A munkáról (meg annak hasznáról a tapasztalatok fényében)

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sokadikán végső megoldásként sokaknak eszükbe jut a munka, mint esetleges kilábalás ezen állapotból, nem is sejtve, hogy ez csak állandósítja a helyzetet, örökre besorolva a munkavállalót azok közé, akiknek fénylő horizontján az alsó középosztály ködös távlata lebeg maximális célként. De legyen ez a képzavar a mi bajunk.

Sokadikán végső megoldásként sokaknak eszükbe jut a munka, mint esetleges kilábalás ezen állapotból, nem is sejtve, hogy ez csak állandósítja a helyzetet, örökre besorolva a munkavállalót azok közé, akiknek fénylő horizontján az alsó középosztály ködös távlata lebeg maximális célként. De legyen ez a képzavar a mi bajunk.

Akkoriban, amikor sorra kerültem, valahogy logikusnak tűnt, hogy dolgozni fogok, hirdetéseket kezdtem böngészni, és két megfelelő állást is találtam, de a Tejipari Szállítási Vállalat csak egy saroknyira volt tőlünk, ilyeténképpen eldőlt a kérdés, másnap már jelentkeztem is. A munkaidő éjfélkor kezdődött, és addig tartott, amíg ki nem hordtuk az összes tejet, ami általában delet jelentett. Négy nap múlva, amikor felmondtam, levonták a fizetésemből a munkavédelmi bakancs árát, úgyhogy alig kellett valamicskét befizetni, viszont a fekete, acélbetétes műbőr lábbeli még éveken át szolgált és nagyon jól ment a lengyel műszőrme pokrócból kialakított párducmintás dzsekimhez, valamint a piros nadrágomhoz.

Miután sikerült kiderítenem, hogy könyvesbolti raktárosként, hirdetésszervezőként és plakátragasztóként sem tudok érvényesülni, felejthetetlen éveket töltöttem a Ganz-Mávag színházi közönségszervező irodáján, ahol mint segédszínházi közönségszervező morzsolgattam napjaimat, és elkezdtem felépíteni egy szakszervezeti karriert is, de sajnos közbeszólt a csőd, amit akkor még talán nem így neveztek. A Ganz-Mávagban elég érdekes figurák gyűltek össze, ott dolgozott Ihos József, aki már akkor is nagyon tréfás volt, Lehoczky Károly, a Kontroll Csoport és a Balkán Futourist dobosa, Rockenbauer Zoltánné, Nagy Gyula és Misi, aki negyvenéves nagy melák létére néha csókolommal köszönt, mert nagyon tisztelte a színházat.

Ezeken a munkahelyeken

fizetést is adtak,

tulajdonképpen ezért is dolgoztam, de ezt követően, az Államigazgatási és Szervezési Intézetben már csak for fun. Gacs László barátommal egyszer lementünk két hétre a Balaton északi partjára, hogy kérdőívek segítségével felmérjük a pedagógusok helyzetét és véleményét a világról. Kiliántelepen laktunk előszezonban, Áment hallgattunk és Sztolicsnaja vodkát ittunk, fejenkét fél litert esténként, majd lementünk a helyi diszkóba, ahol nem volt senki. Egyik reggel, amikor egy közelebbről meg nem nevezendő általános iskolába beállítottunk, a takarítónő hallani sem akart arról, hogy behatoljunk az épületbe, a kihívott igazgató pedig, miután elrejtett minket a kémiaszertárban, hozatott nekünk nyolc kávét, és azt mondta, hogy ő fél óra múlva visszajön, de addig próbáljunk meg összefüggően beszélni.

Ismertem egy embert, aki elment csillésnek.

Egy másik agrármérnök volt, de kárpitosként dolgozott.

Ezeket csak azért mondom, hogy lássák, a munka különös dolog, vannak például, akik a Nemesfémvizsgáló és -Hitelesítő Intézetben dolgoznak mint fémjelzők.

A munka egyébként

olyan tevékenység, ami arra irányul, hogy az ember a fizetéséből megéljen, vegyen párizsit meg nadrágot, kifizesse a villanyszámlát. A dolog úgy van kitalálva, hogy a fizetésből lehessen venni párizsit meg nadrágot, és ki lehessen fizetni a villanyszámlát, de lehetőleg hónap végére elfogyjon a pénz, hogy megint dolgozni kelljen. Ezzel biztosítva van, hogy az emberek ne csak egy hónapot dolgozzanak, hanem sokat, így nem állhat elő az a helyzet, hogy hónap végén, amikor megkapják a fizetésüket, vesznek maguknak párizsit, meg nadrágot, és befizessék a villanyszámlát, majd a maradékkal elhúzzanak a vérbe, és ne dolgozzanak soha többé.

Az emberek, amikor megöregednek, nyugdíjba mennek.

Az állást keresni kell, de ez szerintem hülyeség, egyszerűen oda kell költözni, ahol nincs elég kárpitos, csillés vagy fémjelző. Amikor az embernek már felesége van meg gyerekei, ez a dolog már nem megy, úgyhogy ilyenkor az emberek munkanélküliek lesznek, bujkálnak a villanyszámlás elől, és feketén dolgoznak a gazdag emberek szőlőjében, vagy ellopják a KRESZ-táblákat, hogy eladják a MÉH-be. Ez rossz, mert az autósok nem tudják, hogy hol kell elsőbbséget adni, és belerohannak a pótkocsis IFA-ba. Ezért is fontos a munka.

Ja, és volt olyan ismerősöm is, aki sokáig tanult szaxofonozni, aztán elment Kanadába, és műüveg ablakokat csinált templomoknak.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra