„Hétfő délelőtt Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úrnál jártam, aki 2021. július 31-i hatállyal kinevezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának. Majd Fekete Péter kulturális államtitkárral közösen tiszteletünket tettük Varga Benedek korábbi főigazgató úrnál, megköszönve az eddigi munkáját. A következő öt évben a magyar állam legrégebbi kulturális intézményét, legfontosabb és legnagyobb múzeumát vezethetem” – számolt be L. Simon László a Facebookon.
Az országgyűlési képviselő bejegyzése szerint Orbán Viktor miniszterelnök is végigolvasta a pályázatát, „megismerve és támogatva a terveimet”.
L. Simon kinevezésével egyértelműen politikai kinevezett kerül a Magyar Nemzeti Múzeum élére, amelyet az elmúlt 5 évben Varga Benedek történész, levéltáros vezetett.
Értesüléseink szerint a múzeumi szakma döbbenten áll a döntés előtt, ez ugyanis még úgy is egyfajta "szintlépésnek" tekinthető, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumot 2018 óta a bevallottan Orbán-hívő publicista-író, Demeter Szilárd vezeti.
L. Simon ugyan az elmúlt 11 évben többször is igyekezett magát egyfajta "különutas" politikusnak feltüntetni, valamint az is igaz, hogy történész végzettsége is van, illetve komoly tapasztalata kultúraszervezésben, mégis gyakorlatilag a kormányból érkezik a múzeum élére, és fennen hangoztatott tervei is arról szólnak, hogy a múzeumot az általa még korábban kritizált kultúrharc egyfajta újabb bástyájává tegye.
Költő, szerkesztő, üzletember
L. Simon László kacskaringós pályaképével a Magyar Narancs még 2012-ben foglalkozott részletesen, amikor kulturális államtitkárrá nevezték ki.
Az 1972-ben született L. Simon ugyanabban a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban végzett, ugyanabban az intézményben, ahol Orbán Viktor előtte 9 évvel. Először az ELTE Tanárképző Főiskolai Szakán tanult irodalmat és történelmet, majd magyar szakos főiskolai diplomáját egyetemi végzettséggé bővítette. 1996-ban bekerült Kenyeres Zoltán irodalomtörténész Nyugat-kutatócsoportjába, 1998-tól PhD-hallgató, de doktori fokozatot nem szerzett. További diplomákig viszont igen: 2008-ban a Károly Róbert Főiskola szőlész-borász mérnöki karán végzett, és ugyanekkor az Eötvös József Főiskolán kulturális menedzseri képesítést kapott.
A 90-es évek második felében a legkülönbözőbb irodalmi szervezetekben és az üzleti életben is feltűnt. Egyrészt akkoriban indult költői pályája is az avantgárd és a neoavantgárd ihletésében, 1996-ban a párizsi magyar emigráció nagy avantgárd folyóirata, a Magyar Műhely szerkesztője lett, 1998-ban pedig írószövetséget is alapított társaival, Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) néven, melynek ő volt az első elnöke is 2004-ig.
Másrészt apjával közösen főleg a mezőgazdasági és kiadói munkával foglalkozó családi cégekben vállalt szerepet, egy időben még egy offshore-gyanús cég is felbukkant a céghálóban, amelynek kézbesítési címzettje L. Simon volt. Édesapja korai, 2009-es halála után átvette a Simon és Simon Kft. irányítását: gyümölcsöt termeszt, panziót és borászatot működtet 80 hektárra kiterjedő családi gazdaságában.
Az ezredforduló után bővítette szerteágazó irodalomszervezői tevékenységét, 2002-től a saját tulajdonú Ráció Kiadó gondozásában irodalomtörténeti és tudományos munkák jelentek meg, elszórtan némi szépirodalom is, illetve L. Simon könyvei közül is több, de megalapította az irodalmi és folyóirattermést „szemléző” Szépirodalmi Figyelőt is. L. Simon 2003-tól az Írószövetség másik lapja, a Kortárs szerkesztője lett, 2004-ben pedig a FISZ elnöki posztjáról távozva az Írószövetség titkára – de facto első embere.
Elismert szervezőkészségével megkísérelte dinamizálni, megfiatalítani az Írószövetséget, hangosan lobbizott a kulturális kormányzatnál is a "népi" írókért, és egyre jobban beleásta magát a kultúraigazgatás és -finanszírozás kérdéseibe, egyre többször nyilvánult meg a kultúrpolitika elvi és praktikus kérdéseiben is.
Belső harcok
L. Simon a kétezres évek közepétől vállalt egyre komolyabb szerepet a jobboldalon: szerkesztője lett a 2006-ban indult konzervatív Kommentár folyóiratnak, és a 2007-ben létrejött, Navracsics Tiborhoz kapcsolódó, magát „mérsékelt konzervatív” szellemi körnek tartó Jobbklikk portálnak is állandó szerzője lett.
2009 májusától 2010-ig a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának volt elnökségi tagja, majd a 2010-es fideszes taroláskor az első fordulóban egyéni mandátumot szerzett, és a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke lett, és mint ilyen, többször is foglalkozott múzeumüggyel.
Bár első körben elérte, hogy a központosított ásatási jogok visszakerüljenek a megyei múzeumokhoz, a kulturális örökségvédelmi törvénynek a beruházásokat megelőző ásatási-feltárási munkálatokra vonatkozó részét 2011 októberben a befektetők számára kedvezően, az érintett múzeumok számára kedvezőtlenül módosították.
L. Simon abban a kettős helyzetben találta magát, amelyben bizottsági elnöki pályafutása alatt igen gyakran: bírálja a módosítást, amit ő maga jegyez.
Több esetben ugyanakkor elérte, hogy egy-egy drasztikusabb jogszabályon végül finomítson a kormányzat. Ez történt a médiatörvény esetén, amikor ő jegyezte azt az elfogadott módosítót, amely lehetővé teszi, hogy a Médiatanács által kiszabott bírságokat ne kelljen a jogerős bírósági ítélet megszületéséig kifizetniük azoknak az orgánumoknak, amelyek megtámadják a döntést (L. Simon óvatosan kritizálta is a Médiatanács egyszínűségét); valamint akkor, amikor az előadó-művészeti törvény módosításakor megpróbálta – végül sikertelenül – megmenteni a filmes önkormányzatiság szerveként működő Mozgókép Közalapítványt.
A megyei múzeumi rendszer szétverését viszont nem tudta megakadályozni.
A kormánytöbbség adósságuk „konszolidálására” hivatkozva elvette a megyei önkormányzatoktól a múzeumok kezelését, és először a megyei kormányhivatalokban működő intézményfenntartó központokra bízta volna őket, végül a területileg illetékes települési önkormányzatok vehették át. L. Simon akkor a rendszer egyben tartását és központi, minisztériumi kezelését szorgalmazta.
2011 októberében kinevezték a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökévé, ahol rögtön lázas átszervezésekbe kezdett, írószövetségi tagokkal töltve fel, majd amikor 2012 júniusában Szőcs Géza lemondása után kulturális államtitkárnak nevezték ki, gyakorlatilag vétójogot is adott magának az NKA döntéseire.
Bár egyfajta "különutasságára" mindig büszke volt, és többször is azt hangoztatta, hogy szerinte 2002-ben a Fidesz az agresszív kultúrpolitikája miatt vesztette el a választást, 2013-ban leváltották az államtitkári posztról, Balog Zoltán akkori miniszter kimondottan a kettejük közti nézetkülönbségekkel indokolta a menesztését.
Hiába kellett ugyanakkor mennie az Emmiből, a Miniszterelnökségen egy időre megtalálta a helyét: kormánybiztosi rangot kapott, a Várkert Bazár, a Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély tartozott hozzá, majd itt lett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár.
Bukás és visszatérés
L. Simon László ugyanakkor itt sem bírta sokáig, körülötte akkor változott meg jelentősen a politikai légtér, amikor 2015-16 környékén összetűzésbe került akkori felettesével, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Lázár Jánossal, mert
L. Simon letagadta, hogy tulajdonosa lenne a rákellenes, látásjavító barackmagot gyártó cégnek, miközben a cégnyilvántartás és a vagyonbevallása szerint az övé volt a társaság.
Lázár János ezt követően felmentette az államtitkárság alól, amiről ráadásul a képviselő a sajtóból értesült. A rákellenes barackmagot gyártó cég miatt egyébként Orbán is kérdőre vonta L. Simont, aki bár elvileg visszavonult a Fejér megyei választókerületének ügyeivel foglalkozni – ahol egyébként komoly befolyása van –, azért kivette a részét a 2018-ban berobbant kultúrharcból is, igaz, azt akkori formájában inkább kártékonynak tartotta, és arról beszélt, hogy a „nemzeti oldal” káderhiánnyal küzd, a Magyar Idők elhíresült, a pikszisből azóta kieső Szakács Árpád által jegyzett „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozatát pedig alacsony színvonalúnak nevezte.
Ugyanakkor L. Simon szintén a kultúrharc jegyében azt is mondta,
„ha egyszer minket megszavaztak, a kultúrpolitikánkat is megszavazták”,
a kritikusoknak pedig azt üzente, hogy „a politikusokat, bennünket választottak meg, nem az írókat”.
Több zűrös per és cégügy mellett az elmúlt években L. Simon írt egy Trianon-balettelőadást is, de a visszakapaszkodására 2021-ig kellett várni, amikor is ismét a múzeumügy és a múzeumok átszervezése felé kezdett orientálódni.
Kásler Miklós emberminiszter végül áprilisban a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki, feladatairól azt írták, hogy „a múzeumi intézmények strukturális átalakításának és az új konstrukció kialakításának lehetőségeit” fogja megvizsgálni – olvasható a kormány közleményében.
Július elején az is kiderült, hogy L. Simon magának a Magyar Nemzeti Múzeumnak a főigazgatói posztjára is pályázik. Pályázatáról és terveiről akkor úgy nyilatkozott, hogy sokkal jobban be kell szállni a nagy, látványos kiállítások rendezésének versenyébe, vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák, történeti kérdések felmutatásával, amilyenekkel az elmúlt évtizedekben a múzeum vezetése nem mert komolyabban foglalkozni: ilyen például a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.
Azt írta,
„a múzeum nem nélkülözheti az egyértelmű állásfoglalásokat, a tudományosan megalapozott, de a széles közönség számára értelmezhető orientáló, identitásformáló szándékot”.
Összehasonlításképp: a múzeumot eddig vezető Varga Benedek pályázatának legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum a magyar történeti és régészeti muzeológia hazai vezető intézményévé, valamint – a nemzetközi szerepvállalás erősítésével – a nemzeti múzeumi világ egyik európai centrumává váljon.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
