A rendszerváltás reménye az volt, hogy viszonylag rövid idő alatt Szűcs Jenő Köztes-Európája, benne pedig Magyarország is, mind jogi, mind gazdasági, mind társadalmi, mind pedig biztonságpolitikai értelemben végérvényesen a Nyugat részévé válik.
Ennek a reménynek a jog területén esedékes valóra váltásáért talán senki nem tett annyit, mint Sólyom László. Az általa vezetett Alkotmánybíróság számos nagy jelentőségű döntést hozott. Valódi, meghatározó jelentősége azonban nem az egyes, kétségkívül fontos határozatoknak van, hanem annak, hogy alkotmánybírósági elnöki ideje alatt a közös európai alkotmányos hagyományok magyarországi recepciójának végigvitelével a jogi kultúrát és az intézményeket formálta át – voltaképpen létrehozta a modern magyar alkotmányjogot. Egyrészt mindenkiben, politikusban és állampolgárban egyaránt tudatosította, hogy még a törvényhozás és a kormányzati hatalom sem mindenható egy alkotmányos demokráciában. Másrészt az egész jogi szakma számára felmutatta, hogy a szocialista államjoggal szemben a jogállam alkotmányjoga igenis normatív erejű, hogy az egyes alkotmányi rendelkezések valódi jelentéssel és tartalommal bírnak, nem pedig pusztán politikai deklarációk. Tizenhárom év Orbán-rezsim után azért létezik még egyáltalán magyar alkotmányjogi gondolkodás vagy tudományos élet, mert annak a dogmatikáját az Alkotmánybíróság Sólyom László vezetésével megalapozta. Azért lehet egyáltalán még alkotmányjogot tanítani Magyarországon a jövő jogászai számára, mert létezik az a viszonyítási pont, amihez képest az önkény és a hatalomimádat tarthatatlansága bemutatható. Azért lehet, leginkább rendes bíróság előtt, alkotmányjogi érveléssel még ügyeket sikerre vinni, mert Sólyom László műve a jogi gondolkodáson olyan mély nyomokat hagyott, amit egy új kúriai elnök sem tud lenullázni.
A szellemi és intézményes teljesítménynek – jórészt tőle függetlenül – persze megvoltak az árnyoldalai is. A magyar közállapotokat messze meghaladó színvonalú alkotmánybíráskodás azt a hamis látszatot keltette sokakban, hogy a kormányzati túlhatalommal szemben elegendőek az alkotmányjogi biztosítékok – holott a jog csak akkor tud a hatalom ellensúlya lenni, ha a hatalom maga önként elfogadja saját korlátjaként. A jól működő és tekintélyes alkotmánybíráskodás biztonságot adó árnyékában nem tudatosult sem az elitben, sem a véleményformálókban, sem a választópolgárokban, hogy a jog nem megoldás mindenre, hogy a gonosz hatalomkoncentrációval szemben a politikai szférán belüli hatalmi ellensúlyok fennmaradására és persze tartós választói támogatásra is szükség van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
