A maszkviselés kikényszerítésére megy rá a kormány új korlátozások helyett

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 12.

Belpol

"Nem béníthat meg bennünket újra a vírus" - adta ki az új jelszót Orbán.

Rekordmagas, már az ezret közelíti az új fertőzöttek napi esetszáma, újabb korlátozások helyett azonban a kormány főleg az eddigi szabályok betartatásával szeretné megakadályozni a fertőzés terjedését - ez derült ki Orbán Viktor rövid Facebook-videójából, amelyet az Operatív Törzs szombat reggeli ülése után tett közzé.

A videóban Orbán azt mondta, az egészségügy felkészült, több mint 10 ezer szabad ágy áll rendelkezésre, illetve lélegeztetőgépek is, mint fogalmazott, "ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad, ha elkapja a vírust".

Ezen túl a védekezésről csak annyit mondott, hogy szankcionálni fogják, ha valaki nem hord maszkot.

"Ki szeretnénk valahogy kényszeríteni, hogy azt a kevés szabályt, amit a maszkviselésre, boltok, közlekedési eszközök használatára kidolgoztunk, azt ki is tudjuk kényszeríteni, érvényesíteni tudjuk. Tisztelettel kérjük az embereket, hogy tartsák be ezeket a szabályokat, de ha ne tartják be, akkor már szankciókat is kell hozzá kötnünk" - mondta.

Beszélt arról is, hogy 3 iskolát és 16 óvodát kellett bezárni eddig a fertőzés miatt, október 1-től pedig kötelező hőmérsékletvizsgálatot rendelnek el az iskolákba belépéskor.

A koronavírus-tesztek hatósági áráról a szerdai kormányülésen döntenek, és azt ígérte, ingyenessé teszik az önkéntesen kérhető influenza elleni oltást.

"Nem béníthat meg bennünket újra a vírus" - hangsúlyozta végül Orbán.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.