Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
A választási kampány névre hallgató érzelmi hullámvasút 2026-ra végképp józan ésszel követhetetlenné – és néha felfoghatatlanná – vált. Amikor arról megy a szakértés a különféle stúdióban ülő szakértők részéről, hogy ma már napokat kell megnyernie a Fidesznek vagy a Tiszának, akkor senki nem túloz. A teleszemetelt közösségi médiában egymást váltják a hol bombasztikus, hol csak simán tahó posztok, szerencsétlen képviselőjelölteknek többet kell magukat videózni, mint egy huszonéves influenszernek, a választó pedig csak kapkodja a fejét, amikor azt látja, hogy pár nap alatt az is szinte mínuszos hírré tud változni, hogy Orbán Viktor az ukrajnai háború miatt lehetővé tett rendeleti kormányzást kihasználva nyúlna bele folyó jogi eljárásokba.
Kicsit ezt a mentális terhet vennénk le olvasóink válláról Áprilisban választunk című, a tervek szerint hétfőnként visszatérő rovatunkkal: összefoglaljuk az elmúlt hetet, leszedjük a felesleges információkat, és csak a valamiért tényleg kiemelkedő híreket adjuk át.
A hét kampányeseménye
Balmazújvárosban időközi választást tartottak egy önkormányzati helyért. Alapesetben egy ilyen még a balmazújvárosiakat sem hozná különösebben lázba, de két hónappal a parlamenti választások előtt már nincsenek alapesetek: a Fidesz szinte a teljes mozgósítási arzenálját bevetve nyomta meg jelöltjét, Nagy Zoltán pedig nyert is Molnár Péter, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület jelöltje ellen. A kifejezetten magas részvételi arány jól hangzik egy időközin, és persze a győzelem is, de azért érdemes megjegyezni, hogy az egész választókerületben 1619-en jogosultak a szavazásra, Nagy 397 szavazata mellett 369-et kapott legerősebb kihívója, a harmadik helyen végzett független Béresné Lőrincz Erzsébet pedig 77-et.
A szavazók száma tehát még egy komolyan vehető közvélemény-kutatásnak sem elég ahhoz, hogy országos következtetéseket vonjunk le belőle, ehhez képest Orbán Viktor vasárnap elsöprő győzelemről beszélt. Ismételjük el: 26 szavazattal győztek, úgy, hogy a Tisza egyetlen jelöltet sem támogatott ezúttal sem. A Fidesznek viszont annyira fontos lett a saját választóik meggyőzése arról, hogy tényleg ők vezetnek az országos versenyben, hogy szinte történelmi győzelemként adták el ezt az időközit, és gyorsan érkeztek a NER-be bekötött független gondolkodók is pár fontos észrevétellel arról, mekkorát nyert a Fidesz. A csúcsra Kubatov Gábor pártigazgató ért, aki egy manipulált képpel úgy adta elő, mintha Nagy Zoltán a Tisza jelöltjét verte volna meg. Sőt, mit jelöltjét, jelötjeit: Kubatov képén ugyanis úgy tűnik, mintha mindkét rivális jelöltet a Tisza indította volna.
A hét bejelentése
Közben szombaton bejelentette a Tisza a kormányprogramját: 240 oldalas szöveg, tehát kevesebb, mint a fele annak, amit az Index próbált kiszivárgott programnak hazudni a korábbiakban, és talán nem is meglepő módon nem az ország kivéreztetéséről szól. Arról, hogy ez a program mennyire megvalósítható, vagy hogy mennyire átgondolt, lehet és kell is vitázni, de azért érdemes megjegyezni, hogy 2010 óta kevés ennyire részletesen kidolgozott szöveget láttunk. A kormányprogram puszta létezése is valamiféle számonkérhetőséget sugall, hiszen megfogható ígéretek nélkül tényleg csak az marad, hogy „naggyá tesszük Magyarországot”. Hasonlóan részletes vállaláscsomagot kormányzásra valóban esélyes pártként utoljára a Fidesz hozott össze, az abban foglalt ígéretekkel épp a 2010-es győzelnük tizenötödik évforduló alkalmából foglalkoztunk.
A hét hazugsága
Orbán Viktor azt állította szombathelyi kamányeseményén, hogy 1999-ben Bill Clinton amerikai elnök azt kérte tőle, Magyarország támadja meg Szerbiát szárazföldön, párhuzamosan az akkori NATO-bombázásokkal, de ő erre akkor miniszteerelnökként bátran, de határozottan nemet mondott. A történet jól illik Orbán büszke háborúellenes narratívájába, a probléma csak az vele, hogy valószínűleg nem igaz, vagy pedig korábban hazudott erről a miniszterelnök: 1999-ben ugyanis ő maga mondta el a Parlamentben, hogy szó sem volt ilyenről.
A történetet egyébként nem is Orbán találta ki, hanem Aleksandar Vučić szerb elnök, aki 2022-ben állítása szerint Orbán engedélyével hozta nyilvánosságra ezt a történetet a magyar-szerb barátság erősítésére. Az persze már akkor is kimaradt belőle, hogy Magyarország korábban a horvátoknak szállított fegyvert a Jugoszlávia szétesésével végződő véres konfliktus idején, illetve Vučić azt is elmaszatolta, hogy ő maga ekkoriban annak a Milošević-kormánynak volt az egyik minisztere, amely népirtásba hajló akciókat hajtott végre a koszovói szerbek ellen. A történet nemcsak azért gyanús, mert Orbán korábban maga is tagadta, hogy felmerült volna a magyar beavatkozás, de azért is, mert Bill Clinton a memoárjában részletesen elmagyarázta, miért nem volt szó szárazföldi akcióról. Már csak azért is érdekes lett volna ilyet kérni, mert a NATO légitámadásai 2,5 hónap alatt megroppantották a szerb vezetést, tehát szükség sem leett volna ilyesmire. Elképzelhető, hogy Clinton és a régi Orbán hazudtak, de az új és épp kampányoló Orbánnál és Vučićnál azért mégis csak hitelesebbnek tűnnek.
A hét botránya
Bár nem kifejezetten az országos választási kampány része, azért sokat elmond jelen állapotainkról: Győr ellenzéki polgármestere, Pintér Bence kedd reggel jelentette be, hogy feljelentést tesz a Győr-Szol városi cég gazdálkodása miatt, illetve kezdeményezi a győri közgyűlés feloszlatását, mert „a képviselő-testület többsége nem mondott igazat arról, mi a valódi szándéka a város javaival, a győriek pénzével”. Pintér szerint tavaly január és szeptember között a cég kezelésében álló önkormányzati lakáskassza szinte teljesen kiürült, és hiányzik onnan 1,7 milliárd forint. A cég vezetése szerint a pénz megvan, de a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságról megjött a határozat: a feljelentésre megindították a büntetőeljárást.
A városi cégek vezetői az ülésen védték gazdálkodásukat, banki kivonattal próbálták igazolni a pénzek meglétét, amit Pintér nem fogadott el arra hivatkozva, hogy az már egy gyorsan lehívott hitel is lehet. A polgármester többszáz támogatóját is meghívta a maratoni hosszúságú csütörtöki közgyűlésre, amin azt javasolta, inkább oszlassák fel a közgyűlést és írjanak ki új választást. Ezt a testület fideszes többsége leszavazta, de Pintér hozzátette, újra napirendre fogja venni a feloszlatás kérdését. 1,7 milliárd forint óriási pénz, de az, hogy az a Fidesz, amely 2024-ben csak elképesztő bénázás árán volt képes elbukni a győri polgármesteri széket, most ellenzi az új választást a városban, jól jelzi, hogy igazak lehetnek a hírek azokról a felmérésekről, amelyek szerint azóta már fordult a széljárás, és jó eséllyel a testületi többséget is elbukná a kormánypárt.
A hét pozitív híre
A Fővárosi Törvényszék a Budapest és a Magyar Államkincstár közötti, szolidaritási hozzájárulásról szóló perben meglepő végzést hozott: a kormány február 3-i, az egész pereskedést elvben megszüntető rendelete ellenére mégis megtartja a soron következő, március 16-i tárgyalást, és súlyos alkotmányossági aggályokat is fogalmazott meg a rendelettel kapcsolatban. A kormány ugyanis a háborús vészhelyzetre hivatkzova rendelettel venné el visszamenőlegesen is a lehetőséget, hogy az önkormányzatok perelhessenk az aránytalanul magas összegű szolidaritási hozzájárulások miatt, tehát tulajdonképpen a kormány menet közben állította volna le a folyamatban lévő eljárásokat. A bíróság szerint viszont a kormány rendelete sérti többek között a jogbiztonságot, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenséget, ezért egyedi normakontrollt kezdeményez, illetve az EU-s és nemzetközi joggal való összhangot is vizsgálná.
A főváros üdvözölte a döntést és alaptörvény-ellenesnek nevezte a rendeletet, míg a kormány – Gulyás Gergely korábbi nyilatkozata szerint – lezártnak tekinti a vitát az Alkotmánybíróság korábbi döntésére hivatkozva. A Kúria egyelőre csak azt jelezte, hogy az alsóbb fokú bíróságok dolga dönteni a folyamatban lévő perekben. A teljhatalmú NER tizenhatodik évében egyszerűen jó látni, hogy mégsem lehet teljesen semmibe venni a jogállamot és a hasonló elvont fogalmakat, és hogy a bíróságok még mindig ragaszkodnak ezekhez az alapelvekhez.
A hét Magyar Narancs-cikke
Annyi jó cikk volt a csütörtöki Narancsban, hogy választani sem tudok szinte, de valószínűleg Orsós János interjúja a cigányság helyzetéről az, amit a legerősebben ajánlanék. Már csak azért is, mert az elmúlt héten is tovább gyűrűzött a botrány Lázár János január végi elhíresült vécépucolós mondatai miatt, már csak azért is, mert a miniszter szerint a megszólalása miatt egy fórumán tiltakozók amúgy is bűnözők voltak, bár erről egyrészt hamar kiderült, hogy nem is igaz, másrészt azt sem sikerült hitelt érdemlően megmagyaráznia, hogy mire alapozta a kijelentését.
