A hatalom megragadása
Az Észak-Balkán kedd kora délután
Az utolsó pillanat, amikor Milosevic ezt talán még megtehette volna, valószínűleg szeptember 25-e, hétfő este volt, a választás napja, amikor a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) egy kisebb nagygyűlésen, mintegy húszezer ember előtt jelentette be először, hogy szerintük Kostunica győzött az elnökválasztáson. Ekkor talán még kivitelezhető lett volna egy egészséges tömegoszlatás, majd az ellenzéki vezetők összefogdosása és internálása mind a fővárosban, mind vidéken: ezt a hipotézist azonban cáfolja egy másik, ugyancsak pletykákon alapuló feltételezés, miszerint a rendőrség és a hadsereg egyes alakulatai már a választás előtt titkos üzenetekben biztosították Kostunicáékat arról, hogy számíthatnak rájuk. A puccs akkor, vasárnap vagy hétfő este mindenesetre elmaradt: a szeptember 25-ével kezdődő héten pedig sztrájkolni és tüntetni kezdett egész Szerbia. Hogy Milosevic ekkor miben reménykedett, talán ő sem tudja pontosan. A rossz lépéseket
egy még rosszabb provokációval
fejelte meg, amikor az alkotmánybírósággal a múlt héten megpróbálta érvényteleníttetni az eredményeket, és új választásokat próbált kitűzetni a jövő nyárra: ekkor ment ki szerte Szerbiában két-három millió ember effektíve az utcára; a múlt csütörtök délután pedig a rendőrségnek már csak némi könnygázra futotta az ellenforradalmi kurázsiból, de leginkább frontbarátkozás folyt az utcákon. Ekkor egyébként senki sem tudta, hogy Milosevic hol tartózkodik, hogy Pekingbe ugrott-e ki, netán Moszkvában vagy Bagdadban néz várost, esetleg valahol Szerbiában bujkál. Csütörtök estére találta meg őt az elnöki rezidencián, a Beli Dvorban Ivanov orosz külügyminiszter, akiről addig azt se tudtuk, hogy keresi. Feltehetőleg ő verte bele a bukott elnök fejébe, hogy vége, konyec, kraj, finito, és hogy eszébe ne jusson
valami gigantikus vérfürdőt
provokálni, de Ivanov ajánlhatta neki azt is, hogy tegyen úgy, mint minden normális politikus egy elvesztett választás után: vonuljon ellenzékbe, és úgy politizáljon. (Hogy Ivanov ezt saját maga sütötte-e ki, vagy Kostunicáék üzenetét vitte Milosevicnek, talán soha nem derül ki: az előbbi tűnik valószínűbbnek. Ebben az esetben az oroszok oldották meg Kostunica problémáját, és ezt feltétlen a javukra kell írni.) Milosevic valamikor az Ivanovval folytatott megbeszélés után tette meg televíziós nyilatkozatát; a nyilvánosság péntek délután értesült szándékairól. Ekkor lett valóságosan és visszavonhatatlanul Vojislav Kostunica Jugoszlávia elnöke.
Amely poszt azonban a jugoszláviai és szerbiai közjogi hierarchiában a hatalomnak csak az egyik és nem is a legfontosabb letéteményese. A kérdés jelen pillanatban az, hogy a DOS hogyan tudja megragadni a hatalmat a többi szinten is, mégpedig úgy, hogy egyszerre használja ki és fékezi meg a forradalmi lendületet. Kostunicát, bár ő nyert a választáson, mégiscsak az utca segítette az elnöki székbe; most viszont az ország közeli és távoli jövője szempontjából egyaránt kulcskérdés az, hogy az őt támogató pártszövetség többé-kevésbé a legalitás keretei között és az utca bosszúja nélkül vegye birtokba Jugoszláviát.
Bár a Milosevic-rezsim széthullása némiképp egyszerűsíti a dolgukat, az események szédítő tempóját egyelőre lenyűgöző érzékkel diktálja a DOS. Szerte az országban úgynevezett válságstábok alakulnak (gyakran a két héttel ezelőtt létrehozott sztrájkbizottságokból) a gyárakban, a bíróságokon, a közigazgatásban, az ügyészségeken, a vámhivatalokban, a közüzemi vállalatoknál, amelyeken keresztül a DOS megpróbálja
elejét venni a káosznak és a lincselésnek,
és fenntartani az ország működtetéséhez szükséges minimális adminisztrációs rendet. (És persze ugyanebben utaznak az DOS önkormányzatai is.) Valamint meggátolni azt, hogy a távozó rezsim emberei a hivatalokban nagyarányú iratmegsemmisítések révén tüntessék el maguk után a nyomokat, és hogy magukhoz vegyék a készpénzt.
A központban, Belgrádban eközben a hét végén - miután a hadsereg legfelső vezetése, köztük a mindeddig Milosevic-párti Nebojsa Pavkovic tábornok még pénteken hűségnyilatkozatot tett Kostunica mellett, és drámai tárgyalások után megegyezés született a rendőrség és a DOS között is - a szövetségi parlament és kormány birtokbavétele zajlott. A szövetségi kormányfő egészen hétfőig Momir Bulatovic volt, az a Crna Gora-i politikus, aki mindvégig kitartott gazdája, Milosevic mellett. ´ hétfőn lemondott, és vele együtt bukott az egész szövetségi kormány. Az alkotmány, bár nem teszi kötelezővé, de melegen ajánlja, hogy ha a szövetségi elnök szerbiai, akkor a kormányfő Crna Gora-i politikus legyen. Kostunica problémája e pillanatban az, hogy Crna Gorát - Djukanovic Crna Gora-i elnök demokratáinak bojkottja miatt - kizárólag Milosevic-párti küldöttek képviselik, akikre nem szívesen bízná a szövetségi kabinetet. Lapzártánkkor ebben az ügyben még folynak a tárgyalások: Kostunicáék dolgát nehezíti, hogy a függetlenséget vagy legalábbis Jugoszlávia laza államszövetséggé való átalakítását egyre komolyabban fontolgató Djukanovic elnök, bár melegen üdvözölte a szerbiai forradalmat, egy szóval sem említette, hogy őt és köztársaságát az ügy mélyebben érintené.
Hétfőn viszont a vártnál simábban zajlott a szerbiai parlament és kormány részleges meghódítása - annak ellenére, hogy e két intézményt a szeptemberi választások elvben semmilyen módon nem érintették. A szerbiai parlamentben helyet foglaló négy párt (Milosevic és feleségének szocialistái, Draskovic Szerb Megújhodási Mozgalma és Seselj radikálisai - a DOS-nak értelemszerűen nincs képviselője) az irdatlan politikai nyomás hatására egy pillanat alatt megegyeztek a kormány visszahívásában (jellemző módon a szerbiai kormányfő, Marjanovic a tévéből értesült az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány elfogadásáról), valamint új választásokat írtak ki december 17-ére. Addig szakértői kormány alakul, valószínűsíthetően a DOS-t támogató közgazdászokból; ahogy az elengedhetetlenül szükséges törvénymódosításokat is a DOS közreműködésével vagy inkább irányításával hozzák majd meg a pártok képviselői.
Az, hogy a DOS abszolút többséget szerez decemberben, e pillanatban aligha látszik kétségesnek. Milosevic ugyan 38 százalékot kapott szeptemberben, és ez nagyon sok, de a Vezér nélkül maradt nyáj most fejvesztve menekül. A következő ciklus Milosevic ellenzékéé lesz szövetségi és köztársasági szinten egyaránt. Nekik kell új országot építeniük a romokon.
Szédítő perspektíva.
- bbe -
