Micsoda meglepetés: a Fideszben semmiképpen sem javasolják Orbánnak a miniszterelnöki vitát

  • narancs.hu
  • 2017. november 3.

Belpol

Ő pedig nyilván meg is fogadja a tanácsot.

A Magyar Nemzet tudta meg, hogy semmilyen körülmények között nem javasolna miniszterelnöki vitát a választások előtt a Fidesz egyik prominense, aki szerint „a vitának nem volna értelme,

mert szerinte Orbán Viktornak nincs kihívója”.

Az nem derül ki a cikkből, hogy ki ez a prominens, ugyanakkor szerinte az is egy ilyen vita ellen szól, hogy mindig megemeli a kihívót a hivatalban lévő politikussal szemben, „azoknak segít többet, akik kisebbek és gyengébbek”.

Nem lennénk meglepődve, ha a kormányfő megfogadná a tanácsot, mert

miniszterelnöki vita sem 2010-ben, sem 2014-ben nem volt, Orbán legutoljára 2006-ban vitatkozott ellenfelével,

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, de az akkori elemzések szerint azt a disputát Gyurcsány nyerte Orbánnal szemben, aki szinte végig a kamerának beszélt. Ma visszanézve persze egészen mókás, amikor Orbán például arról beszél, hogy „az oktatásra fordított összegeket is növelnünk kell”:

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.