Magyar Narancs: Nem tudom, hány éve foglalkozol Mednyánszkyval, én legalább öt-hatra saccolnék, de kíváncsi lennék, mi indított a nyilván a lehető legteljesebb megismerést célzó kutatásra? Az életmű megismerhető része vagy az eddigi Mednyánszky-recepció keltette hiányérzet?
Markója Csilla: Jól saccolod, kb. ennyi ideje. Nem a saját ötletem volt, a kollégáim gondolták úgy, hogy ez részint a magyar művészettörténet nagy tartozása, részint valami nekem való dolog lenne, konkrétan Tímár Árpád, no és Bardoly István, aki utóbb annyira belebonyolódott velem a kutatómunkába, hogy görög betűs eredetijeikből kiolvasta Mednyánszky addig nem, illetve csak megcsonkítva, "cenzúrázva" publikált naplójegyzeteit. Több száz füzetnyi, rajzokkal kísért macskakaparást. A macskaköröm arra vonatkozik, hogy az előző naplókiadást, amely 1960-ban jelent meg, úgy is fel lehet fogni, mint egy "művészettörténeti szempontú" válogatást. Így is fel lehet fogni, de mi azért inkább ledöbbentünk, mikor kiderült, épp mi maradt ki a megjelent naplókból. Az ugyanis kulcsnak bizonyult Mednyánszky eléggé különös és a kor művészetében egyedülálló csavargóképeihez. Szerintem még mindig föl sem fogjuk, hogy mink van. Talán sokan ismerik az üldögélő Ágrólszakadtat vagy a vörösekben izzó Csavargófejet, vagy pláne a dermesztő háborús mementót, a Szerbiábant, de ezen túlmenően, attól tartok, se kép, se hang, leszámítva a műgyűjtőket. Hogy Csontváry mellett az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb magyar festő, azt azért a pár ismert kép nyomán is sejtettük. És most itt nem csupán a szakmabéliekre gondolok, hanem a közönségre, általában. De hogy pontosan mit is ábrázol és hol is lenne az a közel 3000 mű, amit Medi, ahogy a barátai hívták, az utókorra hagyott, azt még most sem tudjuk felmérni teljes egészében. Már a Szlovákiában fellelt és eddig gyakorlatilag kutathatatlan képanyag is megrázó erejű meglepetés volt. De evvel együtt is még mindig csak 470 műtárgyat tudtunk kiállítani a Magyar Nemzeti Galériában, és ennek közel fele grafikai mű. A fenti becslés pedig csak olajképekre vonatkozik.
MN: Mind a kiállítás, mind a katalógus példaszerű szlovák-magyar együttműködést sejtet, írod is a bevezetőben, hogy bemutatják majd a Szlovák Nemzeti Galériában. Megjelenik a katalógus szlovákul is?
MCS: Na igen. Az együttműködés most valóban példaszerű volt, és reméljük, az is marad. Katka, azaz Katarína Benová és Szasa, azaz Alexandra Homolová segítették szlovák részről a munkát, lenyűgöző lelkesedéssel és nyitottsággal. De azért is siettünk ennyire a kiállítással, mert ez nem volt mindig így. Én például pár éve tanulmányútra mentem Pozsonyba, és ajánlólevelekkel megrakodva felkerestem ugyanazt az igazgatónőt, akivel most több ízben ültem egy tárgyalóasztalnál. Akkoriban a raktárakba szerettem volna bejutni, megnézni a soha nem látott ottani Medi-képeket. A hölgy kifürkészhetetlenül mosolygott, és azt javasolta, várjak a szállodában, míg értesítenek. Tíz napig vártam. Még szerencse, hogy belázasodtam, és hazajöttem, mert még egy ideig várhattam volna. Akkoriban egyetlen segítőtársam akadt Pozsonyban, egy magyar származású művészettörténész, Kiss-Szemán Zsófia. Vele kezdtük el az Enigma folyóiratban publikálni a Pozsonyban hét lakat alatt őrzött Medi-naplókat és azokat a kéziratokat, amiket kiolvastam az MNG-ben. Az Enigma forráskiadványai egész lavinát indítottak el. Beszállt Bardoly, közzétettük a korabeli sajtórecepciót, a számtalan anekdotát, amik Mediről már életében keringtek. Kiderült, hogy az MNG már régóta tervez egy kiállítást, és a dolgok így váratlanul és szerencsésen egybeestek. Ami pedig lehetetlennek tűnt, azt elérte az MNG igazgatója, Bereczky Loránd, a kiállítás főfelelőse, Bakó Zsuzsanna, továbbá Hessky Orsolya, legfőbb segítőtársam: a kiállításra a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatónőjének arckifejezése egészen átalakult, a szfinxszerű mosolyt valódi kedvesség váltotta fel. De hogy a sérelmek mennyire kölcsönösek, arra kiváló példa a katalógus egyik tanulmánya, Jan Ábelovsky tollából: ő aztán még a történelmi sérelmeket is részletesen listázza. De ha a magyar és szlovák szerzők által közösen jegyzett katalógust, mint az tervbe van véve, valóban válogatás és "húzás" nélkül fordítják szlovákra (és angolra), nekik is szembesülniük kell bizonyos dolgokkal. Például azzal, hogy Medi, akit még nem is olyan rég nemzeti festőjükké nyilvánítottak, Grünwald Béla oldalán aktívan részt vett pánszlávellenes mozgalmakban. Mi pedig elolvassuk Ábelovskynál, hogyan "végzett" Grünwald a Matica Slovenskával, meg hogy a magyarok hány szlovák nyelvű iskolát zárattak be. És ne feledjük a nevető harmadikat, az osztrákokat, akik legalább annyi jogot formálhatnának Medire, aki élete második felét érdemben Bécsben töltötte, olyanynyira, hogy ott is halt meg, és a Zentralfriedhofban temették el. `k viszont még csak ismerkednek az egésszel, csak remélni tudjuk, hogy a kiállítást méltó módon lehet majd bemutatni Bécsben, a Belvederében. Medi életműve jó időre elsüllyedt a történelmi sérelmek e Bermuda-háromszögében. Reméljük, most sikerül legalább egy részét kiemelni és a víz felett tartani egy időre.
MN: Ahhoz képest, hogy a naplójában milyen sok bejegyzést címez Kurdi Bálinthoz (Nyulihoz), amiből kiderül, mennyire fontos lehetett számára halott szerelme, engem meglepett, hogy csak egyetlen festményt fedeztem fel róla a kiállításon és a katalógusban. Miért nem csinált róla többet? Egy öregasszony és néhány apró alak kivételével nem emlékszem egyetlen nőre sem a kiállított vásznain. Tényleg nem is rajzolt, festett nőket? Megrendelésre sem? Nem "hiányolta" ezt a szűkebb vagy tágabb közeg, amely körülvette, a korabeli kritika?
MCS: Én is ezt kérdeztem először magamtól. Hol vannak a nők?! Valahol, mint mindenki, tudtam persze Mednyánszky homoszexualitásáról, Kurdi Bálintról, alias Nyuliról, erről a váci fuvaroslegényről, akihez valóban életre, sőt halálra szóló kapcsolat fűzte. De hogy milyen jellegű ez a kapcsolat, milyen jelentőségre tett szert, különösen Nyuli halála után, a festő életében, s hogy ennek milyen mélyreható következményei voltak Medi művészetére, azt én is csak az újonnan kiolvasott és most könyv formában kiadott naplók révén fogtam fel igazán. De még akkor is azt gondoltam, hogy na jó, egyszer muszáj fölvetni ezt a dolgot, mivel szükséges ahhoz, hogy megértsük, mi ez a férfiportré-galéria, meg kik ezek a csavargók, mi ez az affinitás az erőszakos, szado-mazo témák iránt (a kiállítás nagy meglepetései az ifjúkori sebesült halász képek vagy kínzási jelenetek), de egyszer fölvetni elég. Végül is ez illetéktelen vájkálás magánügyekben. E magánügyek kiteregetése Medi korában nagyon súlyos konzekvenciákat vonhatott volna maga után, gondoljunk csak Oscar Wilde-ra. A kortársak sejtettek ezt-azt Medi nemi orientációjával kapcsolatban, mint ahogy fiatal tanítványa, Katona Nándor később kitörő elmebaja - súlyos paranoiája - is sötét pletykákra adott okot. Nyíltan beszélni erről azonban képtelenség volt. Medi nyilván ezért nem festett több portrét Nyuliról, vagy ha igen, akkor azokat megsemmisítette valaki, ő vagy a család, mint ahogy a Nyuli-kapcsolatról érdekes módon eddig naplók sem kerültek elő, csak azok, amelyekben a halotthoz már mint lelki-szellemi vezetőjéhez fohászkodik. És tegyük hozzá: Medi azokhoz a figurális képeihez, amelyek révén most akár világhírnévre is számot tarthatna, elég ambivalensen viszonyult. Ezeket ő sötét mérföldköveknek érezte azon a rögös úton, melyet a mélybe húzó testi erők ellen vívott küzdelem során tett meg a szellemi princípium, az eredet, a forrás, a fény felé, ahogy a teozófia szótárából kölcsönözve írta. És a közönség sem igazán díjazta csavargóképeit, mint ahogy ma is inkább a tájképeit veszik.
MN: Szociális érzékenysége mellett homoszexualitása segített a főúri családban felnőtt Mednyánszkynak átjárnia a "kasztok" közötti határokon, közel kerülnie csavargó, paraszt, munkás alakjaihoz. Mit lehet tudni a modelljeivel való kapcsolatáról? Helyszínen vagy műteremben rajzolta, festette őket? Vagy vázlat alapján, fejből, utólag? Mi vonzotta az erő, az erőszak témájához? Mennyiben lehet ezt az ő esetében homoszexuális témaként értelmezni? Mit árulnak el erről számodra maguk a művek, illetve a naplók?
MCS: A homoszexualitás a századfordulón súlyos és álszent társadalmi megítélése és a kísérő bűntudat gyötrelmei dacára talán gyakoribb volt, mint manapság. Medi esetében világosan látni, hogy a világtól elzárt, "üvegházi" arisztokrata csemetének nem sok esélye volt olyan nővel találkozni a felvidéki arisztokrata családok leányai között, aki méltó társa, igazi testi-lelki partnere lehetett volna. Túl azon, hogy e provinciális társaságot két kézen megszámolható család és leányzó alkotta, ezek a nők is a "kicsit zongorázni, kicsit kézimunkázni, kicsit csevegni" képzésben részesültek. De ez csak egy szociológiai aspektus a sok közül. Amit én igazán izgalmasnak találok, azt Marno János bonmot-jával tudnám igazán megközelíteni. "Az elmérgesedett mese szüli a történetet", írta a minap. Azt hiszem, Medi esetében is ez a lényeg. Az, hogy hogyan lehetne a sérelmek szülte - felnőtt - narratívából visszatalálni az eredethez, a meséhez. Ez napjaink művészetének alapkérdése is. Hogy Medi is föltette: önmagában bizonyítja modernségét. ` ehhez a visszataláláshoz kortársai művészetéből az erőt hiányolta. Az erőt a meséhez, mely Istennel együtt odalett. Az erők és energiák kutatása volt számára a lényeg, a képeket ezek folyton változó megtestesüléseiként fogta fel. Mednyánszky magánéletében is konzekvensen az erő nyomába eredt. "Aki erős akar lenni, legyen erősek médiuma" - ma már kihalljuk e mondatából azokat a finom mellékzöngéket is, melyek aztán a világháborúk csatazajává mérgesedtek. Modelljei általában egyszerű, romlatlan, erős parasztlegények voltak. A csavargókban inkább a ragadozók szépségét és a szenvedés, az "emberi katasztrófák" mindent megtisztító erejét becsülte. Csavargóképeinek különben megvannak az ikonográfiai előzményei a francia szatirikus sajtórajzban vagy Ribera, Manet koldusképeiben és rongyszedő csavargóiban, vagy éppen Millet monumentális parasztfiguráiban. De Medi zsenialitása abban állt, hogy ő a hagyományon belül maradva tudta megújítani a hagyományt. A bevett, sokak szerint "túlélt", kiüresedett formákból, a hamuból aranyat csinált.
Rá kellett jönnöm, hogy Medi műveinek lényege, ez a különös feszültség a realisztikus ábrázolásmód és témák, illetve a "meseszerű", szimbolikus, archetipikus, általános érvényre emelt végeredmény között majd minden szálon az erő problémájához és így közvetve Medi homoszexualitásához kötődik. És amióta belehallgattam a Petőfin a Más-sáv egyik műsorába, ahol Mediről is szó esett, és megtapasztaltam, hogy sok honfitársam csak azért marad fenn ilyen késői órán, hogy betelefonáljon egy számára visszataszító műsorba, és ott heveny gyűlöletének hangot is adjon, szóval azóta, bevallom, külön örömmel tölt el, hogy Medi esetében a nemzeti büszkeség és a gay pride kénytelen egy bizonyos felületen egybeesni.
Visszatérve kérdésedre: a modelljeit, a fentebb említett okból kifolyólag is, az utcán találta meg. Ahogy naplóiból kiderül, leszólította őket, adott nekik cigit, pénzt, meghívta őket folyton változó műtermeibe, és lefestette őket. ` maga is csavargott, idehaza éppúgy, mint Párizsban vagy Bécsben, és szünet nélkül rajzolt a kis füzetek valamelyikébe. De ezenkívül páratlan formaemlékezete is volt. Nem annyira a konkrét modell, mint a belőle leszűrhető típus - tájképeknél: nem a konkrét táj, hanem a belőle kivonható hangulat - érdekelte. Motívumokban gondolkodott, nem képekben, és ezeket a motívumokat folyton variálta, átfordította, keresztezte, sokszor ugyanazt a formai alakzatot ellentétes értelmekkel ruházta fel, mint azt megpróbáltuk bemutatni a kiállítással. A kiállítást rendhagyó módon egyszerre szerveztük a kronológia és a motívumok változatait, szekvenciáit bemutató "motivikus csoportok" mentén. És van "fehér terem" is, meg egy "fekete", az éjszakai képeknek. Talán azt is sikerült bemutatni, hogy Mednyánszky több stílusban járatos volt, és képes volt egyszerre, egy időben festeni világos, "impresszionista" és borongós, kísértetalakokkal tűzdelt "szimbolista" képeket, éppúgy uralta Rembrandt modorát, mint ahogy megihlették a barbizoniak vagy a posztimpresszionisták és így tovább.
MN: Évekig foglalkoztál Mednyánszkyval - bizonyos tekintetben éveken át vele éltél: milyen embernek ismerted meg, ha szabad ilyen bulvárosan fogalmaznom?
MCS: A bulvár szó teljesen helyénvaló, Medi naplója valójában kész lányregény, könnyfakasztó és letehetetlen. Öreg Kutyának nevezte magát. Kék szemű, gyermeki tekintetű, fiatalon is koravén, éles eszű, nagyon művelt, már-már ijesztően jóságos öregembernek festik le a korabeli anekdoták. Szenvedélyes, egyben melankolikus figurája olyan, mint egy mesebeli koboldé vagy manóé.
Szőnyei Tamás
A kiállítás február 8-ig tart nyitva
