Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-helyettese

  • narancs.hu
  • 2022. április 30.

Belpol

Mivel az eddigi helyettes, Gy. Németh Erzsébet bejutott a parlamentbe.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Gy. Németh Erzsébet a 14. helyen szerepelt az ellenzéki pártszövetség országos listáján, így a DK-s politikus is bejutott a parlamentbe. Főpolgármester-helyettesként azonban döntenie kellett: marad a Fővárosi Közgyűlésben vagy beül a parlamentbe, a két pozíció ugyanis összeférhetetlen.

Április közepén a DK azt közölte, hogy Gy. Németh felveszi a mandátumát, és a törvény által biztosított harminc napon belül lemond a budapesti főpolgármester-helyettesi posztjáról. Utódjáról így a DK dönthetett.

A párt szombati közleményében azt írja, a Demokratikus Koalíció elnöksége "a mai napon úgy döntött, hogy Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselővé válásával a DK listás fővárosi képviselője Élő Norbert, a DK fővárosi frakciójának, a legnagyobb fővárosi képviselőcsoportnak a vezetője Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester lesz".

Majd hozzáteszik:

A DK főpolgármester-helyettesnek Bősz Anettet, a párt országgyűlési frakciójának korábbi tagját jelöli.

Gy. Németh 2002 és 2010 között az MSZP színeiben volt már parlamenti képviselő. 28 éve tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, és a 2019-es önkormányzati választás után lett Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.