Petőcz György

A Milla-érzés – második rész

  • 2012.10.20 07:10

Belpol

„A választásokhoz közeledve össze kell majd fogni a szocialistákkal” – a Milla stratégiai kérdéseit taglaló második részből kiderül a csoport koncepciója a Fidesz leváltásáról, de az is, hogy mi az a watchdog. Petőcz György írása.

A Milla története tulajdonképpen jóval a Milla előtt indult. „Nem az Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldalt akartam megcsinálni, hanem évek óta a civil társadalom öntevékenységének élénkítésén dolgozom” – mondja Juhász Péter, aki korábban a Kendermag Egyesületet alapította, ami tulajdonképpen PR-egyesület volt egy téma közéleti megismertetésére. Ennek során széles ismeretségi kört szerzett, amit a Tilos Rádió – egy másik civil kezdeményezés – kurátoraként és műsorvezetőjeként tovább bővíthetett. Juhász a TASZ romaprogramjában is dolgozott, ami szintén a civil érdekérvényesítést szolgálja, és számos más civil szervezetben vett részt. (A Milla történetét bemutató sorozatunk első része itt olvasható.)

Őrkutyák

„Pár évvel ezelőtt kezdtünk Szalai-Szabó Istvánnal és másokkal együtt gondolkodni, hogyan lehetne a civil élet aktív szereplőit együttműködésre bírni. Szóba került egy civilház, ahol sok szervezet együtt lehetne, megismernék egymást. Elakadtunk, mert nem találtuk meg a közös ügyeket… Az elmúlt öt évben megszámlálhatatlan megkeresés ért engem. A mostani Facebook-oldal sem az első ilyen. Próbáltam specifikus ügyekre indítani csoportokat. A Margit híd felújításakor egy olyat szerveztem, amelyik figyelte, hogyan kerülhet a rekonstrukció a duplájába a tervezettnél.” Juhászt a civil szektor szerteágazó lehetőségei közül főként a politika alulról jövő ellenőrzése érdekelte. „Ez az, ami hiányzik a magyar demokráciából. A watchdog, vagyis az őrkutyaszervezet, amelyik jelez, ha a hatalom gyakorlói túllépik az alkotmányos, jogi kereteket.”

A civil társadalmi érdekképviselet létrehozása vagy annak megerősítése másoknak is fontos gondolata volt. Néhányan egy-egy szakmán belül figyeltek fel a szolidaritás teljes hiányára, ami a hirtelen és tömeges elbocsátások idején különösen aktuális problémává vált. Kiderült, hogy a hatalom mindenkivel egyénként bánhat, adott esetben bánhat el, mert nincs szolidaritás, nincs szakmára kiterjedő önvédelem. Volt, akit a magyarországi média őrkutyaszerepének elmaradása izgatott, és ezt szerette volna civil kezdeményezéssel és figyelemmel pótolni. Másokat valóban a médiatörvény elleni tiltakozás, vagy az alkotmányos korlátok általános meggyengítése vezetett a Millához. A kezdet tehát mindenképpen civil tiltakozás volt a hatalom túltengése ellen.

 


Fotó: MTI – Kollányi Péter

A legkülönfélébb emberek érkeztek a Milla heti összejöveteleire, a sikeres események után megnövekedett hullámokban. Néhányan kezdettől megmaradtak, mások lemorzsolódtak. A hangadók csoportja állandóan változott és újjáalakult a csoportdinamika sajátos törvényei, az egyéni képességek, karizma, akarat és kitartás szerint. Azoknak, akik a Millában jövőt és eszközt láttak, türelmeseknek és áldozatkészeknek kellett lenniük. A bázisdemokratizmus miatt a viták végtelenségig elnyúltak, rengeteg színvonaltalan hozzászólással, amelyeket többnyire az emóciók vezettek. A döntéseket a mindenkori jelenlévők szavazásai határozták meg. Az összejöveteleket többnyire Juhász Péter vezette. Beszélgetőpartnereink közül mindenki kiemeli vitakészségét és a moderálásban mutatott tehetségét, valamint azt, hogy a szavazásokat sokszor sikerrel tudta saját véleményének megfelelően irányítani. Volt, aki ezt különös manipulációs tehetségnek, míg mások csak taktikai felkészültségnek tudják be. Juhász fő gondja azonban nem az volt, hogy minden szavazásból győztesen kerüljön ki. Ennél jobban foglalkoztatta a civil jelleg megőrzése és az, hogy az esetleg provokatív vagy diverzáns szándékkal küldött személyeket kiszűrjék. Komoly segítséget jelentett számára a Facebook-csoport admin szerepköre s a körülötte kiválasztódott értelmiségiek csoportja, akik kitartóan jártak az ülésekre, és támogatták törekvéseit.

Az események szaporodásával a belső strukturálódás igénye is felmerült. Bárki felvethetett akciótervet, és amennyiben a jelenlévők elfogadták, munkacsoportot hoztak létre. Ilyenek szervezték a tüntetéseket, foglalkoztak a beszédek előzetes kontrolljával, az alternatív köztársasági elnök megválasztásával, a médiaszabadsággal kapcsolatos akciókkal.  2011 márciusában létrehoztak egy stratégiai csoportot. Volt egy vétócsoport is, ami valójában egyfajta biztonsági szelepként működött – olyan esetekre, ha például egy párt emberei megszálltak volna egy gyűlést és megszavaztak volna valamit, ami nem volt összeegyeztethető a csoport közös céljaival. S volt még egy sürgős helyzetekben dönteni képes, ötfős csoport. Ennek tagjait is többségi szavazással választották ki a legtekintélyesebb csoporttagok közül. Ezen túl minden bázisdemokrata módon, az önkéntességre alapozva működött. Az eddig egyetlen, professzionalizálódás felé mutató leágazása az augusztusban elindult millamédia.hu közösségi hírportál. A Millának nincsenek stabil forrásai vagy megbízható pénzügyi támogatói.

Október 23.

A Milla sikerei – azaz elsősorban a tüntetések – és a közvetlen politizálástól való tartózkodása, a csoport politikai szerepvállalása érdekében megnyilvánuló külső nyomás és a civilség melletti konok kitartás: mindez komoly feszültséget jelent, és felveti a Millában megnyilvánuló kollektív cselekvés értelmezhetőségét és fenntarthatóságát. A tüntetések résztvevői az Orbán-kormány megbuktatását kívánják, amihez az ellenzéki erők összefogását várják, mégpedig sietősen. A kritikusok szerint a Milla az előzetes szövetségek elutasításával késlelteti az összefogást, és elvesztegeti a társadalmi tiltakozás energiáit. Van valami heroikus abban, ahogy Juhász Péter és a körülötte lévő pár ember a mértéktelenül megnövekedett politikai felelősség, az óriási külső nyomás és morális zsarolás közepette is kitartanak a civilség és a platform eszméje mellett. Továbbá abban is, ahogy ragaszkodnak a kitalált menetrendhez: az Orbán-kormányt meg kell buktatni; de a hosszú távú cél nemcsak a jelenlegi kormány megbuktatása, hanem az elmúlt 15 évhez képes új politikai stílus megvalósítása; a választásokhoz közeledve össze kell majd fogni a szocialistákkal, mert a rövid távú célok mindenképpen hasonlók, és az új választási törvény is ezt kívánja. Ha stratégiájuk megbukik, akkor azt mondják róluk: pancserok és mérhetetlenül felelőtlenek voltak; ha bejön, akkor azt hallják majd: lányok-fiúk, ez zseniális!

A rövid és hosszú távú taktikai és stratégiai szempontok keveredése nemcsak a Millával kapcsolatban, hanem a Millán belül is éles vitákat szül. Az egyik markáns álláspont szerint a sietségnél a jövő, vagyis a harmadik pólus kialakítása a fontosabb; a másik álláspont pedig az Orbán-kormány 2014-es megbuktatását tartja a következő időszak prioritásának. Az első egy új politikai elit tudatos kialakítását tartaná a legfontosabb teendőnek, míg a másik a szövetségek taktikai kérdését tolja előtérbe. Az első álláspont inkább az elhatárolódásokat fogalmazná meg, bal és jobb felé egyaránt egy olyan széles platformot kialakítva, amelyen a korábbi bal- és jobboldali szavazók jelentős része is megtalálhatja a helyét. Az utóbbi viszont a demokratikusnak tekinthető – időközben megreformált, demokratikussá tett – pártok összefogásának lehetőségét latolgatja. Természetesen mindkét álláspontnak nagy a kockázata. Az elsőé az, hogy csak a távoli célt látják, és az elhatárolódás logikája olyan éles választóvonalakat rajzol, ami végső soron lehetetlenné teszi a választási összefogást, és az ellenzéki erők szétforgácsolódásához vezet. A másodiké pedig az, hogy a Millában gyülekezők a legyőzendő ellenfélre koncentrálva ismét elkövetik az SZDSZ hajdani hibáját, akik túl gyorsan és saját bázisuk hangulatával sem törődve bocsátottak meg a korábbi hatalom képviselőinek – ennek következményeit jól ismerjük.


Ebben a pillanatban azonban nem a viták dominálnak. Az október 23-i tüntetés előkészítésében a Millának sikerült elérnie, hogy végül mégis egy közel egységes ellenzéki tüntetés lesz (jelenleg csak a Demokratikus Koalíció határolódik el), mégpedig a pártok nélkül, vagyis a civil ellenállás jegyében. A meghívott szónokokkal ugyanakkor egy sajátos erőteret is körülhatárolnak: lesz köztük provokatív baloldali, hisztérikus liberális, baloldalról jött technokrata és kijózanodott konzervatív felszólaló. Még talán Bajnai felkérésének kockázatait is megússzák, sőt, talán megértetik, hogy a volt miniszterelnök nem a jelölt, hanem a létrehozandó politikai teret körülhatároló kordon egyik kifeszítője. Eközben, vagyis a „színpad” létrehozásával, a Milla az általa a korábbi tüntetések sikere miatt objektív módon létrejött politikai szerepet is egyértelművé teszi, és elfogadja: a terület meghatározásával és őrzésével politikai szerepet vállal, miközben civil jellegét és sokszínűségét is megtartja.

A szerző újságíró

Neked ajánljuk