol

A következményeket még az unokáink is viselni fogják.

"A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította az LMP Paks 3-ra vonatkozó népszavazási kérdését, mondván, hogy az nemzetközi szerződést érint. Kiderült ugyanis, hogy az "évszázad üzletének" csúfolt atompaktum keretében nem csak Paks 2, hanem minden további atomprojekt kapcsán elkötelezte magát a kormány az orosz félhez" – áll a párt mai közleményében, hozzátéve, ezzel végképp bebizonyosodott, hogy "a paksi bővítés keretében a kormány hűségesküt tett Oroszországnak, aminek következményeit még az unokáink is viselni fogják".
Patyi András, az NVB elnöke indoklásában azt is jelezte, hogy szerinte

az LMP túl sok népszavazási kérdést nyújt be,

amely "magatartás már önmagában a hitelesítés akadályát képzi". Az LMP viszont azt javasolja az NVB elnökének, hogy ha nem bírja a rektori munkával és az NVB vezetésével járó kettős terhelést, akkor inkább mondjon le, de ameddig ellátja ezt a közfunkciót, addig ne panaszkodjon, hanem végezze el az ezzel járó munkát.
Az LMP Patyi András önbeismerése után fellebbezést nyújt be a Kúriához.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.