A Borkai-szexvideón feltűnik a cégvezető, aki négyszer drágább ajánlattal győzött egy győri pályázaton

  • narancs.hu
  • 2019. október 8.

Belpol

A közel 900 millió forintért végezte el a győri diákolimpia étkeztetési feladatait.

Újabb érdekes fejlemény látott napvilágott a napok óta tartó Borkai-szexbotránnyal kapcsolatban: a győri polgármester videóján feltűnő Szabó Ervin annak a cégnek a vezetője, amely 898 millió forintért, tehát a vesztes ajánlatnál négyszer drágábban nyerte el a győri diákolimpia étkeztetési feladatait – írta meg az Index egyik 2017-es cikke nyomán.

Diákolimpia 2017 Kft. eredeti ajánlata 1,2 milliárd forint volt, de ezt a város le tudta alkudni. A végső ár alapján egy egységnyi étel 3584 forintra jött ki a rendezvényen, ami a portál szerint elég magas, ha a közétkeztetés árait vesszük alapul.

A győri polgármesteri hivatal illetékes vezetője akkor azt nyilatkozta, hogy az étlap összeállítása  során szigorú előírásokat és a sportolók számára előírt speciális étrendet is figyelembe kellett venni, de az árkülönbségre vonatkozóan nem adtak választ.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.