Az ellenzéki pártok is lemondták március 15-i ünnepi rendezvényüket

  • narancs.hu
  • 2020. március 7.

Belpol

Az érdeklődők egészségének védelme érdekében.

A héten jelentették be és hirdették meg az ellenzéki pártok „Hol a szabadság, ott van a haza!” című közös március 15-i megemlékezésüket, de mint az közös közleményükből kiderül, mivel azóta a koronavírus egyre nagyobb kockázatot jelent Magyarországon is, nem tartják meg az eseményt.

Miután az operatív törzs a március 15-i rendezvények lefújását javasolta, az ellenzéki pártok az érdeklődők egészségének védelme érdekében közösen úgy döntöttek, hogy elfogadják az operatív törzs ajánlását, és lemondják a közös ellenzéki megemlékezést – áll a közleményben, amelyet a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok együtt jegyeznek.

Karácsony Gergely is lemondja a március 15-i városházi ünnepi rendezvényt

A kormány elfogadja az operatív törzs ajánlását és lemondja a március 15-re tervezett központi ünnepséget

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.