A Városligetben tiltakozna a beépítés ellen a főváros vezetése, ha a kormány folytatja a Liget projektet

  • narancs.hu
  • 2022. április 7.

Belpol

Kiss Ambrus szerint a választás nem írta felül a korábbi helyzetet: Budapesten többséget kapott az ellenzék

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel tiltakozhatna a Fővárosi Önkormányzat a Városliget beépítése ellen, a 444.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy „ilyenkor fontosabb a politikai ellenállás, mint bármilyen jogi kérdés, hiszen bármire alkothatnak törvényt a kétharmad birtokában. Egyre nem tudnak törvényt alkotni: ha azok a választók, akik a támogatásukról biztosítottak minket, és akár az utcán is meg tudnak jelenni, azok velünk együtt esetleg a Városligetben is megjelennek.”

Orbán Viktor szerdán a nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, a választási eredmény eldöntötte, hogy a Liget projekt úgy fog megvalósulni, ahogy eredetileg elképzelték. Amikor 2019-ben Karácsony Gergelyt főpolgármesterré választották, a kormány felfüggesztette a tervek befejezését, arra hivatkozva, hogy csak olyasmit építenek meg, amit a budapestiek is szeretnének. Így nem épült meg az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a gyerekszínház sem.

Kiss Ambrus szerint a mostani választás nem írta felül a korábbi helyzetet, hisz' Budapesten többséget kapott az ellenzékKarácsony Gergelyhez hasonlóan úgy látja, a kormány nehezen találna több százmilliárd forintot a beruházásra, miközben a várt uniós forrásokkal együtt is költségvetési kiigazításra lesz szükség. „Inkább más zöldterületek fejlesztéséről beszéljünk közösen” – mondta Kiss.

(444.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.