Fischer Iván: A napló az engem érő zenei hatásokat dokumentálja. Nem részletes beszámolók ezek, van, hogy egy koncertnek csak egy pici epizódjáról írok. Amikor három hétig dolgoztam egy japán zenekarral, a legmaradandóbb az a beszélgetés volt, amit Pauk Györggyel, a zenekar szólistájával folytattam. A szellemi fejlődésem szempontjából fontos dolgokról írok. Arról, ami számomra a legérdekesebb, ami továbbvisz a gondolkodásban, nem arról, hogy milyen az idő, vagy mit reggeliztem.
MN: Azért egy pazar füstölt mozzarelláról beszámol Rómában.
FI: Az valóban annyira finom volt, hogy túllépett egy emlékezetes vacsora szintjén.
MN: Más művészekről általában elismerően ír. Érdekes viszont az olasz zenekarokat illető kritikája, hogy egyénileg kiváló muzsikusok, de a csapatjáték nincs ínyükre, s hogy karmesterként megoldhatatlan feladat egyszerre művésznek és Mussolininak lennie. Végiggondolja, hogy érdemes-e rosszat írnia valakiről, akivel később esetleg együtt kell majd dolgoznia?
FI: Aki olyasmire kíváncsi, amit kommunikációs vagy PR-szempontból átrágtak, olvasson mást. A szövegben csak akkor említek zenészeket, ha arról van szó, hogy nekem személyesen milyen élményt okozott valaki vagy valami, és ebből mit tanultam. Az esetleges kritikai megjegyzések saját dilemmámat tükrözik: mit kezdjek egy lehetetlen dologgal? Az olasz zenekarok csapatszelleme elsősorban olyan szempontból érdekelt, hogy én miként tudok ehhez viszonyulni. Esetleg sehogy. Ebben az esetben erőfeszítéseim ellenére nem tudtam elég jól kezelni az olasz zenekar mentalitásbeli problémáját.
MN: Végül mire jutott? Hogyan kezeli ezt legközelebb, ha hívják?
FI: Hívnak, de nem megyek. Akkor megyek majd olasz zenekarhoz, ha találok megoldást. "riási csoportpszichológiai probléma, hogyan tud működni egy zenekar. Érdeklődéssel olvastam Csányi Vilmos könyvét a különböző ember- és állatcsoportokról. A még kezelhető csoport létszáma harminc fő körül van. Egy nagyzenekar körülbelül száz főből áll. Kezelhető ez? Érdemes egyáltalán? És milyen módszerrel? De hát ez a feladat. Egyébként különböző országokban eltérő tapasztalatok érnek. Nem minden száztagú csoport egyforma. Az amerikaiak csendben, fegyelmezetten dolgoznak, de a zenélés kissé személytelen, hideg. Itt elsősorban a kreativitás felszabadításával kell foglalkoznom. A németeknél erősebb az egyéni kezdeményezés, az angoloknál viszont a csapatmunka.
MN: Kérdéseket tesz fel a naplóban. Hogy például miért érzi önmagához közelebb állónak zeneszerzők fiatalkori kompozícióit. Miért?
FI: Érzékelem a jelenséget, de nem tudom rá a választ. Ez Bruckner 0. Szimfóniájával kapcsolatban a legérdekesebb. Azért is hívják nulladiknak, mert ő maga nem érezte elég érettnek, fel sem vette a számozott szimfóniák közé. Mint egy név nélküli, eldobott gyerek. Akik előbányászták, utólag nulladiknak nevezték el. De nekem nagyon tetszik, és fölteszem a kérdést, miért. Brahms első szimfóniája is közelebb áll hozzám, mint a későbbiek.
MN: Talán mert a fiatalkori művekben sok a spiritusz, még ha esetleg nem is olyan kidolgozottak?
FI: Érdekes magyarázat, de nem biztos, hogy ez az oka. Nem hiszem, hogy meg tudom most találni a választ. Sok ilyen jelenség akad.
MN: Például, amiről szintén ír, hogy miért nincs ritmusérzéke az operaénekeseknek?
FI: Ez azért kevésbé titokzatos kérdés. Írtam is, hogy a próbamódszerben van a hiba. Az énekes figyelme annyifelé terelődik, szemébe süt a reflektor, bele kell élnie magát egy karakterbe, szép hangon kell énekelnie, hogy közben elhanyagol egy zenei területet, a ritmust. Amit pedig folyamatosan ápolni kellene. Ebben a karmester nem nagyon tud segíteni. Megette a fene, ha a karmester felelős az énekes ritmusáért. Annak belülről kell jönnie.
MN: Azért is kérdem ezt, mert a munkája egy része zeneigazgatóként a Lyoni Operához köti.
FI: Eddig csak egy fellépésem volt ott, a zeneigazgatói szerződésem a jövő szezontól indul. Évente két operaprodukciót kell vezényelnem.
MN: Mit tesz majd, hogy az eredmény megfeleljen az igényeinek?
FI: Több lehetőségem lesz, mint vendégkarmesterként, például beleszólhatok a próbák beosztásába.
MN: A Kirov Opera tokiói fellépésén látott korabeli díszlet apropóján írja, hogy érdemes lenne visszatérni az autentikus előadásmódhoz. Lyonban lesz erre befolyása?
FI: Valamennyire. Vannak operák, amelyeket nem szabad kiemelni eredeti közegükből, mások kevésbé vannak helyhez és időhöz kötve.
MN: Milyen darabokkal kezd majd Lyonban?
FI: Dvorák Ruszalkájával és Strauss Ariadné Naxosbanjával.
MN: Előfordul még, hogy fölfedez a zeneirodalomból olyasmit, amit nem ismert? Vagy hogy mást hall egy műben most, mint húsz-harminc éve?
FI: Folyamatosan. Az ember mindig belebotlik valamibe. Most például Chabrier operáit nézegettem, szerintem nagyon érdekes dolgokat írt. A Le Roi malgré lui például kiváló, 19. század végi vígopera egy királyról, aki nem akar király lenni. Vagy a franciáknál maradva: Chausson operáját, a Le Roi Arthust Edinburghben hallottam először, iszonyú érdekes volt. Nemrég fölfedeztem, hogy lelki rokonságban állok a múzeumi teremőr nénikkel. Mostanában meg szoktam kérdezni tőlük, melyik a kedvenc képük. Szinte könnybe lábadt szemmel vezetnek el egy-egy képhez, amit általában a kutya sem néz meg. Hasonlóan vagyok én is a zenével. A zeneirodalomnak azt a bizonyos ötven híres darabját a Négy évszaktól az Újvilág szimfónián át a Boleróig mindenki ismeri, én meg ücsörgök, mint a teremőr nénik, és csodálkozom, hogy miért nem érdekel senkit a többi kincs.
MN: Hogyan változik a Fesztiválzenekar repertoárja?
FI: Folyamatosan szélesítjük, de ez nagyon sokágú kérdés. Átalakulóban van a zenekar missziója. A 80-as évek arról szóltak, hogy magánkezdeményezésként összehoztunk egy zenekart, és minimális támogatással, évenként néhány koncerttel be akartuk bizonyítani, hogy lehet sokkal jobb minőséget is elérni. Létre akartunk hozni egy nagyon igényes zenei műhelyt. Miután sikerült a zenészeket a zenekarhoz kötni, a 90-es években fővárosi támogatással meg tudtuk oldani, hogy folyamatosan működjön a társulat. Hatalmas lelkesedéssel kezdtem el a munkát, felelősséget érezve a város zenei életéért. Arról szólt ez a történet, hogy Budapestet ellássuk zenével, ötéves gyerekektől nyugdíjas nénikékig, ínyencektől a zenével épp ismerkedőkig, Kakaó-, Kávé-, Pezsgő- és Egyforintos koncertektől a szabadtéri búcsúig és a nyári barokk fesztiválig. Némiképp a közönség iránti felelősség szabta meg a repertoárt. De bármennyire sikeres és népszerű volt is ez a korszak, ez így nem folytatható, mert megvonták a szükséges támogatás egy részét. A zenekar közeli jövőképe egy kevesebbet koncertező, válogatott csapatról szól, amely mindenáron meg akarja őrizni az elért magas színvonalat. Valamennyit természetesen ezután is el kell látnunk a kulturális misszióból, de kevesebbet. Most a Fesztiválzenekar harmadik korszaka kezdődik. Más a cél, más a módszer, minden más lesz.
MN: Mi lesz az utánpótlás képzésével, az ifjúsági zenekar és a mesterkurzusok tervével, amiről a jövőt fölvázoló koncepcióban 1999-ben írt?
FI: Körül kell venni a zenekart egy utánpótlás-nevelő rendszerrel, ahogy a jó focicsapatoknak is van futballiskolájuk. Dolgozunk rajta, de nem alakult még ki a formája. Jó lenne támogatást kapni ehhez a tervhez.
MN: A koncepcióban határozottan érvelt a szabadúszó rendszerű zenekari működés mellett. Ebből mi lesz?
FI: A zenészek szerződése 2001 augusztusáig tart. Mostanában alakítjuk ki az új szerződések részleteit. Bár meggyőződésem, hogy a szabadfoglalkozású szerződtetési forma minőségi szempontból jobb, figyelembe kell venni a zenészek egy részében meglévő félelmeket is. Szeretik a biztos állást. Ha ezt teljesen figyelmen kívül hagynám, egy félelemhullámban elveszíthetném a zenekar felét. Mérlegelni kell, és kompromisszumokra törekedni, de a fix havi jövedelemmel és kötelező szolgálatszámmal járó állások rendszerét még akkor sem szeretném folytatni, ha hozzám vágnának évi másfél milliárd forintot.
MN: Ez a veszély épp nem fenyegeti.
FI: Nem, de nem is csak a pénzhiány miatt gondolom ezt, hanem mert tízéves tapasztalat során kiderült, hogy jobb lenne ebbe az irányba elmozdulni. Az angol free lance rendszernek vannak előnyei és hátrányai. Jó, hogy a zenész azonosul azzal, hogy minél többet dolgozzon a zenekar, mert akkor kap pénzt, ha játszik. A havi fixes zenekaroknál a minél több szabadnapnak örül a zenész. De ez minden munkahelyen így van. Az is jó a szabadfoglalkozásúaknál, hogy kicsit kevesebb a nyafogás. A free lance zenekaroknál nem azzal foglalkoznak, hogy mi minden rossz, őket az hajtja, hogy legyen minél inkább tele a naptár. A menedzsmentek ki is szolgálják a zenészek munkaéhségét. Viszont a hajtás arra vezethet, hogy túl fáradtak lesznek, túl kevés próbával túl sok koncertet vállalnak. Ha nem vigyázunk, ott végezhetjük, mint azok az angol zenekarok, amelyek éjjel-nappal filmzenéket játszanak a stúdióban. Ez már a minőség rovására megy. Ilyennel találkozva felüdülés elmenni egy német zenekarhoz, amely havi fixért, rendesen, négy-öt próbával készül egy koncertre. Valahol a kettő között keresem az igazságot. De a szabadfoglalkozású rendszer nem jelenti azt, hogy megváltozik a zenekari tagság, ezután is összetartjuk a csapatot.
MN: Nem kell a szabadúszót jobban megfizetni, mint aki fix állásban van?
FI: Nem tudom. Havi fix esetén van egy bértömeg, ami akkor is kimegy az ajtón, ha egyetlen koncertet sem adunk. Nyilván amiatt is rákényszerülünk a váltásra, mert túl kevés támogatást kapunk, és ezt a problémát úgy lehet megoldani, hogy csökkentjük a munkaperiódusok számát. A jövőben a Fesztiválzenekar körülbelül húsz hetet fog évente zenekari munkával eltölteni. Ha nő a most már tényleg nevetségesen alacsony támogatás, növelni tudjuk ezt a számot. A fővárossal való megállapodásunk öt évre szól, a zenészek szerződéseit kétévenként újítjuk meg, a koncerteket két-három évre előre szervezzük.
MN: Mennyi koncertet kötelesek most adni a fővárosi támogatás ellenében?
FI: Miután csökkent a támogatás reálértéke, az új szerződésben tíz-tizenöttel kevesebb koncertet vállaltunk az eredeti ötvennél.
MN: Mi a véleménye arról, ahogy végül a fővárossal való viszony tavaly rendeződött?
FI: Demszky Gábor 1992-ben belevágott a zenekaralapításba, ami elsősorban Marschall Miklós akkori főpolgármester-helyettes szívügye volt. Bombasiker lett a dologból. Miután azonban 1994-ben Atkári János került főpolgármester-helyettesi pozícióba, elkezdődött a Fesztiválzenekar támogatásának leszorítására irányuló politika. Szomorú helyzet jött létre: az egész világ a Fesztiválzenekart tartja az ország legjobb zenekarának, mégis ez a zenekar csak töredékét kapja annak a támogatásnak, amelyet a magyar állam saját, állami zenekarainak biztosít. Hiába könyörögtünk évekig. Egy idő után megroppantam, és le is írtam: el kell fogadnunk, hogy a főváros csak ennyi pénzt, évi kétszázmillió forintot szán erre a zenekarra, viszont legalább kérjük azt, hogy a zenekar független lehessen, ne nevezhessenek ki vezetőket, és csökkentett koncertszámmal túlélhessük a szűk esztendőket. Gyakorlatilag ezt tartalmazza a létrejött megállapodás. Hozzátenném - és ez nem csak a Fesztiválzenekarral kapcsolatos -: számomra nagy csalódást okoz, és súlyos hibának tartom, ahogy a főváros vezetése elnyomorítja a budapesti kulturális életet. Pedig Budapesten a színházak, a zene miatt érdemes élni. Sajnos Demszky elfordult attól, hogy prioritást biztosítson a kultúrának, pedig ez nem is kerülne olyan borzasztó sokba.
MN: A nyári próbajátékok nyomán mindössze hét muzsikus ment át a sok száz millió forinttal megemelt költségvetésű és magasabb fizetéseket kínáló Nemzeti Filharmonikusokhoz a Fesztiválzenekartól. Ez végül is jó érzés lehet önnek.
FI: Először kissé csalódott voltam, hogy heten átmentek, mert az ember minden "elvesztett gyerekét" sajnálja, de az jó érzés volt, hogy a döntő többség maradt. Egy zenekari zenész lelke kettős. Fontos neki a művészi közeg is, ahol mozog, de hát istenem, van más is, család, tetőtérépítés stb. Kinél erre, kinél arra billen el a mérleg. Az anyagiasabbak mentek el. Azt vettem észre, hogy amikor októberben elkezdtük pótolni ezeket a zenészeket, jobb lett a légkör, a hangulat, a munkához való viszony.
MN: Más zenekaroknál dolgozva miből érzi egy-egy nagy karmester előd szellemének jelenlétét, máshol pedig azt, hogy halványul ez a hatás? A zenekarokon belüli generációváltozással van ez összefüggésben?
FI: Egy zenekar mentalitását, zenéléshez való viszonyát elsősorban a kulcspozíciókban ülő szólamvezetők határozzák meg. A karmester mozdulatait az első széken ülő zenészek szólaltatják meg. Ha ők nem veszik át a zenei gondolatokat, akkor a többiek sem. A vezérbikákat követni kell. Ha a zenekar vezéregyéniségei átadják egymásnak a megszokott attitűdöt, nagyon sokáig meg tud őrződni egy régi zeneigazgató emléke, de elhalványul, ha a régi szólamvezetők helyére nagyon más alkatúak kerülnek.
MN: Hogy változott a Fesztiválzenekar megszólalása lassan húsz év alatt?
FI: A Fesztiválzenekar nem a dogmatikus, szigorú, pedáns zenélési stílust követi, felszabadultabb, kicsit talán kötetlenebb, fiatalosabb, új stílusú zenekar. Én egy lassú, folyamatos, egyirányú fejlődést hallok. A régebbi lemezfelvételeink hangzása éretlenebbnek tűnik a maihoz képest. Az ember sosem elégedett száz százalékig, de a zenekar egyre jobb, ma már tényleg a világ legjobbjai közé tartozik.
MN: Milyen lemezeket készítenek legközelebb?
FI: A zene nem, de a lemezkiadás válságban van. Aki klasszikus zenét hallgat, annak már két polca tele van lemezekkel, kevés újat vesz. Új lemezek felvétele egyre kevésbé kifizetődő. Ezt tulajdonképp egészségesnek tartom, mert a zene rögzítéséből ki fognak kerülni a kommerciális meggondolások. A zene történetén belül volt hatvan-hetven év, amikor a rögzítése jövedelmező üzlet volt. Az első fázisban a kiadók katalógust építettek, azután megpróbáltak sztárokat kinevelni. Most egyfelől a nagy cégek kétségbeesetten kapaszkodnak a legnagyobb nevű, félig a könnyűzene határán mozgó sztárokba, a másik oldalon az ezzel gyökeresen szakító lemezcégek a ritkaságok, a talán periferikus repertoár után érdeklődnek. A Fesztiválzenekar jelenleg a Philips egyik utolsó sztárjaként szerepel ebben a történetben. Most egy Dvorák-sorozatban vagyunk, a következő két CD-n két szimfónia, illetve a Szláv táncok szerepelnek. Szó van más felvételekről is, de ennél messzebb egyelőre nem látok.
Szőnyei Tamás
A Budapesti Fesztiválzenekar március 16-án a Zeneakadémián, 17-én a Kongresszusi Központban, 23-24-én ismét a Zeneakadémián lép fel.
