A sajtóból tudták meg a makói Continental dolgozói, miért rúgják ki őket

  • narancs.hu
  • 2023. november 27.

Belpol

Több tucat munkavállalót bocsátanak el.

A faliújságról értesültek az elbocsátásokról,  annak okairól pedig a sajtóból szereztek tudomást a makói Continental dolgozói

írjaNépszava. A lapnak a gyárban működő Gumiipari Szakszervezet helyi titkára arról beszélt, hogy a gyárvezetés nem tájékoztatta a szakszervezetet az elbocsátások tényéről, sem annak mértékéről. Igaz, erre nem is lett volna köteles, hiszen

összesen 50 embertől válnak meg idén a lap információi szerint – 25-től novemberben, 25-től decemberben –, ami nem számít csoportos létszámleépítésnek.

A dolgozók értetlenkednek az elbocsátások okain. Szerintük a keresletvisszaesésre hivatkozó üzem – ahol nem gumikat, hanem különböző autóalkatrészeket gyártanak – ezek szerint nem számol azzal, hogy később visszaállhat a kereslet.

Gyanúsnak tartják, hogy csak magyar dolgozókat bocsátanak el, akik közül többen 20 évnél is régebb óta dolgoznak ott, emiatt többen úgy hiszik, hogy külföldi munkavállalókat fognak felvenni helyettük.

A lapnak a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. azt írta, hogy "A piac romlásának és az elmaradó megrendeléseknek köszönhetően olyan lépéseket kell megtennünk, amelyek biztosítják fenntartható üzleti működésünket és ezzel együtt a lehető legkevésbé érintik munkavállalóinkat." Jelezték azt is, hogy az elbocsátott – jellemzően kölcsönzött munkavállalók – az előírtnál magasabb összegű végkielégítést kapnak.

A makói Continental dolgozóival több cikkben foglalkozott lapunk. Legutóbb itt írtunk róla:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.