Bár Szarka az ellenkezőjét állítja, az SZFE-n a blokád alatt is megvolt a fertőtlenítés

  • narancs.hu
  • 2020. október 30.

Belpol

A diákok cáfolják Szarka kijelentését, a fertőtlenítést és karbantartást ugyanis hallgatói kísérettel elvégezték.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szerint nekik nem céljuk sem az egyetem működésének akadályozása, sem önmaguk vagy a munkatársak veszélyeztetése - reagáltak Szarka Gábor reggeli rádiónyilatkozatára a hallgatók a 444.hu elmondása szerint.

Szarka ugyanis az Inforádiónak nyilatkozta, hogy: "Én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már". Hozzátette, hogy úgy tudja, egyre fogy a lelkesedés az egyetemfoglaláson, ezt támasztja szerinte a Vidnyányszky által mutogatott fotó, amelyen üvegek látszanak egy asztalon.

Szarka azt mondta, hoyg erőszakkal továbbra sem próbálnak bemenni, és azon dolgozik, hogy elvégezhessék a félévet azok a fiatalok, "akik esetleg már meggondolták magukat, vagy nem is vettek olyan intenzíven részt, vagy csak egyszerűen egyfajta álszolidaritásból, vagy rosszul értelmezett szolidaritásból tartanak még ki emellett a dolog mellett".

Az őszi szünet meghosszabbítását azzal indokolta, hogy az egyetemfoglalók nem engedték be a karbantartókat sem.

Erre reagáltak az SZFE hallgatói egy fotóval, amelyen egy képet az Ódry Színpad fertőtlenítéséről. A hallgatók kijelentették: hallgatói kísérettel mind a karbantartási munkálatok, mind a járványügyi fertőtlenítés megtörtént október 22-28. között, vagyis a tanulmányi félév eredeti rendje szerint megtartott őszi szünetben, október 29-től pedig a tanórák zavartalanul zajlanak tovább az épületekben - írja a 444.hu.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.