A MÚOSZ szerint európai versenyjogot sért a kormánybarát média állami kistafírozása

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 2.

Belpol

Feljelentést fontolgatnak a magyar és európai hatóságoknál.

„Amennyiben a Fidesz-közelbe húzódott tévécsatorna finanszírozását a már sok helyütt látott modell szerint állami hirdetésekkel oldja meg a kormány, az újságíró-szövetség a magyar és az európai hatóságoknál is feljelentést fog tenni tiltott állami támogatás miatt. Semmilyen törvény nem biztosít ugyanis jogot a kormányzatnak arra, hogy állami forrásokból, azaz közpénzből egyoldalú versenyelőnyt biztosítson a vele szimpatizáló médiumoknak” – írja a HírTv ismételt kormányközelbe fordítására reagáló közleményében a Magyar Újságírók Országos szövetsége.

Azt is írják, aggódva figyelik a HírTv-nél zajló kormányzati hatalomátvételt és a sorozatos elbocsátásokat. „Az állampolgárok tájékozódási alapjogát súlyosan sértő gyakorlatnak tartjuk, hogy a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe, az Orbán-kormányhoz való lojalitást szabva az alkalmazás feltételéül.”

Az Európai Bizottság versenyjogi biztosa, a dán Margrethe Vestager egyébként elődeinél aktívabbnak bizonyult a tiltott állami támogatásra vonatkozó szabályok kiterjesztő értelmezésében és betartatásában. Emiatt kaszálta el például a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohánytermékek kereskedelmére kivetni tervezett adót, de a reklámadóval is volt emiatt problémája a Bizottságnak. Ebből kiindulva a MÚOSZ felvetéséből akár még lehet is valami.

Csapataink sarcban állnak

Brüsszel új módszerrel támadja unortodox gazdaságpolitikánk csúcsteljesítményeit, a különadókat. De meg­állíthatja-e az EU-s versenyjog a kiskereskedelem és a dohányipar kormányzati átrendezését?

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.