Interjú

„Nagyon őszinte időszakra készülök”

Ungár Péter, az LMP társelnöke és frakcióvezetője

Belpol

Pártjának kongresszusa szombaton választotta meg Schmuck Erzsébet mellé társelnöknek. Ungár Péter komoly ambíciókat megfogalmazva foglalta el posztját: megkerülhetetlen politikai erőt szeretne létrehozni az LMP-ből.

Magyar Narancs: Régóta párttag, miért most érezte úgy, hogy elindul a társelnöki posztért?

Ungár Péter: 2010-ben, 18 évesen kerültem az LMP-be. Vannak, akik szerint egy pártot a legismertebb politikusainak kell vezetni. Egyet­értettem velük.

MN: Korábban azt nyilatkozta, hogy nem nagyon hisz a társelnöki leosztásban; akkor jönnek az eredmények, ha egy pártot egyetlen ember vezet. Társelnökként fogja-e kezdeményezni a struktúra módosítását?

UP: Nem. Régóta mondogatom az LMP-ben ezt, de ezzel a véleményemmel kisebbségben vagyok, amit elfogadtam és tiszteletben tartok. Schmuck Erzsébettel nagyon összeszokott csapat vagyunk, harmonikusan dolgozunk együtt. A harmónia pedig abból is fakadhat, hogy különböző a korunk és a vérmérsékletünk. Én eléggé temperamentumos vagyok.

MN: Az a célja, hogy az LMP megkerülhetetlen politikai erő legyen. Hogyan kívánja elérni ezt?

UP: Az ellenzéki politika attól szenvedett az elmúlt években, hogy a politikusok politológusnak képzelték magukat. Nagyon őszinte időszakra készülök most: megígérhetem, hogy semmi olyasmit nem fogunk mondani, amit nem gondolunk komolyan. Az LMP Magyarország zöld pártja, egy világnézeti, ám nem centrumpárt. Nem fogjuk önmagunkat megtagadni csak azért, mert ezt gondolja az éppen aktuális elemzői konszenzus. Nincsenek receptek és messiások, a politikát abból a szempontból közelítjük meg, hogy elmondjuk, nekünk milyen válaszaink vannak a társadalmi kérdésekre.

MN: Úgy érzi, korábban nem bontakozhatott ki a párt önazonos módon?

UP: Amikor benne voltunk ebben a hatos fogatban, akkor értelemszerűen ez nem tudott így működni, hiszen nem is mi határoztuk meg a saját politikánkat.

MN: Vannak konkrét programpontok, amelyeket végig tervez vinni abban a két évben, amelyre most társelnöknek megválasztották?

UP: Az országgyűlési választások óta az LMP már megmutatta, hogy milyen politikát csinál, például megszerveztük az idei legnagyobb tüntetést az erdők védelmében. Ezenkívül mi voltunk, akik a leghangosabban kiálltak a Sajó szennyezésének ügyében, de említhetném a klímabérlet-javaslatunkat is. Egészen leegyszerűsítve: mi vagyunk azok, akik zöld politikával foglalkoznak, és az a terv, hogy ezt folytatni fogjuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.