Múlt kedden este hatkor kezdte "az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról" című javaslatról szóló általános vitát az Országgyűlés, ami másnap reggel háromnegyed hatig tartott. (A szocialista Bárándy Gergely pirkadatkor megszámolta, hány képviselő maradt a teremben: vele együtt négy, plusz az elnöklő Lezsák Sándor és a jegyző, Göndör István.) A feszített tempót az indokolta, hogy a kormánypártok frakciói mihamarabb megszavazhassák a "gyorsítási és tisztasági csomagot", ami módosítja a büntetőeljárási törvényt, a választott bíróságit és a bírók jogállásáról szólót is, továbbá a büntető törvénykönyvet (Btk.) és a polgári perrendtartást. Az LMP-s Dorosz Dávid szerint három baj van a javaslattal: az, ami benne van, az, ami nincs benne, és az, ahogyan a Ház elé került; a közép-afrikai banánköztársaságokban hoznak ilyen szabályokat.
A közért
A deklarált cél a peres eljárások felgyorsítása, a bíróságok tehermentesítése. Az előterjesztés magva, ideológiai és büntetőpolitikai alapja az eljárási törvénybe iktatott új fejezet, amely "A kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai" címet viseli. Ez kimazsolázgat ezt-azt a Btk.-ból, és egyes bűncselekményeket tekintve megrajzolja a különleges eljárás alá eső személyi kört is.
Kiemelt ügyek eddig is voltak: az ügyészség határozta meg, mi számít annak. E tekintetben tehát akár helyes is lehetne taxatív felsorolásuk. De hogy a mostani fölsorolás mennyire esetleges, azt jól mutatják a módosító indítványt módosító kormánypárti indítványok. A koalíciós képviselők közül főként az jegyzi aláírásával ezeket (bár ott van Lázár János neve is), aki előtte néhány nappal még teli torokból dicsérte az eredeti szöveget: Cser-Palkovics András. Bekerültek utóbb többek közt az emberölés súlyosabban minősülő esetei, a bűnszervezetben való részvétel vagy elkövetés, a háborús és emberiességellenes bűntettek, az emberrablás, a terrorcselekmény.
Az alapötlet egyébiránt vaskos történelmi utánérzés: a közvagyon elsődlegessége. De miért fájna valakinek jobban az egyébként valóban irritáló mértékű korrupció, mint ha valaki - például - hónapokig nem jut esetleg több százezer forint járandóságához? "A különösen nagy, illetve különösen jelentős értékre" elkövetett bűncselekményekre vonatkozó kiemelt ügykezelés amúgy szektorsemleges: ebben a tartományban, a több tíz- vagy százmilliós perértékű esetekben a magánvagyont is kiemelten védi. Nem aggálymentesen: az állam és a gazdag emberek így előbb nyernek jogorvoslatot, mint mondjuk a lakásából jogtalanul kirakott kisnyugdíjas. A tervezett jogszabály még azt is kimondaná, hogy a kiemelt ügyekkel foglalkozó bíró mentesíthető egyéb munkái - akár az összes - alól.
A tisztasági törvénycsomag nem engedné választott bíróság elé a jogvitákat azon kiemelt ügyekben, melyekben ez egyik fél dominánsan vagy egészben állami vagy önkormányzati szervezet. Az indoklás szerint azért nem, mert "a választott bírósági eljárásban nincs jogorvoslati lehetőség, amely nem áll összhangban a közvagyon kiemelt védelmének követelményével". Ez esetben tehát nem szempont a gyorsítás, a bíróságok tehermentesítése, az eljárások egyszerűsítése. De a politikai taktikázás mindent elsöpör - a közpénz védelmével bármit meg és ki lehet magyarázni.
Gyorsan kiszedni
A jövőben a kiemelt bűnügyek gyanúsítottjainak esetében háromról öt napra nőne az előzetes őrizetbe vétel maximális hossza. A terhelt ráadásul az első 24 órában nem találkozhat az ügyvédjével. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy tette fel a kérdést (amikor a tervezetben a kilátásba helyezett időtartam még 48 óra volt), hogy vajon mi történik az őrizetbe vett személlyel az első negyvennyolc órában? Bánáti persze adta a naivat; jó néhány kollégája is emlegeti a szerintük lehetséges okot, a "ráhatást" a fogvatartottra. És e ponton többen fölvetették, hogy az eredetileg kiemelt bűncselekmények feltételezett elkövetői többnyire nem nehézfiúk, akik tudják, merre hány méter a fogdában. A védők attól tartanak, hogy mire ügyfelük közelébe érnek, már kész is a "vádalku", vagy az ahhoz hasonlatos más egyezség.
Erre is utalhat a törvénymódosító csomagnak nem kifejezetten a kiemelt ügyekhez tartozó szakasza, amely a "vádemelés elhalasztása" lehetőségét terjesztené ki. Eddig a maximum három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeknél volt alkalmazható, a terv szerint öt év lesz a felső határ. Ez a jogi lehetőség alapvetően nem "vádalkura" szolgál, hanem egyéb helyzetekre, mint az úgynevezett "elterelésre", például kábítószer-használók esetében; de ez általánosan is rendelkezésre áll, ha a terhelt "életvezetésében" kedvező változások álltak be, vagy a jövőben feltételezhetők. Jován László ügyvéd azonban egyáltalán nem tartja lehetetlennek, hogy e jogi eszközzel élhetnek a korrupciós ügyekben is, mert míg a hivatalos vádalku alanyáról igen könnyen kiderül, hogy egyezséget kötött, vádelhalasztásnál "direktben nem lehet rájönni, ki volt a vamzer".
És hogy szerinte miért kaphat ekkora szerepet a vádalku, illetve az azzal rokon más megoldás? "Az ügyészségi szervezetnek nem erőssége a felderítés. Ezért törekszenek minél több vádalkut kötni. Ami eddig is bevett gyakorlat volt, most azonban még könnyebb lesz a dolguk." (Jován László efféle ügyben indított már pert - lásd: "Jogi értelemben kényszervallatás", Magyar Narancs, 2010. március 4.) Másrészt úgy látja, hogy "a korrupciós ügyek igencsak rejtett jellegéből fakadóan ilyenkor leginkább a tanúvallomás a bizonyítási eszköz. És egyszerűbb erről meggyőzni valakit, ha nincs ott az ügyvédje." Bárándy Gergely hasonló kételyeit osztja meg az Országgyűléssel e módosítás eltörlését szorgalmazó indítványának indoklásában: "Kérdésként merül fel, hogy a 'kiemelt jelentőségű ügyekben' van-e öszszefüggés az eljárás elhalasztása és aközött, hogy az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhat védőjével. Mi történik ebben a negyvennyolc órában? A vádelhalasztással nyert idő milyen célt szolgál? Titkos vádalkura van szükség?"
Van azonban egy másik olvasata is a védői (valójában a gyanúsítotti) jogosultságok korlátozásának. A kormányzat már oldalba taszajtotta a rendvédelmieket, a bírákat - most jönnek az ügyvédek. Akik, ugye, összejátszva a terhelttel, akadályozzák, nehezítik a bűnüldözést - szó, mi szó, ez az álláspont a közvélekedéstől sem áll távol.
Mi több, az akadályozók közé kezdik sorolni a nyomozóbírókat is. Legalábbis ez világlik ki a rájuk vonatkozó azon módosító javaslatból, mely szerint "köteles figyelemmel lenni a nyomozó hatóság és az ügyész speciális, kizárólag a nyomozás során érvényesíthető nyomozástaktikai szempontjaira, így különösen arra, hogy a gyanúsított és a védő a nyomozás adatait, tényeit és bizonyítékait csak a nyomozásra irányadó szabályok alapján ismerhetik meg". Bárándy Gergely ellenzi e változtatást; mint indoklásában írja, "a büntetőeljárások tekintetében a tisztességes eljárásnak vitathatatlanul kiemelt eleme a 'fegyverek egyenlősége'", ami pedig "megköveteli, hogy "a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen". Ily módon az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben kell, hogy megismerhesse. Dorosz Dávid kissé pikírten fogalmaz elutasító indítványa indoklásában: "A nyomozási bíró fontos feladata az emberi jogok - az ügyek jellegéből adódóan értelemszerűen: a terhelti jogok - érvényesülésének biztosítása. Ellenkező esetben a hatáskörébe tartozó döntések maradhattak volna a nyomozó hatóságnál vagy az ügyésznél." Egyébként pedig szerinte lényegében most sincs másképp: "A probléma az, hogy a nyomozási bírák ülésein tipikusan semmit nem ismerhet meg a védő és a terhelt. Már az is eredménynek számít, ha az ügyészi indítványt megkapják."
A kormányzat régi álma is majdnem megvalósult: a hazugságvizsgáló hadrendbe állítása. Erre csak önként lehet vállalkozni, kiemelt ügyekben azonban e kitétel ugrott volna, sőt, a tanú szavahihetőségét akarata dacára is vizsgálhatták volna poligráffal a tervezet szerint. Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András egyebek mellett ezt írta elutasító javaslata indoklásában: "A tanúnak az Alkotmányban elismert személyi szabadsághoz való joga aránytalan korlátozását jelenti, ha kötelezhető a poligráf alkalmazásával történő hazugságvizsgálatra." A kereszténydemokrata Rubovszky György pedig ezt írta: "A poligráf alkalmazása a gyanúsított vallomásának vizsgálata során csak akkor lehetséges, amennyiben a gyanúsított ahhoz hozzájárul. Teljesen indokolatlan a tanú vallomásának vizsgálata során ennek a szigorú módszernek a bevezetése." A lapzártánk idején érvényes helyzet szerint a kormánypárti illetékesek akceptálták Rubovszky józanságát, és a poligráfos passzusok eltűntek a tervezetből.
A tervezet lényeges eleme e perek felgyorsításának szándéka (nemcsak a büntető-, hanem a polgári eljárásban is), ami bizonyos szegmensekben nem csupán propagandaszöveg. Például az általánosan szokásosnál jóval rövidebb határidőket szabnának, és a lassító cselekményeket szankcionálnák, adott esetben bírsággal. Ha a szakértő vagy a tanú másodszorra sem jelenne meg a tárgyaláson, és kimenteni sem tudná magát, polgári perben is elővezethető lenne.
Súlyponteltolás
A gyorsítást a bírók jogállásáról szóló törvényváltozás is "inspirálná", például a minősítéssel: az értékelés egyik eleme kötelezően az lenne, hogy a kiemelt ügyek határidejét tartani tudta-e a bíró. Ha nem, a két felső fokozatot egy ideig nem kaphatná meg, nem lehetne "kiváló, magasabb bírói beosztásra alkalmas" személy.
Mindezek mellett szembetűnő az ügyészség szerepének jelentősebbé válása. A gyorsítás érdekében a vádhatóság kiválaszthatná, hogy melyik bíróság tárgyalja az ügyet. És ami az igazi skandalum: az ügyész megválogathatja, hova "adja" az ügyet. Szakberkekben márpedig pontosan tudják, hogy a különböző típusú ügyeknél igen eltérő az egyes térségekben az ítélkezés szigorúsága. Garanciális tényező szűnne tehát meg, ha a bíróság illetékességét is az ügyészség határozná meg az ügyek bármely csoportjában.
A kereszténydemokrata képviselő, Rubovszky György saját módosító indítványainak indoklásában tömören összefoglalta, mi a baj kormánypárti képviselőtársai tervezetével. Az ötnapos őrizetbe vétel lehetőségének megteremtéséről ezt írja: "Az Alkotmány és az Alaptörvény rendelkezéseibe ütközik az őrizetbe vétel határidejének meghosszabbítása, valamint a védelemhez való jog csorbítása. Mivel az erre irányuló rendelkezések nem elfogadhatók, a jelen szabály okafogyottá vált." Az ügyvédhez való jog korlátozásáról meg ezt: "Úgy a hatályos Alkotmány, mint az elfogadott Alaptörvény kimondja, hogy a lehető legrövidebb ideig tartható fenn az őrizetbe vétel. Vagy szabadon kell bocsátani az őrizetest, vagy bíróság elé kell állítani. Indokolatlan az általános szabálytól történő eltérés. Ugyancsak a hatályos Alkotmány, valamint az elfogadott Alaptörvény biztosítja a védelem jogát az egész eljárásban, ennek a korlátozása is mellőzendő."
Hogy sokan mások miért hagyják odaveszni szakmai (és képviselői) renoméjukat azzal, hogy képtelen törvénymódosításokat terjesztenek be és támogatnak, érdekes, de minden bizonnyal külön történet. Annyit azért érdemes megjegyezni: az alapjogokat is smirgliző "gyorsító és tisztasági" csomagot rövid idő alatt a plenáris ülésre engedte az emberi jogi bizottság többsége; az alkotmányügyi grémium elnökeként pedig az a Balsai István írta alá az előterjesztést, aki nagy valószínűséggel - már az Alkotmánybíróság tagjaként - a leendő törvényszöveg alkotmányossági vizsgálatában vesz majd részt.
