Csődhullám előtt az élelmiszer-ágazat - Éven belüli lejárat

  • Tamás Gábor
  • 2009.10.01 00:00

Belpol

A mezőgazdaságot elkerülte a pénzügyi válság - mondta Gráf József szakminiszter az év elején. Kilenc hónap alatt azonban nagyot fordult a világ: az agrárágazatból - a szektor kereskedelmi főidőszakának kellős közepén - egyik pillanatról a másikra "eltűnt" a felvásárláshoz szükséges pénz. Sokak szerint egyáltalán nem véletlenül.
A mezőgazdaságot elkerülte a pénzügyi válság - mondta Gráf József szakminiszter az év elején. Kilenc hónap alatt azonban nagyot fordult a világ: az agrárágazatból - a szektor kereskedelmi főidőszakának kellős közepén - egyik pillanatról a másikra "eltűnt" a felvásárláshoz szükséges pénz. Sokak szerint egyáltalán nem véletlenül.

Hosszú évek óta nem volt az ideihez hasonló felvásárlási és - a vele járó - hitelfizetési válság a hazai mezőgazdasági alaptermelésben. A gyakran meglehetősen kusza hazai viszonyok közepette is viszonylag életképesnek bizonyult rövid távú, éven belüli, kifejezetten a betakarítási és ezzel párhuzamos felvásárlási dömpingre kitalált kölcsönrendszer olyan váratlanul fagyott be, hogy most úgy tűnik, csak a csoda - például egy váratlan és nemzetközi méretű agrárboom - zökkenthetné gyorsan helyükre a dolgokat. Erre azonban e pillanatban kevés az esély.

A jelenség nem "magyarspecifikus": a helyi kamara szerint például végveszélybe került a szlovák agrárgazdaság is. Az sem biztató, hogy az európai közös agrárpolitika az elképesztő összegeket mozgósítani képes pénzügyi ereje ellenére is képtelennek látszik legalább a mind kínosabb tejválságon úrrá lenni - a termelés és a piacszabályozás egészének évek óta tartó anomáliáiról már nem is szólva. Magyarországon pedig jelenleg nem tűnik lehetetlennek, hogy egy, a kilencvenes évekéhez hasonló csődhullám hazai termelőcégek százait söpörheti el, mivel egyszerűen nem lesz árbevételük a korábbi hiteleik visszafizetésére. Pedig elvileg biztos piacú, a termékeit folyamatosan értékesíteni képes gazdasági szektorról beszélünk, amely azonban pillanatnyinak látszó pénzzavarából akár teljesen megváltozott tulajdoni és tőkestruktúrával lábalhat majd ki. És egyáltalán nem biztos, hogy ez kedvez a "magyar gazdának", vagyis a hiteleivel és az eladatlan árujával kínlódó hazai termelőnek. A helyzet bonyolult, és sok az egyelőre kiszámíthatatlan tényező. A folyamat tétje sok érintett, köztük mértékadónak számító szakpolitikus szerint az, hogy kié (kiké) lesz a nem is oly távoli jövőben a magyar agrárpotenciál.

Levelüket megírták

A Szolnok megyei, nagyjából háromezer hektáros, jelenleg 52 tag tulajdonában működő agrár-termelővállalkozás (egykori téeszből alakult korlátolt felelősségű társaság) vezetője két hivatalos papírt mutat a tudósítónak. Az egyik banki fejléccel érkezett, s abban az illetékesek a szokásos pénzügyi bikkfanyelven arról tájékoztatják Kedves Ügyfelüket, hogy a korábban a termelésfinanszírozásra felvett tizenegy hónapos hitelük visszafizetési határidejét jövő május végéig meghosszabbítani nincs módjuk, a fizetésre ellenben az eredeti határidőhöz képest harminc nap haladékot biztosítanak - az előre megállapított kamatfeltételek természetesen arra az időszakra is érvényesek. Törleszteni kell, ellenkező esetben a jelzálogként rögzített ingatlanokra megindítják a szerződés szerinti végrehajtási eljárást.

A másik levél a vállalkozás egy régi üzleti partnerétől, az ország egyik legnagyobb malomipari vállalkozásától jött, az előzővel szinte egy időben. A feladó bocsánatkérő hangnemben közli, hogy a korábban megszokott "betárazó" (vagyis az éves őrlési készletet biztosító) gabonafelvásárlásra az idei évben finanszírozási nehézségek miatt nincs lehetőség, de kisebb tételeket külön egyeztetés alapján természetesen továbbra is fogad, 15 banki napos fizetési határidőkkel. Egyszerűbben: a malom nem tud egyben fizetni a gabonáért, a gazdaság viszont így beszorul a saját hitelével - ezért is próbálkozott a vállalkozó az átütemezés kikönyörgésével. Elvileg beléphetne az állam a garanciális felvásárlással (élnek is vele jó páran majd), de az meglehetősen vékony bevétel: tonnánként 101 euró átlagos idei terméssel számolva hektáronként 25-30 ezer forint veszteséggel egyenlő. (A piacon lapzártánkkor tonnánként már csak alig 25 ezer forintos árat kínáltak az úgynevezett euro-minőségű étkezési búzáért, a Budapesti Árutőzsdén szeptemberi lejáratra 26 750 forint volt a tonnánkénti hivatalos jegyzés.) A hitelt ebből vissza lehet ugyan fizetni (leghamarabb decemberben), de akkor a cég egy szál gatyában vághat neki a jövő évi termelésnek - és ősszel még csak nem is vetett. Ez pedig az immár igencsak kétes hitelfelvételi lehetőség ismeretében azt jelentheti, hogy nem is fog. És ez csak a kalászos gabona: a kukorica nagy része kint van még a táblákon, a Dél-Alföldön (igaz, ott más okok miatt is) a szőlő, Szabolcsban az alma eladhatatlan, és a néhány hete megjelent híradások szerint egyre hangosabban ketyeg a "tejbomba" is. Az alapokok mindenütt ugyanazok: tartozás, hitel és befulladt, eladatlan készletek.

Leárazva

Gráf József agrárminiszter idei évnyitó sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a hazai élelmiszer-alaptermelést lényegében elkerülte, de legalábbis más ágazatokhoz képest kevéssé viselte meg a nemzetközi pénzpiaci válság. Ez akkor akár igaz is lehetett (messze voltak még azok a bizonyos hitellejáratok), de mára gyökeresen megváltozott a helyzet. Ennek több, külön-külön is súlyos oka van, de a legfőbb mindenképpen a napi létezéshez szükséges készpénz hiánya. A bankok óvatossága is érthető persze. Magyarázható részben egy nemrégiben felfedett, nagy tömegű árugabonával zajlott kölcsönfedezeti csalássorozattal (a párját ritkító szélhámosságról lásd: Kukoricának látszott, Magyar Narancs, 2009. szeptember 3.), ami miatt fogcsikorgatva kellett elkönyvelni több cég esetében is sokmilliárdos banki és kereskedői veszteséget. És magyarázható a hazai élelmiszer-ágazat egyre kedvezőtlenebb termelési és értékesítési szerkezetéből fakadó hitelképesség-romlással is.

Ráadásul az egyszerű, éven belüli mezőgazdasági forgóeszközkölcsönhöz állami támogatás nem jár, a zuhanó árakból pedig az üzleti kamatot kigazdálkodni nem lehet. (Közraktárjegyes árufedezeti hitelre igényelhető kamatszubvenció - viszont pont ez a tétel az, amivel a kukoricaügy miatt oly kellemetlenül "beégett" tavaly három nagy kereskedelmi bank.) Az áresés mértéke viszont döbbenetes: az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 decemberében 22,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A növényi termékek, köztük a gabonafélék és az úgynevezett "mennyiségi egyéb termékek" (alma, szőlő stb.) termelői ára összességében 38 százalékkal csökkent - miközben a hitel drágult, és hozzájutni is nehezebb.

Az ágazat banki finanszírozásával kapcsolatos hivatalos számok és a belőlük kirajzolódó trendek semmiféle jót nem mutatnak. Az elmúlt évet értékelő, a költségvetés elfogadása előtt kötelezően megtárgyalandó éves agrárminiszteri beszámolóban ilyen mondatok szerepelnek: "A nemzet teljes hitelállományából a mezőgazdaság részesedése 2008-ban átlagosan 4,5 százalék volt. Az év folyamán a mezőgazdaság hitelállománya 327,8 milliárd forintról 375 milliárd forintra, 14,4 százalékkal nőtt. A mezőgazdaság hiteleinek - a négy negyedév átlagában - 20 százaléka devizaalapú - szemben a nemzetgazdaság egészére mért 50 százalék feletti értékkel. Az előző két év hasonló időszakát nézve az ágazat teljes hitelállománya alig növekedett (2006 végéhez képest 5 százalékkal). Jelentősen nőtt azonban a devizahitelek aránya (a 2006-os 13,6 százalékról 2008 végére 24 százalékra). Ezzel párhuzamosan csökkent az éven túli hitelek aránya (2006-ban az állomány kétharmadát tette ki, 2008-ra valamivel több mint a felére csökkent)." Ez utóbbi kitétel a gyakorlatban így fest: a tavaly 1 933 ezer milliárd forintos évi termelési értéket produkáló élelmiszer-alaptermelés a bevétel csaknem tíz százalékát a működési költségeinek fedezésére felvett hitelre és azok kamataira kényszerül költeni. Mert ha ezekkel a kölcsönökkel bedől, arra elmehet akár teljes, fedezetként felajánlott ingatlan vagyona és eszközparkja is.

Mindezek után nem véletlen, hogy az ágazati érdekvédelmi szervezetek és a különféle rangú szakpolitikusok ritka egyetértésben bombázzák a magyar kormány, a hazai bankok és a gabonapiac megmozdításában érdemi lépésekre képes Európai Unió illetékeseit. A Magyar Agrárkamara elnöke, Forgács Barna például Mariann Fischer-Boelt, az unió mezőgazdasági főbiztosát arra kéri, hogy mielőbb intézkedjen a gabonaexport - beleértve a feldolgozott termékeket is - régiós támogatása, a tenger nélküli országok többletfuvarköltségeinek legalább részbeni ellentételezése, továbbá a gabonaimport-kedvezmények ideiglenes felfüggesztésének ügyében. Ám az igazán meglepő kéréssel Gráf József agrárminiszterhez fordultak a termelők: ismételten vizsgálja meg (a gabonaszövetség egyik vezetőjének tévés nyilatkozata szerint "nyomatékkal vegye fontolóra"), hogy a magyar állami vállalatok miként vehetnének részt az uniós intervenciós lehetőségeken túli, vagyis magasabb árú készpénzes gabonafelvásárlásban. Ilyesmire utoljára 1998-99-ben, Torgyán József miniszterkedése idején akadt példa. Az ország akkor ismerte meg a később a Fradi jogellenes támogatása miatt "botránycéggé" vált Concordia Rt. és a később szintén bűnvádi eljárás alá vont és börtönbe is került huszonéves vezérigazgató, Korompai Nicolette nevét.

Ilyesféle megoldásról a hírek szerint Gráf József hallani sem akar, különben is, a piaci zavarok kezelésére az egyetlen jogszerű mód az uniós intervenció. Igaz, abból leghamarabb az év végén láthat pénzt a gazda, akkorra meg már leketyegtek az éven belüli hitelek.

Viszik a zálogot

Gráf többször is tárgyalt a bankok képviselőivel. Nem véletlenül; hiszen ha már a kalászosok nyári aratása után is ennyire befeszült a hazai gabonapiac, akkor a zömmel még lábon álló kukorica lekombájnolása után akár kezelhetetlenné is válhat a helyzet. Ezekről az egyeztetésekről meglehetősen keveset tudni, a Narancs megbízható forrásból úgy értesült, hogy a pénzintézetek képviselői folyamatosan a válság okán korábban meghozott szigorúbb belső hitelkezelési szabályokra hivatkoznak, azzal az engedménynyel, hogy eddig megbízható partnereiknél "nem sietnek" a jelzálogjog-érvényesítéssel. Ám végül fizetni kell - vagy viszik a zálogot. Nem is tehetnek mást: a kölcsönadott pénz a betéteseké, nem a banké.

Bezárul

A hazai agrárhitel-állományban nem szerepel a felvásárlóknak-feldolgozóknak is súlyos kínokat okozó kölcsönök összege. Pedig ezeken belül is magassá vált az éven belüli, tehát a folyamatos működéshez (illetve a kedvező árú "betárazáshoz") szükséges hitelek aránya. A bankszövetségből származó hozzávetőleges összesítés szerint ez számszakilag viszonylag kevés (alulról közelíti a százmilliárd forintot), de éppen ez jelzi a bajt, ezért kell az apránkénti felvásárlásról szóló kényszeredett leveleket küldözgetni a termelő partnereknek.

A kör ezzel bezárult, a megoldás egyértelműen a bankok kezében van. Abból, hogy a pénzintézetek nemigen mozdulnak, aligha következhet más, mint amit Raskó György, az agrárbizniszben is érdekelt egyik legelismertebb hazai agrárközgazdász jósolt a minap: az ősz második felétől tömeges agrárcsődhullám indulhat, a hivatalosan regisztrált mintegy 2300 cégszerűen működő magyar ágazati vállalkozás harmadát elvihetik a bebukott hitelek. Ami marad utánuk: kihasználatlan termelési kapacitások és támogatási kvóták, kiürült, de viszonylag gyorsan ismét termelésbe állítható eszközpark és ingatlan vagyon, megszaporodó közlemények banki értékesítési árverésekről - és óvatos becslések szerint 80-100 ezer ember, aki szorult helyzetében vagy beáll a segélyezettek hosszú sorába, vagy más, netán külföldi megélhetési források után néz. Mert a rendszerváltást közvetlenül követő időszakhoz hasonlóan ismét fillérekért megszerezhető termelő agrárvagyonra vevő biztosan lesz - belföldi és hazai egyaránt.

Ez pedig így egy újabb agrárválsággal egyenlő. Egy hosszú évek óta húzódó, gazdaságszervezési, tulajdonszerkezeti problémákból, sajátos termelés-nyilvántartási viszonyokból, illetve az ahhoz kapcsolódó sorozatos kisebb-nagyobb szabályozási tévedésekből és végül, de nem utolsósorban az állandósult tőkehiányból fakadó, a legjobb esetben is stagnáló folyamat soros kríziséről van szó. A fő különbség a korábbiakhoz képest az, hogy most a nálunk tőkeerősebb és hatékonyabb versenytársaink erőteljesebb hazai térnyerésére és ezzel párhuzamosan a hazai gazdálkodók versenyhelyzetének romlására számíthatunk a nagyon közeli jövőben. És erről nem a bankok tehetnek: a menedzsmentek érzékelik a viszonyok romlását, az ágazati hitelek kockázatának a növekedését. A keserves helyzetbe került mezőgazdaság pedig a pénzzavarral egyszerűen képtelen mit kezdeni. Sok magyar gazdának sorsfordító időszak lesz a következő három-négy esztendő - nem éppen szívderítő kilátásokkal.

Neked ajánljuk