A legnagyobb magyar a haza bölcsével néz szembe azon a téren, ahol Széchenyi halálának 140. évfordulójára emlékeztünk szombaton. A jeles napra a Roosevelt tér, mert hogy arról beszélünk, huszonöt fával lett volna szegényebb, vagy épp az ünnepélyes gyászzenéhez szolgáltattak volna kíséretet a láncfűrészek - ha bejött volna a papírforma.

A viszonylag széles körű tiltakozás és a nyomában támadt sajtóvisszhang pillanatnyilag késlelteti a fairtást, de arról szó nincsen, hogy letettek volna a barbár tervről. A favágásról érvényes határozatok feküsznek a fővári és belvári illetékes fiókokban, még az is lehet, hogy külön záradék rendelkezik felőle a beruházókkal kötött szerződésben, és a művezető térképén már kész tényként van feltüntetve a fák hűlt helye. Seggfej állampolgárok, helyi lakosok, környezetvédők egy darabig még hőbörögnek, aztán pár hét, legfeljebb hónap alatt úgyis kifú az egész, lepattan róla a sajtó, az emberek elfelejtik, elmennek nyaralni, és mire visszajönnek, elvégeztetett.

Évekig húzódott a Gresham-palota ügye, most végre sínen van a cucc, megvannak a komoly befektetők, sikerült kitenni az utolsó makacs lakót is, majd pont azon a néhány fán hagyják odaveszni a nagy boltot!

De lássuk a helyszínt. A Roosevelt tér

Kirakodó térként

kezdte fényes pályáját a XVIII-XIX. század fordulóján. Hild János 1805-ben tette le a Lipótváros rendezésének végleges tervét az asztalra, ekkortól formálódott ki a pesti Duna-part részben ma is látható képe. A reformkortól nagyjából a millenniumig tartó szakaszban hozták létre elődeink azt a grandiózus városegyüttest, amely az Alagúttól a Hősök teréig vezetett tengely köré épült. A végleges formát öltött Kirakodó tér Európa egyik legszebb klasszicizáló tere lett, akkor már Széchenyi nevét viselte, állt az Akadémia épülete, a Gresham-palota és két nagyságunk szobra is. Nem véletlenül választották ki e szépséges teret Ferenc József koronázásának színhelyéül, amelyre, mint köztudott, 1867-ben, a kiegyezés nyitányaként került sor. Ehhez szükség volt még egy dombra, mert így kívánta a hagyomány, a királynak egy dombra kellett felléptetnie fakó lován, hogy onnan mind a négy égtáj felé belengessen Szent István kardjával.

A rendezési tervek második nagy etapjában, már a millenniumra készülődvén, egyre zavaróbbá vált a koronázási halom, funkciója nincs, csak a helyet foglalja, viszont megszentelt föld(ek)ből emelték, amit kegyeletsértő volna egyszerűen eldózerolni. Főtt is a feje a Podmaniczky kori városatyáknak, s végül azt sütötték ki, hogy nem bolygatják, nem hordják el a szent humuszt, hanem helyben terítik szét. Ebben

a különleges földben

gyökereznek a Roosevelt tér fái, amelyet velük együtt tüntetnének most el korunk hősei.

Miért is? A turisták kedvéért, akik egy bankrablásszerű városlátogatásra befizetve, a szép nevű Four Seasons Hotelban (magyarul a Greshamben) vesznek ki szobát. Azt még nem sejthetjük, kik lesznek ők, de egy dolgot már biztosan tudunk róluk. Azt, hogy mind egy szálig gépkocsival érkeznek, nekik épül az a példátlan méretű mélygarázs, amelyben minden egyes szállodai szobához külön kocsiállás tartozik.

Ha az összes fát kivágják is, a Roosevelt tér nem marad zöld nélkül. Ott áll ugyanis a spenótnak becézett épület, a gulyáskommunisták hozzájárulása a városképhez. Eztet bírták ők beleálmodni a háborús foghíjba, mint a Lánchídfőhöz, az Akadémiához, a klasszicista Duna-parthoz méltó építményt. Van egy építési rendelet, amely korrektül szabályozza a beépítéseket: e szerint az új ház nem lehet magasabb a társainál. Nem kell ismernünk a törvényt, elég, ha feltekintünk, és máris láthatjuk, milyen kreatívan valósul meg a honi gyakorlatban. Veszik a régi épület csipkés oromzatát, kecses díszekkel tört homlokzatát, és a legmagasabb tornyocska gombjának magasságig emelik az új épület hatalmas, monolit tömbjét, amely így elnyomja a szomszédait és uralja az utcaképet, műemléki hivatalnokaink és főépítészeink nagyobb dicsőségére. Szigorúan betartva a törvény betűjét és megcsúfolva a szellemét.

Naiv lelkek

közt elterjedt, hogy a Roosevelt tér átalakítása során lebontják az irodaházat, ami igazán megérné néhány fa vesztét. Meglehet. Csakhogy a spenót marad, nem az ő zöldje szúrja a befektetők szemét, hanem a fáké. (Mellesleg a két dolognak, a házsornak és a parknak semmi köze egymáshoz, a város összes spenótját el lehetne tüntetni anélkül, hogy akár egy bokrot is kivágnánk.)

A fa komoly dolog. A fa politikai kérdés. Ne tévesszen meg senkit, hogy a Levegő Munkacsoport vagy a frissen alakult Védegylet politikamentes szervezetnek mondja magát. Ezzel csak annyit akarnak deklarálni, hogy nem kívánnak beszállni a rövid távú, kábé négy évre szóló alkalmi képződmények érdekvillongásaiba, amiket megtévesztő célzattal vagy nettó hülyeségből politikának neveznek. Ama felemlegetett régi időkben sem volt sokkal másabb a helyzet, volt pillanatnyi, helyi érdek, volt panama, elődeink mégis tudtak nagyobb formátumban és hosszabb távon gondolkozni. Ma viszont úgy fest a várospolitika, hogy az egyik fél ás egy nagy gödröt, a másik meg beleszarik. Megértem Karsai Károly kerületi polgármestert és képviselőtársait. Nyomot akarnak hagyni maguk után, de pár év nem elég ahhoz, hogy fákat növesszenek. Jó lesz igyekezni, mert megeshet, még a favágásra sem lesz idejük.

Bori Erzsébet

A Védegylet április 5-től 24 órás megfigyelőszolgálatra rendezkedett be a téren. Az Akadémia előtt álló lakókocsiban lehet aláírni a favágás elleni petíciót, és lehet jelentkezni őrszemnek vagy veszély esetén mozgósítható potenciális hősnek (a főváros nem adott területhasználati engedélyt az akcióhoz, ezért atrocitásokra is számíthatunk). A lakókocsi éjjel-nappal hívható a 06/30/922-3939 számon.