Asztaloscéget alapított Varga Judit

  • narancs.hu
  • 2024. július 1.

Belpol

Tényleg asztalosnak áll. Szeretné látni, hogy amit csinál, annak van eredménye. 

Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget hozott létre Varga Judit és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke június 21-én – írja a Telex. A cég főtevékenységének az „egyéb bútor gyártása” opciót jelölték meg, 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útjának. Székhelynek Windisch címét jegyezték be, az ügyvezető viszont Varga Judit. A Picidae a harkályfélék latin megfelelője.

A lap szerint Windischnek 2020 óta van asztalos végzettsége, Varga viszont csak nemrég iratkozott be egy képzésre. Hajdú Péternek az emlékezetes interjújában azt mondta: 

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot”. 

 

Úgy fogalmazott, hogy meglátja, mire megy ezzel, de sok ismerőse ment végig sikeres pályán úgy, hogy előtte fehérgalléros munkát végzett, de aztán azt mondta, elég volt abból, hogy nincs eredménye annak, amit csinál. „Szeretném látni, hogy mi az az eredmény, amin dolgoztam, és talán ezt az eredményt meg fogom kapni.”

Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, Vargát és Windischt egy komolyzenei koncerten fotózták le

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk