Az ellenzék helyett a médiával akar háborúzni a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2017. július 25.

Belpol

Új szintre léphet a kormány lejárató kampánya.

„Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban” – fejtegette szombaton Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn, hogy mire lehet számítani a választási kampányban.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kormányfő idei tusnádi beszéde egy újabb, médiaellenes kampány felvezetője volt. Bár a kormánypárti médiabirodalom jó ideje támadja a kabinet tevékenységét bíráló lapokat, tévéket, rádiókat, hírportálokat, eddig főleg a cégek tulajdonosait „lőtték”, azt bizonygatva, hogy nincs is független sajtó. A lap forrásai szerint ősztől az újságírók is célkeresztbe kerülhetnek, s megpróbálják aláásni a Fidesz belső viszonyait firtató, a gazdasági hátország üzleteit feltáró újságírók tekintélyét.

Nem ez az első eset, hogy Orbán Viktor arról beszél, a médiával harcba kell szállni. 2015-ös kötcsei beszédében azt mondta: az „európai jobboldal szenved”, mert azok „az eszközök, a csatornák, amelyek ma a konzervatívok gondolatait és politikáját interpretálják”, a liberálisok kezében vannak, még a német kancellár is kénytelen alkalmazkodni. „Ez nem új történet a számunkra, mi is megtapasztaltuk 1990 után Magyarországon, csak itt ez megváltozott” – tette hozzá a miniszterelnök, utalva arra, hogy a Fidesz közpénzt nem kímélve építgeti saját, központilag irányított médiáját. Ez a kérdés szombaton ismét előkerült: Orbán Viktor nyugtázta, hogy végre „a médiaszektorban egyértelmű nemzeti tulajdoni többség van”.

A médiapiac átalakulásáról részletesen itt írtunk.

A hőn óhajtott egyensúly – A médiapiac átalakulása Orbán és Simicska szakítása után

Jó egy éve, az Orbán–Simicska-konfliktussal új korszak kezdődött a magyar sajtópiacon: az állami milliárdokból építkező tulajdonosok térhódítása. Mindeközben az autonóm szerkesztőségeket üzemeltető oligarchák nyaka körül is szorul a hurok – csoda, hogy még létezik nem fideszes sajtó is Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.