Belpol
Vizsgálat és közvetlen munkáltatói jogkör nélkül menesztette Takács Péter egészségügyi államtitkár az orosházi kórház igazgatóját, mivel Duray Gergő az intézményétől alig egy kilométerre magánszakrendelőt nyitott. Korántsem egyértelmű azonban, hogy jogos-e a büntetés.
„A betű öl, a Lélek pedig éltet”
Sólyom László közéleti pályája keretbe foglalja a rendszerváltás reményeit és kudarcát.
Nélkülünk fogják alakítani az uniós menekültügyi politikát
De az új jogszabályok ránk nézve is kötelezőek lesznek. A kormány dönthet majd úgy, hogy nem tartja be azokat, ahogyan az eddigieket sem, viszont ennek lesznek következményei.
Zárt körben avatta Maruzsa a felújított iskolát
A budapesti Jaschik Álmos Szakgimnáziumban olyan tanárokat hívtak meg az eseményre, akik nem sztrájkoltak.
A fideszesek többsége szerint nem kizárt, hogy Mészáros valójában Orbán strómanja
A magyarországi korrupció megítélését kutatták egy friss felmérésben.
Elhunytak temetési költségei miatt feszült egymásnak Dunakeszi és Vác
Dunakeszi jelzése nyomán a kormányhivatal arra kötelezte Vácot, hogy egységesítse a halotthűtésre vonatkozó árait, ugyanis a váci kórházban elhunyt helyiek esetében ez kevesebbe kerül, mint a nem váci illetőségűeknél.
Az LMP szerint nem kéne tiltani a szélerőművek létesítését
Hatodszor nyújtja be a tilalmának feloldásáról szóló javaslatát a párt.
Megúszhatja a fóti Somlyó: nem kapott környezetvédelmi engedélyt a sokak által gyűlölt „lekötőút”
Nagy vihart kavart, hogy összekötnék Dunakeszi és Gödöllő között az M2-es autóutat az M3-as autópályával, amiről leágazna egy út Fót és Mogyoród között. Most úgy tűnik, a kormányhivatal meghallgatta az észrevételeket: a beruházás egy része nem kapta meg a környezetvédelmi engedélyt.
Elbukta két gépét a Wizz Air Ukrajnában
A négy Ukrajnában ragadt repülőből csak egyet tudtak hazahozni.
A kormány szerint akkugyárakra nem vonatkozik a környezetvédelmi kiskapu
A Miniszterelnökség hangulatkeltésről beszél.
Kórusban cigányozták Gáspár Győzőt focimeccsen
Az eset után Kubatov Gábor is fontosnak tartotta kiemelni, milyen befogadó közeg a Fradi.
MTA: Az akkumulátorok gyártási technológiája környezeti és egészségügyi kockázattal terhelt
Nem állnak rendelkezésre széleskörű és ellenőrizhető adatok a termelés környezeti és egészségügyi hatásairól.

