Bezár egy évre az energiaárak miatt a hajdúvidi iskola
A szülők tiltakoznak, szerintük lenne elég szén a következő télre.
A szülők tiltakoznak, szerintük lenne elég szén a következő télre.
Molnár Gina a Best FM Debrecen műsorában elmondta, miért köszön el tizenkét év után.
Felülvizsgálati indítványt terjesztett fel a Kúriához Bárándy Gergely ügyvéd a Kecskeméti Törvényszékkel szemben. A másodfokon eljáró bíróság összes büntető szakban lévő bírája elfogultságot jelentett be abban az ügyben, amelynek vádlottja az első fokon elmarasztalt gyulai fideszes polgármester. Amikor viszont ugyanez a politikus volt a felperes, aggály nélkül ítélkeztek.
Augusztus 2-ig kellett volna átültetni a magyar jogba egy EU-s irányelvet, amely egyebek mellett több szabadságot biztosítana az apáknak. Nem sikerült, pedig Magyarországon is fontos lenne a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőség előmozdítása.
Szeptembertől több ezer ukrán menekült gyerek jelenhet meg a magyar közoktatásban, ám kérdéses, mennyire áll erre készen a rendszer. Március óta civil és egyházi kezdeményezések gondoskodtak arról, hogy e gyerekek magyarul tanulhassanak és értelmesen tölthessék az idejüket, de most már itt az ideje az állami szerepvállalásnak.
Komoly reklámkampánnyal harangozták be a képzést, hiába.
Kis Péter ezredes megbízása ideiglenes volt, visszahelyezték korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába.
Rátóti Zoltán szerint megfontolt, átgondolt és jogszerű döntést hozott.
Karácsony Gergely arra kérte a kerületeket, próbálják saját hatáskörben is támogatni az arra rászorulók rezsiköltségeit.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást.