Az ostobaság ünnepe – Horthy-mellszobrot avattak Budapesten

  • narancs.hu
  • 2013. november 3.

Belpol

Istentiszteletnek volt meghirdetve, soha véget érni nem akaró ömlengés lett belőle, némi paranoiával: az első bécsi döntés 75. évfordulóján ifj. Hegedűs Lóránt és a Jobbik Horthy Miklós-mellszobrot avatott a Szabadság téri Hazatérés templomában.

Mától a Hazatérés templomába igyekvő híveket egy nagyméretű Horthy-mellszobor fogadja, amit lehet provokációnak tartani, pedig sokkal inkább szégyen – a református egyház szégyene. Mert lehet, hogy Horthy „nagy református” volt, de annyira talán mégsem, hogy egy templom kapujában bámuljon a járókelőkre. Pláne egy református templomnak a kapujában, ahol bálványimádásnak amúgy sincs helye. Ám ez ifj. Hegedűs Lórántot – aki körülbelül annyira református lelkész, amennyire Marosán György volt pék – vélhetően egy cseppet sem zavarja, hogy bálványa, Horthy Miklós immár a sajátjának tartott templomból néz farkasszemet a közeli szovjet emlékművel.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Lehet, hogy koreográfiájában istentisztelet volt tíz órától a Szabadság téren, de a valóságban ez nem volt más, mint egy végtelenül unalmas, önmagát ismétlő Jobbik-pártrendezvény, ahol a szónokok jó sokszor elmondták, hogy harmadik bécsi döntésre volna szükség, meg erős kezű kormányzóra. Ja, persze. (A gondolatmenet következő eleméig valahogy sohasem jutnak el e derék magyarok: a mindezzel járó háborúig.) Amúgy a beszédek nagy része Horthyt nemcsak nemzetmentőként, a 20. század legnagyobb magyar politikusaként, Szent István, Kossuth és Széchenyi méltó utódaként, de egyúttal a németek ellenségeként próbálta beállítani. Gyöngyösi Márton (Jobbik) azt találta mondani: „Amíg lehetett, amíg függetlenségünket, szuverenitásunkat tartani lehetett, egészen 1944 tavaszáig ellenállt a destruktív, szélsőséges ideológiáknak, és megtartotta hazánkat a történelmi hagyományaihoz méltó magyar úton.”

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

A szoboravatást megelőző több mint kétórás ceremóniát folyamatos harangzúgás kísérte. Nem véletlenül – a tér másik oldalán megjelenő, sárga csillagot viselő ellentüntetők, akik tíz órakor, az esemény rajtja idején jóval többen voltak, mint a templomba érkezők, azt skandálták, hogy „Hazaáruló!”, „Tömeggyilkos”, „Nácik haza!”. Egy ideig sikerült is túlkiabálniuk a harangokat, de mivel csak fél órát engedélyeztek nekik a demonstrációra, többségük a szobor leleplezése előtt távozott a  helyszínről. Amivel csak-csak sikerült komolytalanná tenni az ellentüntetést.

Ennek ellenére a szoboravatók körében a jobb- és különösen a szélsőjobboldal kedvelt érzelme, a paranoia jelen volt. A templomi hallgatóságot azzal riogatták, hogy veszélyben vannak, az ellentüntetők bármikor akcióba léphetnek; a téren megjelentek a bordósapkás készenlétisek is, de az esemény különösebb incidens nélkül zajlott le.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.