Bréking: Rogán Antal kilenc órát tölthetett a rendőrségen

  • narancs.hu
  • 2017. június 9.

Belpol

Az ember, akit nyugodtan lehet bűnözőnek nevezni.

Rogán Antal – akiről szerda óta hivatalosan is le lehet írni, hogy bűnöző, mivel a másodfokú bíróság jogerősen kimondta: lehet így nevezni a propagandaminisztert – a Jobbik szerint április 2-án, délután 5 órától egészen hajnali 2-ig tartózkodott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában, Pintér Sándorral együtt – írja a 24.hu. Az egészben az az érdekes, hogy éppen aznap volt a CEU melletti első demonstráció, amikor több ezer vonult utcára az egyetemért.

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerette volna megtudni, miért volt Rogán a rendőrségen, esetleg maga Orbán Viktor küldte-e oda, ahogy arra is kíváncsi volt, hozott-e az ORFK épületében bármilyen intézkedést a Louis Vuitton-holmik nagy kedvelője, ezért kérdést intézett a kormányfőhöz.

via GIPHY

Mirkóczkinak nem Orbán, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt, aki érdemben nem cáfolta, hogy Rogán a rendőrség épületében pihente ki a hét fáradalmait. Szemben a Jobbikkal, a kormány nem vezet nyilvántartást a miniszterek és államtitkárok mozgásáról. Így szemben a Jobbikkal nincs tudomásunk arról, hogy a kormány tagjai mikor és hol tartózkodnak. Viszont a kormány minden tagja jogosult belépni bármely közigazgatási szerv épületébe – írta az éppen ügyeletes fideszes.

Közben a Hír TV is megkereste az ORFK sajtóosztályát és a Miniszterelnöki Kabinetirodát az ügyben – választ egyelőre nem kaptak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.