A pedagógus szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék

  • narancs.hu
  • 2022. február 26.

Belpol

És a kormány ellen is. De a szakszervezetek fellebbeznek, folytatódik az ügy.

A szakszervezetek 2022. február 24-én kapták kézhez a sztrájkügyekben illetékes Fővárosi Törvényszék végzését, mely szerint

a szakszervezetek, illetve a kormány kérelmét is elutasították.

A bíróság végzéséből és az azzal együtt megküldött ellenkérelemből kiderült, a kormányoldal a korábbi nemperes eljáráshoz hasonlóan ismét kérte a sztrájkkövetelések jogellenességének megállapítását. Ezt a kérelmet a bíróság elutasította – áll a PDSZ és a PSZ közleményében. 

A szakszervezetek február elején benyújtották a márciusi sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatukat a kormánynak, amelyről az nem volt hajlandó egyeztetni, mondván, erről időközben kormányrendeletet alkotott. A szakszervezetek a sztrájktörvény rendelkezései alapján bírósághoz fordultak, mivel a sztrájktörvény előírja, hogy megállapodás hiánya esetén nemperes eljárásban kell dönteni a két fél ajánlata közül.

Az EMMI azt közölte az MTI-vel: a pedagógus szakszervezetek által tudatosan a választási kampány időszakára szervezett jogszerűtlen akciók sértik a gyerekek és a szülők érdekét, a járvány és a sok hiányzás miatt így is sok teher hárult rájuk. Továbbra is kérik a szakszervezeteket és az aktivistákat, legyenek tekintettel a gyermekekre és a szülőkre. A január végi munkabeszüntetési akcióról a bíróság kimondta, hogy törvénytelen volt, és most első fokon a még elégséges szolgáltatásról szóló szabályozás jogszerűségét is megerősítette a Fővárosi Törvényszék.

A szakszervezetek fellebbeznek, az ügy tehát folytatódik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.