A gyógyszerkassza több mint tíz éve rendre több tíz milliárdos hiánnyal zárt. A gyógyszerekre fordított közkiadás az erőfeszítések ellenére évről évre drasztikusan növekszik, míg a költségvetési törvényben az erre szánt összeg ezt nem követi, alkalmasint kevesebb, mint az előző évi tényleges kiadás. Ezt az eljárást az Állami Számvevőszék a társadalombiztosítási alapok vizsgálatakor újra és újra kifogásolta - eredménytelenül. Pedig az államháztartási törvény kifejezetten kötelezővé teszi a kormánynak, hogy ilyen esetben a rendszer módosítására javaslatot tegyen az Országgyűlésnek.
Az alapprobléma
az, hogy a gyógyszerek piacán kevéssé érvényesül a kereslet-kínálat egyensúlyteremtő hatása, mivel a gyógyszerkiadások nagyobbik részét a járulékokból feltöltött gyógyszerkassza állja. A speciális érdekeltségi és erőviszonyok miatt a fogyasztók (betegek) alig szembesülnek a gyógyszerek tényleges árával, a gyógyszergyártóknak ezért más piaci szegmensekhez képest nagyobb a lehetőségük az árak magasan tartására, a folyamatos innovációra, az újabb és egyre drágább termékek kifejlesztésére, majd értékesítésére. A gyártó és a beteg között álló egészségbiztosító egyszerre "harcol" a költségnövekedéssel és a minél jobb gyógymódot igénylő, de kevéssé árérzékeny betegekkel. A helyzetet bonyolítja, hogy a gyógyszerválasztásban kompetens orvosokra a szakmai követelmények mellett a gyártók eladásösztönző nyomása is nehezedik. Mindeközben a gyógyszergyárak nyakát is csak módjával érdemes szorongatni, elvégre ők állítják elő az egyre jobb egészségmegőrző és életmentő termékeket - s nem mellesleg e szféra a fejlett országok gazdaságának egyik húzóágazata. Mindezen okok miatt világszerte nyűg meghúzni a határvonalat az orvosszakmailag indokolt és az anyagilag is megengedhető (közpénzből kifizethető) terápia között.
Magyarország ezt úgy oldotta meg, hogy az elmúlt másfél évtizedben töretlen volt a gyógyszerkiadások - az inflációt messze meghaladó mértékű - növekedése. A rendszerváltás után ez törvényszerű volt, hiszen az addig mesterségesen nyomott árú gyógyszereket felváltották a piaci áron kínált, modernebb import- és hazai termékek. A kiadásnövekedés mérséklésére azután újabb és újabb kísérletek történtek. A már támogatott patikaszerek árát 1998 óta a gyártók és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közötti tárgyalások határozzák meg, melyek végeredménye általában az infláció alatti áremelés lett - sőt, 2000 óta gyakorlatilag nem emeltek árat -, és az új gyógyszereket is a három legolcsóbb európai ország átlagán fogadták be a támogatásba. Immár tizenegy éve alkalmazzák a fixesítési eljárást is: az azonos hatóanyagot tartalmazó termékek közül a legolcsóbb kapja meg az arra a termékcsoportra vonatkozó támogatási százalékot, a drágábbak pedig csak az ennek megfelelő összeget. (Ha például egy gyógyszercsoport 90 százalékos támogatást kap és az abban szereplők közül a legolcsóbb teljes áron 1000 forintba kerül, akkor a támogatás 900 forint a csoport mindegyik tagjára vonatkozóan, így a betegek csak 100 forintot hagynak a patikában a legolcsóbbnál, míg az ugyanide sorolt 1200 forintos gyógyszerért 300-at, az 1500 forintosért 600-at, és így tovább.) Ezenkívül 2001 óta a gyárak bizonyos mértékű visszafizetést is vállaltak a gyógyszerkasszába, attól függően, hogy az árbevételük milyen arányban származott a támogatásból.
Csak az nem változott, ami a kasszatúllépéseket valójában okozta: a csekély verseny miatti magas árszint, valamint - a gyártók erőteljes promóciós tevékenysége miatt - a drágább szerek irányába ható gyógyszercsere és a folyamatos forgalomnövekedés. A gyógyszerkiadás idővel egészen elképesztő méretet öltött: a kassza 1996 és 2000 között 84 milliárdról 150 milliárdra, majd az előző szocialista-liberális kormány négy éve alatt 209-ről 389 milliárd forintra, a különkeretes és az egyedi méltányosság alapján adható gyógyszerek kiadásaival együtt pedig cirka 410 milliárdra hízott. Ezzel a gyógyszertámogatás közkiadásai elérték a GDP 1,5 százalékát, a teljes egészségügyi ráfordítások több mint egynegyedét, ami nemcsak a volt szocialista országok között, hanem Európa-szerte is egyedülálló; néhány nyugat-európai országot még az egy főre eső gyógyszerközkiadás abszolút értékében is lealázott a jómódú magyar költségvetés.
Az uniós csatlakozásig az OEP-támogatásba újonnan befogadott gyógyszerekről előbb miniszteri, majd kormányrendelet, később ismét miniszteri rendelet határozott (pontosabban az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben). Erősen vélelmezhető, hogy a befogadásoknak nem minden esetben volt szakmailag és gazdaságilag egyaránt megkérdőjelezhetetlen haszna, hiszen az eljárás során
semmilyen transzparencia
nem érvényesült. "Mindenki levelezett mindenkivel, a gyógyszergyártó, a betegszervezet és az orvosi szakkollégium is jelezte a befogadási igényét. A leveleket sorba rakták, iktatták, majd mindenki várta, hogy megjelenjen a rendelet melléklete. Nyugtáztuk, ha valamelyik benne volt, csodálkoztunk, ha nem - elevenítette fel a daliás időket Kiss József, aki 1997-1999 és 2002-2004 között az OEP főigazgató-helyettese, majd 2004-től tavaly őszig főigazgatója volt. - A vizsgálatokat vagy a gyárak adták be, vagy a szakma, de ez sokszor ugyanaz. Előfordultak kontroll nélküli, de matematikailag inkorrekt számítások is, meg egyszerű pr-anyagok. Ha a költségvetési korlát erős volt, minden észérv nélkül mondhattak stopot. Olyan is volt, hogy jönne be az olcsóbb, de nem engedjük. Azt mondták, hogy semmi új nem jöhet, mert akkor három csókosnak is igent kellene mondani, úgy pedig már borul a kassza."
Az ezredfordulón az egyik gyártó befogadásokat intéző vezetője úgy emlékezett vissza, hogy az "ügyintézés" nem annyira pénzkérdés volt, inkább a jó kapcsolat számított. Elmondása szerint megtörtént, hogy "másfél évi barátkozás" után a "pecsétet ráütő OEP-es" különösebb noszogatás nélkül is hajlandó volt az eredetileg 50 százalékosnak szánt támogatás mértékét megemelni 90-re. Márpedig a kettő között az a különbség, hogy "évente egymillió dobozzal adsz el vagy nullával". "A magyar cégek közvetlenül jártak be a politikához, nem az OEP szintjén intézkedtek" - állítja ugyanakkor egyik egészségbiztosítási forrásunk. Az ilyen hihető történeteknek se szeri, se száma, bár közös vonásuk, hogy a visszaélések bizonyítékai sosem kerültek nyilvánosságra. A talán legemlékezetesebb ügyben - 2003 tavaszán a Lilly Hungária gyógyszercégről derült ki, hogy alkalmazottai megfigyeltették az OEP egyes vezetőit és tanácsadóit - még azt sem sikerült tisztázni, hogy pontosan mit és hogyan akartak elérni az érintettek.
A mostani egészségügyi kormányzat tehát a gyógyszerfronton arra szerződött, hogy megállítja a költségnövekedést, teljesen átláthatóvá teszi a támogatási folyamatot, valamint felülvizsgálja a korábbi befogadási döntéseket. Az első ígéretét kétségtelenül teljesítette: a túlléphetetlen különkeretet és egyedi méltányosságot nem számítva az előzetes adatok szerint 2007-ben 305-307 milliárd forinton állt meg a kiadás a tervezett 309-cel szemben. A teljes gyógyszerköltés 325-327 milliárd forintra kalkulálható, ami az egy évvel korábbinál 83-85 milliárddal kevesebb.
A legkomolyabb vágás, hogy a normatív kategóriában jelentősen csökkentették a támogatási kulcsokat, a korábbi 90, 70, 50 helyett 85, 55, 25 százalékra. Ez önmagában 40-50 milliárdnyi megtakarítást hozott a központi költségvetésnek - azaz ennyivel növekedtek a betegterhek. Ez kétségtelenül javítja a betegek árérzékenységét, de egyúttal
veszélyes terep
is, hiszen a támogatásnak éppen az a célja, hogy mindenki hozzájusson a gyógyszeréhez. "Ezt le kell nyelni" - szögezte le kérdésünkre Baraczka Mariann, az egészségügyi tárca jogi és gyógyszerészeti szakállamtitkára, hozzátéve, hogy az árcsökkentések miatt a tehernövekedés azért ennél kisebb. Arról viszont nincsen objektív felmérés, hogy a módosítás valóban csak az indokolatlan fogyasztást fogta-e vissza, vagy az indokoltat is. A patikusok becslése szerint tíz százalék a kiváltatlan vények aránya, de a vizitdíj miatt eleve kevesebben fordulnak orvoshoz. A minisztérium a hivatalos anyagaiban arra hivatkozik, hogy a forgalomcsökkenés az antibiotikumoknál a legnagyobb, amikből a szakma szerint is 60-70 százalékos a túlfogyasztás. E nem túl bonyolult kasszakímélő megoldást persze korábban is be lehetett volna vetni - ha nem lett volna politikailag szigorúan tilos.
Az egészségpolitika jelenlegi irányítói a legnagyobb fegyverténynek a generikusprogram fellendítését tartják. A támogatásba akkor fogadnak be egy generikumot - vagyis az originális gyógyszer szabadalmi védettségét követően ugyanolyan hatóanyaggal utángyártott készítményt -, ha az az eredetinél legalább 30 százalékkal olcsóbb (ez korábban is így volt), a következőt akkor, ha az ennél még 10 százalékkal olcsóbb, és az azt követőt ugyanígy (a többieknek már nem kell lejjebb menniük). A legolcsóbb lesz a referenciatermék, a fixesítés során a többi azonos hatóanyagú tehát mindig csak az erre járó támogatást kapja. Továbbá a fixesítést már nem évente, hanem negyedévente elvégzik; aki időközben (internetes licitáláson) árat csökkent, elnyerheti a referenciastátust. Azon is változtattak, hogy a versenyben induláshoz nem három, csak egy százalék forgalmi részesedés kell.
A hatóanyag-alapú fixesítés felturbózása 28 milliárd forinttal kímélte meg a kasszát és vagy 14 milliárddal a betegek összes térítési díját. A licitálásokon mind a másfél ezer generikumnak legalább egy alkalommal csökkentette a forgalmazója az árát - ez azért jelentős, mert ezek tömeggyógyszerek, így a gyógyszerkassza fele rájuk megy el. A program mellékhatásait azonban sokan brutálisnak tartják. Az azonos hatóanyagú készítmények teljes értékű helyettesíthetőségéről sem csengett le teljesen a vita. Egyre többen aggódnak amiatt is, hogy az árversenybe belépést immár csupán egyszázalékos piaci részesedéshez kötik, és a referencia-gyógyszerré váló termékek hirtelen megugró keresletét egy-egy gyártó nem tudja majd kielégíteni. "A háromszázalékos küszöb legalább minimális erőfeszítést feltételezett, most ha valaki valahol talál egy nagyobb elfekvő készletet, azt simán forgalmazhatja - mondja a jelenleg a Teva Magyarországnál dolgozó Frajna Imre, a Fidesz egykori szakpolitikusa. - Eddig sem volt vehemensen patrióta a szabályozás, de most eddig ismeretlen cégeket sikerült megszponzorálni, leginkább a külföldi tulajdonú volt szocialista gyógyszeripart." Kiss József pedig azokkal ért egyet, akik szerint a mostani árcsökkenés csak egyszeri hatást ért el. Molnár Márk Péter, az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője viszont úgy látja, hogy az egyszeri árengedményen túl (a második és harmadik negyedéves fixesítés már feleakkora eredményt hozott, mint az első) még bőven vannak tartalékok, több hatalmas forgalmú hatóanyag például még mindig feleannyiba kerül Szlovákiában, mint itt. Idénre is összességében 15-25 milliárdnyi áresést jósol - a következő években pedig több mint tíz originális készítménynél jár le a szabadalom. "A generikum egy hónap alatt átveszi a piacot, nem történhet meg még egyszer, hogy fennragadnak az árak."
A terápiás fixesítés kiterjesztése - amikor különböző hatóanyagú, de ugyanolyan hatásmechanizmust kifejtő termékeket versenyeztetnek egymással - még nagyobb ingerültséget váltott ki. A megkérdezettek egy része ezt már kifejezetten ingoványos területnek tartja, ahol valóban
nehéz eligazodni
az orvosi-gyógyszergyártói érvek és álérvek, a másik oldalról pedig a financiális erőszak argumentumai között. Jelenleg a szakmai kollégiumok próbálják eldönteni, hogy mi csoportosítható össze, és a fixesítésnél csak az a termék esik ki, amelyik 50 százalékkal drágább a referenciaszernél. De még a szakállamtitkár szerint is "ezt valószínűleg 100 százalékra kellene emelni".
Az indokolatlan felírások visszaszorítására kitalált orvosösztönző rendszer bevezetését is többször el kellett halasztani. Ez hatástani csoportonként nézné, hogy az egyes orvosok milyen hatóanyagokat részesítenek előnyben, és aki az országos átlagtól igencsak eltérő mértékben rendre a kasszának drága hatóanyagokat választja, azt (vagy az intézményt) a finanszírozás csökkentésével szankcionálná. A tárca ebben is több ponton engedményeket tett a szakmai autonómiáját féltő orvostársadalomnak, és végül az idei áprilisi adatok alapján júliustól indul az éles üzem.
A gyógyszertörvény értékelésénél masszívan tartja magát az a vélekedés is, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek a hazai (de persze külföldi tulajdonú) gyárak: a négy legnagyobb a Richter, az Egis, a sanofi-aventis és a Teva. A megszámlálhatatlanul sok, esetenként erősen pr-szagú újságcikk és elektronikus tudósítás konklúziója, hogy esnek a részvények, visszafogják a beruházásaikat, a kutatást-fejlesztést, elbocsátják az alkalmazottakat. Ilyenkor szokás az új sarcra, a 12 százalékos befizetési kötelezettségre hivatkozni, melyet minden gyártó-forgalmazó az árbevétele támogatásarányos része után teljesít a gyógyszerkasszába (aki árat csökkent, kedvezményt kap); tavaly így a külföldi és hazai gyártóktól összesen mintegy 24 milliárd forint folyt be. Csakhogy egy évvel korábban a gyártók önként, "a kiszámítható piaci viszonyok fenntartására" befizettek 22,5 milliárdot, tehát nagy érvágás ehhez képest nem történt. Az viszont tény, hogy - hiába elsősorban generikusgyártók, tehát nőtt a forgalmuk - az árcsökkentés nagyon komolyan érintette az említett cégek hasznát. De arra, hogy mi a gyógyszerkiadási oldalon elért nyereség, illetve adóbevételben, foglalkoztatásban, beruházásban elszenvedett veszteség egyenlege, egyelőre kizárólag annak függvényében kapható válasz, hogy a megkérdezett honnan kapja a fizetését. Mindenesetre például a Richter 2006-ban 209 milliárd forintos árbevétel mellett 52 milliárdos nettó nyereséget ért el - ami azért sejtet némi tartalékot.
További ötmilliárdos bevétellel számolt a költségvetés a gyártóknak az orvoslátogatóik után fejenként és évente fizetendő ötmillió forintból. A kötelezettség bízvást nevezhető általános promóciós adónak is, hiszen a valóságtól nem túlságosan elrugaszkodott kormányzati feltételezés szerint a termékismertetőknek az információátadáson kívül egyéb "eladásösztönző" feladataik is vannak (lásd Rábeszélés című írásunkat). De az is tény, hogy általuk a gyógyszercégek - persze nem önzetlenül, és persze kifejezetten átláthatatlanul - rengeteg pénzt juttatnak vissza az egészségügybe orvosi műszerek, rendelői eszközök, kongresszusi utaztatások és "bérkiegészítés" formájában. "Ha egyszer csak eltűnnénk, összeomlana a magyar egészségügy" - fogalmazott egy orvoslátogató forrásunk. Frajna Imre szerint az a dolog hátulütője, hogy a generikuscégek orvoslátogatói éppen hogy az olcsóbb termékkel ismertetik meg az orvosokat, de az árprés miatt ez veszélybe kerülhet, és előbb-utóbb a generikumot felváltja a sok pénzen reklámozott, új, drága készítmény; mint mondta, éppen ez figyelhető meg Csehországban. Amikor ezt Molnár Márk Péternek felemlítjük, visszakérdez: "Már az innovatív gyártók termékeiről is csak a megjelenésekor lehet új információt átadni. De egy generikumról mégis mit lehet mondani? Hogy ugyanaz?" A generikumok nevét és árát egyébként tartalmazza az orvosok vényíró programja, tehát éppenséggel tudnak orvoslátogató nélkül is tájékozódni, de azt a főosztályvezető is elismeri, hogy hiába az alacsony ár, promóció nélkül Magyarországon egyelőre nem lehet eladni gyógyszert. Ebből azonban azt a következtetést vonja le, hogy az árcsökkentésre a továbbiakban is volna lehetőség.
Az elért eredményeket hamar lenullázhatja, ha továbbra is bekerülhetnek a támogatott körbe drága, ám kevés hasznot hozó gyógyszerek. Itt már korábban jelentős változások történtek, hiszen az uniós csatlakozáskor a befogadási mechanizmust az európai irányelveknek megfelelően át kellett alakítani. Az ezt szabályozó 32/2004-es ESZCSM-rendelet a támogatási feltételeknél előírja, hogy a döntésnél és a döntés-előkészítésnél érvényesíteni kell a szakmai megalapozottságot, az átláthatóságot, valamint a nyilvánosságot éppúgy, mint a kiszámíthatóságot és a költséghatékonyságot. A társadalombiztosítási támogatás tényéről és mértékéről a hatósági eljárást követően az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője dönt. A többlépcsős ellenőrzési mechanizmust követően is csak akkor támogatható egy gyógyszer, ha az említett rendelet a neki megfelelő terápiás csoportot a támogathatók között megemlíti - új terápiák esetén a határozathozatal előtt még jogszabály-módosításra is szükség van.
Persze ott, ahol ilyen összegekről van szó, a tökéletesen tiszta viszonyok nehezen elképzelhetők. A rendszer ismerői arra hívták fel a figyelmünket, hogy akkor van értelme gyanakodni, ha a főbb szereplők (Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet - ESKI, OEP) véleménykülönbsége ellenére a terméket mégis befogadják. Ha rendeletmódosításra van szükség, azt megelőzően ott van még a közigazgatási egyeztetés, ahol mondjuk az ilyenkor mindig aggódó Pénzügyminisztérium vonhatja össze a szemöldökét. Érkezhet a "megrendelés" akár a politika felől is, bár Molnár Márk Péter állítása szerint olyanra az ő praxisában dokumentálhatóan nem volt példa, hogy az OEP nem kezdeményezte ugyan a rendeletmódosítást, az mégis megtörtént. Elméletileg előfordulhat még, hogy a rendszer egyik vagy valamennyi szereplőjét "meggyőzi" az egyik gyártó - ilyenkor viszont az Egészségbiztosítási Felügyeletnél fellebbezhet a véges gyógyszerkeret miatt a saját termékei befogadásáért aggódó konkurencia (erre volt is már példa). Ha ez is kevés, nyitva áll a bírósági út (ilyen is volt). A gyógyszercégekről azonban általában elmondható, hogy a "ma nekem, holnap neked" elve alapján ritkán ugranak össze, ezért az ellenőrizhetőségre kizárólag a teljes nyilvánosság jelenthet garanciát.
Az egészségbiztosítónál minden további nélkül megtekinthettük a befogadási eljárások dokumentációit. Felvetésünkre, hogy az iratoknak mégiscsak az interneten lenne a helyük, a főosztályvezető megjegyezte: "A diabétesz finanszírozásáról írtunk egy tanulmányt, és kitettük a honlapunkra. Miután mindenki, akinek rosszat mondtunk a termékéről, pert indított hitelrontásért, leállítottak bennünket, hogy ez sokba fog kerülni. Angliában minden szerepel a honlapon, teljesen természetes, hogy az ügyek 30 százaléka bíróságra kerül, és azoknak a 30 százalékát el is veszíti a hivatal. Ott ez megéri."
A korábban befogadott gyógyszerek felülvizsgálata is zajlik - eddig hét esetben került sor a delistázásra -, bár ennek is megvannak a veszélyei. Orvosi és finanszírozói berkekben például közhelynek számít, hogy az egyik, több száz ezer beteg által szedett, harminc éve a piacon levő tablettának az égvilágon semmilyen igazolható hatása nincsen. "Úgy voltunk vele, hogy a betegek végül is jól elvannak vele, és az isten óvjon meg minket attól, hogy helyette valami innovatív, méregdrága másikat kapjanak. Ha tízből csak egyet rábeszélnek az újra, már elszáll a kassza" - mondja Kiss József. Az évente 2,4 milliárdnyi közpénzbe kerülő legendás gyógyszer támogatási felülvizsgálata egyébként jelenleg folyamatban van, de Molnár szerint most, amikor a gyártó ilyen-olyan bizonyítékai mellett a tudományos cáfolatokra is szükség volna, már nem olyan aktív az orvosszakma, mint a kulisszák mögött - és "ha valóban olyan hasznavehetetlen a gyógyszer, akkor miért írják föl máig félmillió betegnek?" (Jellemző a helyzetre, hogy nem írhatjuk le a gyógyszer nevét, mert akkor nekünk kellene bizonyítanunk annak a vegyületnek a hatástalanságát, melynek hatásosságát tán maga a gyártó sem ismeri.) A főosztályvezető egyébiránt nem ért egyet a financiális okokból rendszerben tartott placebókkal, mivel szerinte ennél rosszabbul nem lehet elkölteni a közpénzt.
Számos módon lehet még
dézsmálni a közöst. A patikusok állítják: máig meg lehet egyezni bizonyos orvosokkal arról, hogy valódi betegek nélkül írjanak receptet, melyre aztán el lehet kérni a tébétámogatást. Ebben komoly visszaesést jelentett a közgyógyellátás tavaly nyári átalakítása (a rászorulók egy keretből gazdálkodhatnak), de a 100 százalékos támogatásnál bevezetett 300 forintos dobozdíj is, hiszen mégiscsak bizonylatokról és pénzforgalomról van szó. De a nagykereskedők és a patikák által jelentett forgalom között most is van különbség, ami patikánként nem fut össze az OEP-nél, és állítólag az ellenőrzéseknél sem kell félni a lebukástól. Szintén gyakorlatilag megfoghatatlan, amikor a magasabb támogatás miatt az orvosok "legyártják" a súlyosabb beteget. És persze a gyártók fantáziáját sem érdemes lebecsülni. Ha például ugyanazon szer létezik a hagyományos fecskendőhöz és az automata belövőhöz is, akkor érdemes az utóbbi eszközt ingyen osztogatni a betegeknek, majd az abba való patronokat a szimpla ampullánál mondjuk háromszor drágábban adni - a betegek hamar megszeretik a kényelmesebb megoldást, a tébé meg fizet.
Baraczka Mariann mindenesetre az eddigiekkel nagyon elégedett: "Egy év alatt beigazolódott, hogy az OEP tud valódi biztosítóként viselkedni, ezért marad nála továbbra is a gyógyszerkör" - mondja, majd miután a többpénztáras modell bevezetésének küszöbén ez legalábbis félreérthetően hangzik, hozzáteszi: "De nem lehet valamennyi egészségügyi szolgáltatást megszűrni ilyen módszerrel. A PET CT-knél talán még menne, de a vakbélműtétnél már nem."
A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé. Az Oknyomozót a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatja. A cikk teljes verziója elérhető a www.oknyomozo.hu weboldalon.
Szószedet
Gyógyszerkassza: A költségvetési törvényben az Egészségbiztosítási Alap egyik alfejezete, melyből az állam a gyógyszerek árához nyújtott, rendeletileg rögzített mértékű százalékos és fix ártámogatást, továbbá a speciális beszerzésű (különkeretes) és a bizonyos esetekben méltányossági alapon kérelmezhető gyógyszerek teljes árát finanszírozza.
Originális gyógyszerek, innovatív gyártók: Eredeti az a készítmény, amelyik korábban nem létező hatóanyagot tartalmaz. A szabadalmi védettség lejártáig az árával nem kell versenyeznie, ezért az ötletes gyártók sokszor a régebbi hatóanyagok minimális megváltoztatásával előállított új termékekkel is pályáznak a támogatásra. Egy-egy új molekula kifejlesztése éveket, évtizedeket, valamint dollármilliárdokat is igényelhet, így az innovatív gyártók nemcsak nagyobb haszonra számíthatnak, hanem több kockázatot is vállalnak.
Generikumok, generikusgyártók: Ha lejár az eredeti gyógyszer szabadalma (ami 20 év, de a felfedezéstől kezdődik, tehát a kizárólagos forgalmazási időtartam ennél jóval kevesebb), a hatóanyag más cégek számára is megismerhető, gyártható, forgalmazható lesz. Az így utángyártott gyógyszer a generikum, mely csak hatóanyagában egyezik meg az eredetivel. A generikusgyártók "csak" ennek feltalálását és tesztelését ússzák meg, az egyéb összetevők, a gyártástechnológia stb. fejlesztésére nekik is költeniük kell. Mivel számos kutatásra, klinikai kísérletre nincs szükség, és az azonos hatóanyagú generikumok egymással és az eredetivel is versenyeznek, jóval alacsonyabb az áruk.
Orvoslátogató (vagy gyógyszerismertető): A vényköteles gyógyszereket tilos reklámozni, ezért a gyártók a promóciós munkatársak segítségével ismertetik meg az orvosokat a termékeikkel (az ismertetők nálunk a bérhelyzet miatt főleg gyógyszerészek és orvosok, Nyugat-Európában elég hozzá egy érettségi). Persze ha már az ismertető felkeresi az orvost, akkor a gyógyszer hatását, terápiás alkalmazását, illetve az innovatív gyártók alapkutatásban elért eredményeit bemutató előadáson túl egyéb segítséget is fel tud ajánlani a minél több átállított betegért cserébe - és természetesen az orvosok korrumpálhatósága egészen széles skálán változik. De a gyógyszercégektől érkező anyagiak felhasználására szép kivételként megemlíthető az a neves fővárosi klinika is, melynek vezetője az összes forrás becsatornázására külön alapítványt hozott létre, amiből jut az épületek karbantartására, eszközbeszerzésre, a dolgozók jutalmazására, képzésére is.
Rábeszélés
Az egykor az egészségbiztosítónál dolgozó forrásunk meséli: arra is volt példa, hogy egyszerre húsz luxusautó érkezett az országba. Ez a nemzetbiztonságiak érdeklődését is felkeltette, mivel nem a minisztériumi autókat cserélték le, és nem is az őrezred rendelt új garnitúrát. Miután kiderült, hogy az egyik gyógyszergyártó vásárolta a professzori körnek, jelezték a cégnek, hogy nem kellene ezt ilyen feltűnően csinálni. A válasz az volt, hogy márpedig ezt csak így lehet: olyan nincs, hogy most csak az egyik professzor kap, a többiek meg később.
A szorosabbra húzott nadrágszíj dacára a gyártók tavaly is rendeztek nyereményjátékokat. Az egyik nemzetközi cég például megversenyeztette az orvosokat, vajon ki tudja az új termékét adott idő alatt a legtöbb betegnek felírni. Az 50 legügyesebb két hétig nyaralhatott Mexikóban. Az egyik, generikumokat előállító multinak - forrásaink egybehangzó állítása szerint - saját szállodája is van Szicíliában: így egyrészt nem kell sok pénzért szállást bérelnie az orvosoknak, egyúttal a költségszámlák elszámolásánál is egy gonddal kevesebb.
E sorok írója pedig személyesen vett részt megfigyelőként egy másik generikusgyártó termékindító rendezvényén, amelyen a házigazda a mintegy másfél száz szakorvost bőséges svédasztallal, majd az egyik hazai sztár koncertjével vendégelte meg. Az ismeretátadás így hangzott: "Tudom, hogy senkit nem érdekel a tudomány, egyetek, igyatok, aztán gyerünk táncolni!"
