Az ostobaság ünnepe – Horthy-mellszobrot avattak Budapesten

  • narancs.hu
  • 2013. november 3.

Belpol

Istentiszteletnek volt meghirdetve, soha véget érni nem akaró ömlengés lett belőle, némi paranoiával: az első bécsi döntés 75. évfordulóján ifj. Hegedűs Lóránt és a Jobbik Horthy Miklós-mellszobrot avatott a Szabadság téri Hazatérés templomában.

Mától a Hazatérés templomába igyekvő híveket egy nagyméretű Horthy-mellszobor fogadja, amit lehet provokációnak tartani, pedig sokkal inkább szégyen – a református egyház szégyene. Mert lehet, hogy Horthy „nagy református” volt, de annyira talán mégsem, hogy egy templom kapujában bámuljon a járókelőkre. Pláne egy református templomnak a kapujában, ahol bálványimádásnak amúgy sincs helye. Ám ez ifj. Hegedűs Lórántot – aki körülbelül annyira református lelkész, amennyire Marosán György volt pék – vélhetően egy cseppet sem zavarja, hogy bálványa, Horthy Miklós immár a sajátjának tartott templomból néz farkasszemet a közeli szovjet emlékművel.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Lehet, hogy koreográfiájában istentisztelet volt tíz órától a Szabadság téren, de a valóságban ez nem volt más, mint egy végtelenül unalmas, önmagát ismétlő Jobbik-pártrendezvény, ahol a szónokok jó sokszor elmondták, hogy harmadik bécsi döntésre volna szükség, meg erős kezű kormányzóra. Ja, persze. (A gondolatmenet következő eleméig valahogy sohasem jutnak el e derék magyarok: a mindezzel járó háborúig.) Amúgy a beszédek nagy része Horthyt nemcsak nemzetmentőként, a 20. század legnagyobb magyar politikusaként, Szent István, Kossuth és Széchenyi méltó utódaként, de egyúttal a németek ellenségeként próbálta beállítani. Gyöngyösi Márton (Jobbik) azt találta mondani: „Amíg lehetett, amíg függetlenségünket, szuverenitásunkat tartani lehetett, egészen 1944 tavaszáig ellenállt a destruktív, szélsőséges ideológiáknak, és megtartotta hazánkat a történelmi hagyományaihoz méltó magyar úton.”

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

A szoboravatást megelőző több mint kétórás ceremóniát folyamatos harangzúgás kísérte. Nem véletlenül – a tér másik oldalán megjelenő, sárga csillagot viselő ellentüntetők, akik tíz órakor, az esemény rajtja idején jóval többen voltak, mint a templomba érkezők, azt skandálták, hogy „Hazaáruló!”, „Tömeggyilkos”, „Nácik haza!”. Egy ideig sikerült is túlkiabálniuk a harangokat, de mivel csak fél órát engedélyeztek nekik a demonstrációra, többségük a szobor leleplezése előtt távozott a  helyszínről. Amivel csak-csak sikerült komolytalanná tenni az ellentüntetést.

Ennek ellenére a szoboravatók körében a jobb- és különösen a szélsőjobboldal kedvelt érzelme, a paranoia jelen volt. A templomi hallgatóságot azzal riogatták, hogy veszélyben vannak, az ellentüntetők bármikor akcióba léphetnek; a téren megjelentek a bordósapkás készenlétisek is, de az esemény különösebb incidens nélkül zajlott le.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.