A Postabank eladása: Nekik is többe van

  • Várkonyi Iván
  • 2000. október 5.

Belpol

A Postabank újkori története a Fidesz-éra egyik legjobban kommunikálható
sztorija lehet a dolgok jelenlegi állása szerint. A bankért sorban jelentkeznek a vevők; az állam akár 80 milliárd forintot is elkérhet érte, ami a bank jegyzett tőkéjének a négyszerese, saját tőkéjének pedig a kétszerese. A befektetett pénz persze nem térül meg - a Princz-korszakot követő bankkonszolidáció végösszege legalább 170 milliárd lesz -, de ezt nem is várta senki. A probléma csak az, hogy a Postabank ettől sem lesz jó bank. De nem is ez a cél, hanem a megszüntetés.Amúlt hét végén adta át a Postabank privatizációjáról szóló jelentését az ÁPV Rt.-nek a vizsgálatra felkért Credit Suisse First Boston (CSFB). A tanácsadó cégnek öt hét alatt kellett felmérnie, hogy kitől mennyit lehet elkérni a pénzintézetért, és várhatóan mi lesz a magánosítás hatása. Ezt követően az ÁPV Rt. a Pénzügyminisztériummal (PM) karöltve készít egy kormány-előterjesztést, amit a kabinet október végén megtárgyal, majd dönt. A privatizációs tendert a menetrend szerint az év végéig kiírják, így a Postabank a jövő év első felében elkelhet.

Az már korábban is biztos volt:

ha az állam most nem adja el

a Postabankot, akkor soha. Bankfúziós hullám kellős közepén vagyunk, a nyugat-európai pénzügyérek többsége már nem a hatékonysági mutatók javításával, hanem felvásárlásaival henceg a klubban. Magyarországon túl sok a bank, negyven hitelintézet nem kell tízmillió embernek, szükség van a tőke koncentrációjára. A Postabank jelen helyzetében eljutott a csúcsra: rendbe tették az ügyviteli rendszereket, normális kimutatásokat produkáltak, és - ahol mindenféle per meg nem akadályozta - megszabadultak a megmaradt rossz hitelektől és befektetésektől. Ez legalább 170 milliárd forintjába került az államnak. (Ebből 152 milliárdot 1998 végén fizetett ki a költségvetés konszolidációként, további minimum 20 milliárd forintot pedig most fog kipengetni a postabanki maradék eltüntetésével megbízott Reorg-Apport Rt. veszteségpótlására. E két tétel összegéből lejön az a pár milliárd forint, amit a Postabank túlkonszolidálás címén visszafizetett a költségvetésnek.)

Most következne az, hogy valódi bankot kreáljanak a Postabankból. A Princz-korszak utolsó éveinek a válsága, a hitelintézet 1998 utáni rendbetétele azzal járt ugyanis, hogy a Postabank lemaradt: ott tart most, ahol a többiek 1996-ban. Időközben átalakult a pénzvilág: jött a telefonos meg az internetes bankolás, meglódult a fogyasztási hitelek piaca. A maci meg a golyó nem volt elég az ügyfelek megszerzéséhez, ráadásul ott volt az is, hogy a Postabank neve a köztudatban lassan a maffiával lett egyenértékű, de legalábbis a Gazprommal. Ezen próbált ugyan segíteni az új vezetés, de amíg a bank a címlapokon inkább a múltja miatti pereivel tűnik fel, kidobott pénznek tetszik a "már nem ugyanazok vagyunk" kampány.

Ahhoz tehát, hogy a Postabank önmagában is életképes legyen, kellene helyre kis számítógépes fejlesztés, egy még költségesebb kampány és néhány év, hogy a közvélemény elfelejtse Princz Gábort. Az ebbe feccölendő pénz tízmilliárdos nagyságrendű, miközben a megtérülés kétséges: a bank jövedelemtermelő képessége ugyan növekedhet a fejlesztések után - most a béka segge alatt van -, de még így sem biztos, hogy érdemes az ötszázalékos piaci részesedés megtartásáért ennyit áldozni. A bankvilágban most a méret a lényeg: minél nagyobb a pénzintézet - vagyis minél több az ügyfele és magasabb a mérlegfőösszege -, annál jobbak az esélyei a hatékonyság és a jövedelemtermelő-képesség javítására. (Nem véletlen a fúziós láz sem.)

A Postabank eladása kézenfekvő megoldás tehát, és korábban nem volt kérdés a privatizáció technikája sem: mivel csak szakmai befektető jöhet szóba (pénzügyi befektetőknek tőzsdén csak olyan bankot lehet eladni, amelyiknek jó a neve, és önállóan, újabb befektetések nélkül is életképes), meg kell hirdetni a pénzintézet többségi tulajdonát (vagy akár az egészet) eladásra. A banktól gyorsan meg kell szabadulni, némi garanciavállalással arra az - immáron egyre kisebb valószínűségű - esetre, ha a Princz-féle vezetés idejéből maradt, például eddig nem észrevett követelések felbukkannának. A kérdés valóban csak az ár; a hírek szerint szó sem volt korábban privatizációs tanácsadóról és hatásvizsgálatról, a képlet annyira egyszerűnek tűnt.

Időközben azonban

bekavart az OTP Bank

a maga ajánlatával. Ez is egyszerű volt a maga nemében: a legnagyobb hazai pénzintézet terjeszkedni akar, mert úgy véli, így növelheti hatékonyságát. És az az államnak is érdeke, hogy legyen egy olyan hazai bank, amely legalább a régióban fel tudja venni a versenyt a külföldiekkel, vagyis támogatnia kell az OTP további erősödését. Nemcsak a nemzeti érzület okán, hanem azért is, mert minden normális európai országban a nagy lakossági bank általában nemzeti tulajdonban is van, ami nem véletlen (a kiszolgáltatottság csökkenthető imigyen). Az OTP Bank csupán annyit mondott: szeretné, ha az övé lehetne a Postabank, és ezért fizetni is hajlandó.

Az ajánlat annyira ésszerű lehetett, hogy a kormány rögvest felkért egy tanácsadót: készítsen hatástanulmányt. Ez készült most el, és privatizációs ügyben nem is hozott meglepetéseket. A CSFB a hírek szerint kiállt a magánosítás mellett, és vázolta az alternatívákat. A tanácsadó beszélt mindenkivel, aki az ügyben érintett lehet. Tárgyalt az összes lehetséges ajánlattevővel, ami gyakorlatilag a magyarországi tíz legnagyobb pénzintézetet jelenti - kivéve persze magát a Postabankot, valamint a most egyesülésre készülő ABN Amrót és Kereskedelmi Hitelbankot. A lehetséges vásárlók: az OTP Bank, a CIB, a Budapest Bank, a Bank Austria Creditanstalt, az Általános Értékforgalmi Bank, a Citibank és a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB). (Van a jelöltek közt egy külföldi is, a Hungária Biztosító tulajdonosa, a német Allianz csoport, egyes információk szerint erős diplomáciai hátszéllel megtámogatva.) Többségük állítólag írásos szándéknyilatkozatot is adott, ami persze önmagában nem sokat jelent: körülbelül annyit, hogy megnézik a Postabankot, ha tudják majd, mit kell megnézni egyáltalán. Ami biztos: a pénzintézeteket érdekli minden, ami eladó; a hatékonyság javítása mindannyiuknak célja,

a Postabank pedig olcsó lehet,

mert nem kell kifizetni a számítógépes hálózatát (mivel az majdhogynem nincs is neki). Beszélt még a CSFB az ÁPV Rt.-vel, a PM-mel, a tőkepiaci felügyelettel, a Magyar Postával és az azt felügyelő Közlekedési és Hírközlési Minisztériummal is. Ezek után körülbelül azt mondta: el lehet adni a Postabankot, a kérdés csak az, hogy mennyiért, és hogy kinek.

Az öthetes felmérés eredménye egy többszörös becslés; ez azt mutatja, hogy 10 és 80 milliárd (más hírek szerint 10 és 50 milliárd) forint között lehet a vételár. Ez az adat lényegében semmit sem ér, mivel az eltérés olyan nagy, hogy semmihez nem ad támpontot. A CSFB szerint a legmagasabb árat akkor lehet elérni, ha olyan vevőt találnak, amelyiknek nem kell külön befektetnie a cuccba a Postabank megvétele után. Értsd: az ügyfeleket könnyedén átveheti, a fiókokat bezárhatja, vagyis a fúzió (vásárlás) nem jár számára fejlesztési költségekkel.

Ilyen bankot nem nehéz találni. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor öt hete - éppen akkor, amikor a CSFB megkezdte vizsgálatát - azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak: szerinte az általa vezetett pénzintézet képes a legegyszerűbben, a legkisebb költséggel magába olvasztani a Postabankot.

Persze a dolog még

nincs teljesen levajazva

Az OTP-Postabank-fúziónak számos ellenzője akad. Járai Zsigmond pénzügyminiszter például éppen a múlt hét végén fejtegette, hogy a versenyeztetés híve, bár szerinte valóban lennének előnyei az OTP Bank terjeszkedésének. Mint mondta, e kérdés "körbejárása" érdekében volt szükség a vizsgálatra is, amelynek eredményeiről azonban nem beszélt.

A fúzió ellenzői szerint az OTP Bank azért akarja versenyen kívül megszerezni a Postabankot, mert így kevesebbért is megkaphatja. Szerintük többet azért nem fizetne érte, mert korlátozza a részvényesek érdeke: az OTP-vezérkarnak mindenképpen biztosítania kell a fúzió megtérülését, ha nem akarja, hogy az OTP-részvények értéke - átmenetileg - csökkenjen. Az érvelés szerint a Postabankért egy nyílt versenyben azért lehetne többet kérni annál, mint amennyit az OTP adna, mert a kisebb pénzintézeteknek jobban megéri a Postabank beolvasztása. Az OTP Bank ma a pénzintézeti piac negyedét uralja, vagyis ha megszerzi az ötszázalékos piaci részesedéssel bíró Postabankot, akkor 15 százalékkal hasíthat nagyobb szeletet a tortából. Az utána következő bankok piaci részesedése viszont tízszázalékos vagy az alatti, így ők sokkal jobban növelhetnék a részesedésüket, akár meg is duplázhatnák. Az érvelés szerint tehát a többi bank hatékonysága - feltételezve persze, hogy nekik sem kell informatikára, fejlesztésre költeni ahhoz, hogy átvegyék a Postabakot - sokkal jobban nőhet, mint az OTP-é, így nekik többet ér a macis bank.

A kérdés valóban az, hogy a többieknek - és itt a CIB, a Raiffeisen és az MKB jön komolyan szóba - mit bír az informatikájuk és a fiókhálózatuk. Ha nem túl nagy költséggel le tudják nyelni a Postabankot, akkor

valószínűleg többet is

megajánlanak érte. A másik megoldás persze az lehet, ha a pályázók hajlandók magasabb középtávú veszteséget bevállalni a nagyobb piaci részesedés reményében. Az áldozatvállalók közé a Citibank, a Budapest Bank és a Bank Austria tartozhat (ha az utóbbit nem foglalja le teljesen osztrák anyavállalatának most folyó fúziója).

Egy biztos: a CSFB felmérése után okosabb senki sem lehet. A jelentkezők felmérése után csak az vált nyilvánvalóvá, hogy a Postabank egyetlen valódi értéke a piaci részesedése. Ez utóbbit viszont már két éve, a konszolidáció elején is el lehetett volna adni, volt is erre javaslat. Ha az állam így tett volna, megspórolhatta vola magának a kétéves hercehurcát, igaz, az ár valószínűleg alacsonyabb lett volna.

Elméletileg. Hogy tényleg így volt-e, így van-e, így lesz-e, azt senki se tudja.

Várkonyi Iván

Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.