A múlt heti megnyitó, de még inkább az azt megelőzően nyilvánosságra került "titkos záradék" nemcsak újra előtérbe állította a leégett Budapest Sportcsarnok (BS) helyén rekordgyorsasággal felhúzott, impozáns Budapest Sportarénát (BSA), de fel is korbácsolta az indulatokat a beruházás körül. A projekt ellenőrzésére a Medgyessy-kormány már korábban kilátásba helyezett több vizsgálatot is. Tavaly szeptemberben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) kezdeményezett állami számvevőszéki vizsgálatot, s újabban szó esett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kutakodásáról is, miközben a kormánypárti frakciók is szerét ejtenék a projektet vizsgáló rendkívüli parlamenti bizottság felállításának.Afelmerült vádak a Deutsch Tamás vezette korábbi sportminisztérium felelősségét firtatták: támadták a beruházás finanszírozására és az üzemeltetés megszervezésére kialakított pénzügyi konstrukciót, a "magas" bekerülési költségeket és a csarnok sportcélokra való alkalmasságát. Felmerült, hogy a komplexum nem elégíti ki maradéktalanul a sportágak nemzetközi szakszövetségeinek sportszakmai igényeit, kevesellték a sportra felhasználható húsz "minisztériumi napot" (amikor az üzemeltető ingyen bocsátja rendelkezésre a létesítményt), kritika érte a csarnok építészeti adottságait és felszereltségét. Az építkezés befejezésének szerződés szerinti határideje (2002. december vége) többször csúszott eközben, a sajtóhíradások pedig azt sugallták, hogy a kivitelező reménytelenül küzd a használatbavételi engedélyek időbeni megszerzéséért, és a március 13-i megnyitó, valamint az áprilisi jégkorong-vb megrendezése sem tűnik problémamentesnek. A GYISM azzal a felkiáltással, hogy a "csarnokból próbáljuk kihozni a legjobbat" (Szilvásy György közigazgatási államtitkár), 2003 januárjában módosította a szerződést, amely a minisztérium szerint még 2,3 milliárd forintnyi többletberuházást és -szolgáltatást, plusz hat minisztériumi, illetve tíz kötelezően sportra fordítandó üzemi napot hozott a konyhára. Mivel műszaki hiányosságok miatt február 24-én sem került sor a csarnok átvételére, a kivitelezőt terhelte a napi 21 milliós kötbér. Deutsch exminiszter viszont azt olvasta utóda fejére, hogy a GYISM az eredeti szerződésben kikötött, "forintban kifejezhető értékű munkákat nem követel(t) meg", illetve a módosítással "másfél milliárdos kötbért enged(ett) el jórészt egyébként is kötelezően elvégzendő feladatok fejében, (...) hamis értelmezését adta a szerződéseknek csak azért, hogy lejárathassa a korábban végzett munkát". Deutsch Tamás a lángra kapott vitákat politikai boszorkányüldözésnek nevezte. (Aréna nélkül az arénáról, Népszabadság, 2003. március 11.)
A BSA mindenesetre a múlt héten megnyitotta kapuit.
Felbuzdulás
A BSA-projektről sokáig senki nem gondolta volna, hogy idővel majd´ akkora politikai vihart kavar, mint a Nemzeti Színház építése. 1999. december 15. után, amikor a BS leégett, mindenkinek az volt a célja, hogy minél hamarabb legyen új aréna; a költségvetés általános tartalékából azonnal elkülönítettek 422 milliót, továbbá a közadakozásból befolyt 118 millió mellé a személyi jövedelemadó egy százalékából 20, míg a parlamenti képviselők 13. havi fizetéséből 30 millió forint érkezett az újjáépítésre. Az ISM a projekt felügyeletére miniszteri biztost nevezett ki Fürjes Balázs személyében. 2000. május 23-án Baráth Etele MSZP-s képviselő a BSA-pályáztatások és engedélyezési eljárások meggyorsítása érdekében törvényjavaslatot terjesztett be, ami az ellenzék és a kormánypártok összefogásával elsöprő többséggel ment át az Országgyűlésen. Amikor a BSA építési tervei nyilvánosságra kerültek, a szakma egyik orgánuma, az Octogon különszámot szentelt a koncepciónak, amelyről a műhely munkatársa szuperlatívuszokban írt az egyik napilapban: "Az épületrészeket egyetlen lendületes, szabad formába sürítő alakzat mindent megjelenít, amit a modern építészet szépségéről csak képzelni tudunk. (...) építészeti értékében azt a világszínvonalat jeleníti meg, amely Renzo Piano néhány építészeti megoldásában, illetve a lisszaboni expó számára épült arénában fedezhető fel." (Martinkó József: Hajrá, BS!, Népszabadság 2001. szeptember 19.) A BSA még a tavalyi választások során is védettséget élvezett, és csak a helyhatósági választások előtt, a szerződések ismeretében vált az elődje kezességvállalásait egyenként felülvizsgáló új sportkormányzat céltáblájává.
Noha a pályázat nyertesének kihirdetése után (2000. november 23.) a sajtóban napvilágot látott a beruházás kalkulált nagyságrendje (21-25 milliárd forint), az nem hangzott el, hogy a finanszírozásra felvett hitel 12 évre elhúzódó kamatköltségei az egészet 40 milliárdos projektté kerekítik. A kivitelező-üzemeltető cég kiválasztásáról, a versenyeztetési eljárásról ugyancsak kevés információ került a nyilvánosság elé, az aláírt szerződés(ek) titkos(ak) volt(ak). Részletekbe menően a miniszteri biztos csak leváltását követően számolt be az építkezésről (Épül az aréna - gyarapodik az ország, Népszabadság, 2002. november 2.). Fürjes Balázs mostani megkeresésünket azzal hárította el, hogy megbízatásának megszűnése óta a magánszférában helyezkedett el.
Befutóra
A megrendelő már röviddel a BS leégése után jelezte: nem éri be a régi sportcsarnok helyreállításával és korszerűsítésével, hanem emblematikus komplexumot szeretne, ami szebb és jobb, mint az eredeti volt. Miközben a közbeszerzési eljárás során kiválasztott Kipszer Rt. és Kész Kft. a romeltakarítást végezte, az állam megbízta a PricewaterhouseCooperst (PWC) a sportcsarnok finanszírozásáról és üzemeltetéséről szóló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével, aminek mérlegelnie kellett a magántőke bevonásának optimális lehetőségeit. Az állam a közcélokat (is) szolgáló létesítmény fölépítését, üzemeltetését az angolszász eredetű public-private partnership (PPP) elveinek megfelelően magánbefektetővel szerződve képzelte el, amellyel megosztja a feladatokat, a költségeket és a tevékenységből származó nyereséget is. A PPP-re már Magyarországon is több példa van, noha a struktúra meghonosításának (így a fogalom pontos értelmezhetőségének) törvényi keretein jelenleg is dolgozik a gazdasági minisztérium (lásd PPP: kritériumok és valóság című keretes írásunkat).
A PWC tanulmánya megalapozta a magán- és az állami szféra együttműködését az aréna ügyében, így a nyertes pályázóval kötött szerződések utólagos kritikája közvetve a tanulmány következtetéseit is támadja. "A tanulmány szerint, az építkezés összköltségének kis hányadát lehet fedezni a sportcsarnok által termelt bevételből, de az üzemeltetés valamennyi költsége és kockázata áthárítható a magánszektorra úgy, hogy az állam részesül a teljes üzemeltetési nyereségből és bizonyos számú napokon ingyen használhatja a csarnokot" - írta Fürjes Balázs a Népszabadságban. Ebből az is következik, hogy az építési költségeknek legfeljebb csak kis részét hajlandó állni a magánszektor (ez aztán kétmilliárd forintban realizálódott), hiszen egy budapesti csarnok jövedelmezősége nem ugyanaz a kategória, mintha a Los Angeles Lakers kosárlabdacsarnokáról lenne szó. Megfelelő üzemeltetési tapasztalattal rendelkező befektető viszont a létesítmény állagmegóvása és fejlesztése, valamint a programkínálat bővítése mellett az állam számára is fialó, tisztes nyereségre tehet szert, amit a Népstadion és Intézményei Rt. kezelésében lévő BS nem tudott teljesíteni.
2000 novemberében a francia Bouygues konszern nyerte meg az újjáépítésre kiírt pályázatot a Demján Sándor nevével fémjelzett brit-magyar konzorciummal szemben. A tanulmányt mintha a franciákra szabták volna; a konkurens befektetői társulás - minisztérium közeli információink szerint - ugyanakkor nem vállalta az esetleges veszteséges üzemeltetésből fakadó kockázatokat, ám ugyanolyan formában igényt tartott a kereskedelmi jogokra. Bálint Péter, az Arcadom Rt. vezérigazgatója ezt az értesülést cáfolta, és a Narancs megkeresésére annyit mondott: a pályázat eredményhirdetésekor nem hozták tudomásukra, hogy miért vesztettek.
Amikor a franciákkal kötött szerződés még titkos volt (az angol nyelvű kontraktus szövege csak másfél hete olvasható a GYISM honlapján), a HVG a birtokába jutott dokumentum alapján egy mai szemmel jóval kedvezőbbnek tűnő, a brit-magyar konzorciumtól érkezett ajánlatról vélt tudni. E szerint a BS 22,5 milliárdért épült volna újjá, aminek a felét az állam 12 év alatt, egyenlő részletekben törlesztette volna a beruházónak, és a tulajdonjog felét ugyanennyi idő alatt szerezte volna vissza. Az üzemeltetés húsz évig a konzorcium feladata lett volna, és a tervezett nyereségből ez idő alatt 13 milliárdot seperhetett volna be a büdzsé. (Visszavágó, HVG, 2001. január 20.) Megkeresésünkre Szilvásy György azt nyilatkozta: nem tud arról, hogy jelentős különbségek lettek volna a két versenyképes ajánlat között, így viszont az információ hitelességét nehéz igazolni.
A franciák győzelme mindenesetre meglepő volt, mert a magyar fél, az Arcadom Rt. korábban megnyerte a Nemzeti Színház építésére kiírt közbeszerzési pályázatot, és Demján-érdekeltségbe tartozó vállalkozások szerezték meg a jogot a lágymányosi expótelek beépítésére, benne a Millenniumi Városközponttal. Nyilván mindezt figyelembe véve "adta oda" nekik előre a sajtó a BS-projektet is, hogy aztán senki ne értse, miért nem Demjánéké lett a lehetőség.
Revolverezés
A GYISM jelenlegi vezetése vitatja, hogy a végeredmény szempontjából szerencsés-e, ha a megrendelő, beruházó (Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és -kezelő Rt.), illetve az üzemeltető (Aréna Üzemeltető Rt.) tulajdonosa részben vagy teljes egészében megegyezik. És abban sem biztos, hogy a BSA-projekt számára kialakított PPP-ben az állami érdekek éppoly hatékonyan érvényesülnek-e, mint a magánbefektetőé. Szilvásy György szerint a magántőke a csarnok és az ún. emelt városi tér építési árának a 10 százalékát sem teszi ki, viszont az üzemeltetésből származó nyereségből a befektetés összegére (2 milliárd forint) vetített ötszázalékos megtérülési küszöbértékig mindenkor a konzorcium részesül elsőként. Magyarán: a magánszféra befektetésének megtérülése elsőbbséget élvez. A kérdés az, hogy az eredeti szerződésben nyújtott szolgáltatások (minisztériumi napok száma, az állami rendezvényekhez biztosított szolgáltatások stb.) és a bérletből fakadó haszon (fix bérleti díj, plusz az üzemi nyereségből számolt változó bevétel) ezzel arányban állnak-e. Ennek megválaszolását a szaktárca az Állami Számvevőszékre bízza, mindenesetre a januári szerződésmódosításban e feltételek javítását elérte. (Például 25 helyett 40 millió Ft a fix bérleti díj, plusz több a minisztériumi nap.)
Már az eredeti szerződések is alapvető garanciákat rögzítettek az állam számára: megbízottakat delegálhat a kizárólag francia tulajdonban lévő üzemeltető cég igazgatósági tanácsába és felügyelőbizottságába, akik minden üzleti adatba betekinthetnek (open book policy), így a profit nem rejthető el. (Úgy tudjuk, e jogot a GYISM még nem használta ki.) Információink szerint a kalkulált üzemeltetési eredmények mellett az aréna 5-8 év múlva az állam számára is hozhat némi extraprofitot. Ugyanilyen garancia az is, hogy a bekerülés költségét 2001 októberében euróban rögzítették, így az nem növekedhetett a beruházás előrehaladtával. (A csarnok 20 milliárdot, a környező tér a különböző kiszolgáló létesítményekkel 7 milliárdot kóstál.) A megrendelő csak a hibátlan teljesítésekre köteles fizetni, a csarnoknak eleget kell tennie a számításba jöhető teremsportok felszerelési igényét leíró nemzetközi standardoknak, így a hiányosságok orvoslása elvben a kivitelezési és üzemeltetési szerződés alapján is követelhető. Szilvásy Gyögy a március 11-i kihelyezett országgyűlési sportbizottsági ülést követő sajtótájékoztatón elismerte: a csarnok makuláiról szóló éles hangú tudósítások hozzájárultak ahhoz, hogy a francia beruházókra nyomást lehessen gyakorolni a feltételek javítása érdekében, és hogy olyan eszközök is bekerüljenek az arénába, amiért esetleg a megrendelőnek utólag fizetnie kellett volna. A koncessziós szerződés módosításával vagy az elmaradt kötbérrel kapcsolatos találgatásokat, hogy mindez kapcsolatba hozható lenne más francia beruházásokkal (például a francia cégóriás érdekeltségi körébe tartozó Alföldi Koncessziós Autópálya Rt. révén az autópálya-építésekkel), elődjéhez hasonlóan a jelenlegi kormányzat is cáfolta.
Olimpiai faló
A BSA-ügyben lezajlott politikai pengeváltások közepette aztán robbant az igazi bomba is: Jánosi György sportminiszter március 7-én a budapesti olimpia előkészítésével kapcsolatban kijelentette, hogy a BSA-szerződésnek létezik egy "titkos záradéka", amely szerint 2013-ig nem épülhet Budapesten az arénához hasonló funkciójú, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű fedett létesítmény, illetve ha az állam engedélyezi vagy részt vesz ilyen építésében, kártérítéssel tartozik az aréna üzemeltetőjének a konkurens csarnok működése miatt elszenvedett veszteségekért. Egyetlen kivétel az olimpiai esemény: Jánosi interpretációja szerint a megépülő létesítmények 2013-ig - az olimpiai események kivételével - vagy üresen állnának, vagy az állam fizethetne, mint a katonatiszt, vagy minden csak az olimpiára készülne el, ami csökkentené ugyan a költségeket, de nem túl életszerű.
Ebben az ügyben az angol nyelvű szerződés az irányadó, és nem csak a forma miatt. (A "záradék" nem a kontraktus végén található, és az is vitatott, hogy minek is tekinthető e kiegészítő kötelezettségvállalás.) A meghatározott körbe ugyanis csak azok a kereskedelmi sportesemények tartoznak bele, amelyek nem szerepelnek az ún. minisztériumi események (ministry events) között, amikre az üzemeltetőnek ingyen kell rendelkezésre bocsátania a létesítményt - ilyen lenne például a Harlem Globetrotters vendégjátéka. A szerződés egyik alpontja (3.2.) nevesítette is a rendezvények válfaját a sporteseményektől a koncerteken és vásárokon át a konferenciáig, csakhogy követeléssel akkor léphet fel az üzemeltető, ha tudja igazolni, hogy az adott eseményből valóban kára származott. Ennek értelmezése gyakorlatilag azon vita témája, amiről korábban is írtunk, hogy ti. a szerződés ezen pontja a versenyt korlátozza vagy egyenesen kizárja-e (lásd: Ötkarikás Tamás, Magyar Narancs, 2003. március 13.). A sporteseményekre vonatkozó korlátozást a januári szerződésmódosítás során eltávolították, így a nyilvánosságra kerülés márciusi időzítése arra utal, hogy a sportminiszter az ügyet csak azért hozta szóba, hogy az Orbán-kormány olimpiarendezési szándékának komolyságáról lerántsa a leplet. Hiszen ki finanszírozna ép ésszel ilyen feltételek mellett annyi rendezvénycsarnokot, amennyi egy olimpiához kell (a PWC olimpiai megvalósíthatósági tanulmánya kettő darab 14-18 ezres és hét darab 3-10 ezres csarnok megépítését javasolja), és vajon mekkora kár érné ezzel az államot? A BSA alapkőletételénél (2001. augusztus 23.) nyilvánosságra hozott "olimpia záradék" épp azt garantálja, hogy az ötkarikás játékok időtartamára az állam a húsznapos kereten túl is használhassa ingyenesen a csarnokot. A szerződés így kerek, még ha ennek a szakasznak a tartalmát sokan nem veszik is komolyan.
Mindenesetre elég fura helyzet alakult ki amiatt is, hogy bár a sportminisztérium a megvalósíthatósági tanulmány sarokszámaival igykezett nyomást gyakorolni az olimpiai bizottságra, majd a főváros vezetésére, azok visszadobták a labdát, mondván, az utolsó szó a kormányé. Az olimpiarendezés elvetéséről szóló, előre borítékolható döntést így önállóan kell meghoznia annak a kormánypártnak, amelynek a miniszterelnök-jelöltje egy évvel ezelőtt aláírásával maga is támogatta a Fidesz által választási kampányfogásként bedobott olimpiai "gondolatot".
Bogár Zsolt
PPP: Kritériumok és valóság
Az angolszász know-how-ra épülő finanszírozási filozófia lényege, hogy a hagyományosan állami-közintézményi feladatnak számító, az infrastruktúra teljes körére kiterjedő beruházásokat, ingatlanfejlesztéseket és a kapcsolódó szolgáltatásokat magántőke közreműködésével (nagymértékben projekthitelből) finanszírozzák. Tipikus célterületnek számítanak a közúti, vasúti, sport- és kormányzati infrastruktúrát, közigazgatási, igazságszolgáltatási, büntetés-végrehajtási intézményeket érintő fejlesztések, valamint a honvédelmi, egészségügyi és kulturális beruházásokat finanszírozó megaprojektek. A PPP kulcseleme, hogy a fejlesztésbe és működtetésbe bevont magántőke a felhasználók igényeire és a felmerülő költségekre kiterjedő érzékenysége az állam javára hasznosul, miközben a tulajdon megosztása ellenére is úgy viselkedik, hogy az állami felelősségvállalás és a közérdek nem sérül. Az eddigi PPP-nek mondott magyar projekteknél (az M5-ös autópálya építése vagy a Millenniumi Városközpont terve) mindig az volt a fő kérdés, hogy az adott ügylet megfeleltethető-e a PPP elveinek (például mennyire szolgálja az állam hasznát), vagy inkább egy PPP-nek álcázott hitelfelvételről vagy bújtatott állami beruházásról van szó. A BSA-tender kapcsán az utóbbi vádat a Stadivarios, az Arcadom brit partnerének tulajdonosa fogalmazta meg Orbán Viktornak címzett levelében a nyertes pályázat tartalmáról.
E forma az állami szolgáltatások minőségének javításán túl sokak szerint arra is alkalmas, hogy a maastrichti kritériumokba bele nem férő állami kiadásokat kicsenje a mérlegből. A módszer Nyugaton már több évtizede divatban van, például a német gazdasági együttműködési és fejlesztési minisztérium állami segítséget nyújt a hazai kis-, közép- és nagyvállalatoknak, hogy átalakulóban lévő országokban PPP-beruházást tudjanak végrehajtani. A kritériumok átláthatóak: hosszú távra kell tervezniük, támogatás nélkül a projektet nem lehet teljesíteni, és a beruházónak legalább 50 százalékos önrészt kell felmutatnia.
Hibapontok
Az elmúlt hónapokban gyakran ismételgetett megállapítás szerint a létesítmény rendezvénycsarnoknak ötcsillagos, sportszakmai szempontból viszont már nem érdemli meg ezt a fokozatot: néhány sorból nem lehet látni a küzdőtér bizonyos részeit, rosszul helyezték el az eredményjelzőt, kevés az öltöző, jó néhány alapvető felszerelés hiányzik, nem alakítottak ki megfelelő közvetítőállásokat, kicsi az újságírószoba stb. Néhányan még azt is megkockáztatták, hogy az aréna nem felel meg a BS-törvény elvárásának, amely a régi helyén új sportcsarnokot ígért. A GYISM végül többszöri revízió után - az átadás-átvételi bizottságok jelentéseire alapozva száznál több típushiba és ezres nagyságrendű kisebb, tűrhető hiba feltárásával - március 10-én kiadta a közbenső teljesítési igazolást, amely megszüntette a további napi kötbér kivetését, és alkalmasnak találta a csarnokot a megnyitóra, valamint más rendezvények lebonyolítására. Skardelli György, a BSA vezető építész-tervezője a Narancsnak elmondta: nagyon bántották azok a támadások, amikről nyilvánvaló volt, hogy hamis információkon alapulnak; a koncepció kedvező szakmai fogadtatása ellenére e rossz hírek nem adtak esélyt az épületnek, hogy kivívja magának az emberek elismerését.
