A minisztérium megmagyarázta a tanárhiányt: betöltetlen álláshelyek mindig is lesznek, nincs ebben semmi rendkívüli

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 13.

Belpol

„Ekkora mozgás minden szakmában van” – vélekednek.

A hétvégén írtuk meg, hogy a tanárhiány már akkora méreteket öltött, hogy vannak iskolák, melyek a Jófogáson keresnek pedagógusokat. Három héttel a tanévkezdés előtt több mint 2000 tanári állás betöltetlen, ami Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint több, mint a tavalyi szám.

Akkora a tanárhiány az országban, hogy ismét a Jófogáson keresnek pedagógust az iskolák

Van olyan intézmény, ahová bármilyen szakos tanárt felvennének. Már az ország legnagyobb apróhirdetési oldalán, a Jófogáson is keresnek tanárokat egyes közoktatási intézmények. Bár az új tanév három hét múlva elkezdődik, az oldalon keresnek informatika-bármely szakos tanárt egy Hajdú-Bihar megyei általános iskolába, de egy gyáli iskola például rögtön négy hirdetést adott fel: augusztus 31-ig várják a testnevelés, a kémia-matematika, a rajz-informatika és a matematika-informatika szakos tanárok jelentkezését.

A problémáról megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), de ők azt írták, nincs ebben semmi rendkívüli. „A pedagógusok többsége nyáron, a tanév végén vált munkahelyet, ezért évtizedek óta ebben az időszakban a legmagasabb az álláshirdetések száma is. A sajtóban megjelent számok a teljes pedagóguslétszám 2 százalékát sem érik el, ekkora mozgás minden szakmában van, nincs ebben semmi rendkívüli” – áll a válaszban.

A minisztérium szerint Magyarországon továbbra is az OECD átlag alatti az egy pedagógusra jutó gyermekek száma, és a tankerületi központok fenntartásában működő intézményekben 2017/2018-as tanévben összességében nőtt a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak száma. „Betöltetlen álláshelyek mindig is lesznek, hiszen a tanárok életkörülményeiben beálló változások kihatnak arra, melyik iskolában folytatják tovább a munkájukat” – írták.

Arra a kérdésre, hogy mit kívánnak tenni, hogy növeljék a pedagógusok számát, azt írták, hogy a 2013-ban bevezetett életpályamodell ezt segíti, és az osztatlan tanár szakos hallgatók létszáma növekedése is azt mutatja, hogy nő az érdeklődés a pálya iránt.

Borítókép: MTI/Mohai Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.