Diplomás bérminimum bevezetését követeli a kormánytól az LMP

Belpol

Elképzelésük szerint ez harminc százalékkal lenne magasabb, mint a garantált bérminimum.

Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője egy vasárnapi sajtótájékoztatón beszélt erről, mint mondta, a diplomás bérminimum bevezetésére azért van szükség, mert "évek óta értékvesztésen megy keresztül a közszolgálatban tevékenykedők bére". Több mint tíz éve nem emelték sem a köztisztviselők, sem pedig a közalkalmazottak bérét - tette hozzá.

A politikus kiemelte: ez óriási hiba a kormánytól, hiszen ezek a szektorok "kiüresednek", óriási munkaerőhiánnyal küzdenek. A diplomás bérminimum orvosolná ezt a problémát - mondta.

Hohn Krisztina szerint a diplomás bérminimum bevezetése azért is fontos lenne, hogy a pedagógusok, szociális dolgozók és például az önkormányzatoknál dolgozó szakemberek megbecsülve érezhessék magukat.

Beszélt arról is, hogy pártja szerint a közszolgálatban tevékenykedők bérét évente felül kellene vizsgálni és "inflációkövetően meg kell emelni". Erre ebben az évben körülbelül 250-300 milliárd forint kellene - mondta, hozzátéve, erre fedezetet nyújtana az az új társasági adókulcs, amelyet kizárólag az extraprofitot termelő vállalkozásoknak kellene megfizetniük.

Sokan azért, hogy meg tudjanak élni, másod- vagy harmadállásokat is vállaltak. A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) módosítása most akadályozza őket ebben - jegyezte meg.

A politikus "óriási hibának" nevezte, hogy a kormányfő a kata módosítása ellen tiltakozó hídfoglalókat lenarkósozta, amikor szombaton a tusványosi beszédét megzavarókat kivezették a helyszínről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.