Az SZFE frissen kinevezett rektorhelyettese azzal fenyegetőzik, kérdéses, érvényes lesz-e ez a félév

  • narancs.hu
  • 2020. október 3.

Belpol

Zalán János mindezt azzal magyarázta, jelenleg nem látnak bele, milyen oktatás folyik, az megfelel-e az akkreditált programnak. Szeretnének minél előbb bejutni az egyetemre.

„Tegnap álltunk munkába és elkezdtük összeírni azokat a feladatokat, amiket lehetőség szerint már a jövő héten el kell kezdjünk. Tehát az átadás-átvétel meg kell, hogy kezdődjön. Ennek van egy protokollja, remélhetőleg a másik fél együttműködő lesz és gördülékenyen fogunk haladni” – mondta a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett egyik rektorhelyettese a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Zalán János nem kertelt, belengette, hogy „az a nagy kérdés, hogy érvényes lesz-e ez a félév. Ez a tét. Valójában erről van szó. Erről kellene, hogy beszélgessünk.”

A fenyegetőzést a Pesti Magyar Színház igazgatója azzal magyarázta, hogy jelenleg nem látnak bele, milyen oktatás folyik, és az megfelel-e az akkreditált programnak. Hozzátette, "azt szeretném, hogy minél előbb be tudjunk jutni, segíteni a hallgatókon, hogy ne veszítsék el ezt a félévet".

"Mert ha nem tudunk bejutni, nem tudunk megállapodni, nem tudunk rálátni, hogy valójában az oktatás milyen színvonalon, milyen keretek között zajlik, akkor nagyon nagy a veszélye annak, hogy ez a félév elveszett" – nyomatékosított.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.