Hétfőtől 93 kórházban lesznek jelen katonák

  • narancs.hu
  • 2020. november 16.

Belpol

Hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezést.

93 kórházban lesznek jelen a katonák hétfőtől, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Mint azt Benkő Tibor elmondta, a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, vagy segítenek a hőmérőzésben is például.

Benkő Tibort kérdezték arról is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter is nemtetszését fejezte ki a fegyverrel járőröző katonák miatt. Erre reagálva a honvédelmi miniszter kiemelte: a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.