Donáth Anna a Bizottsághoz fordul „szuverenitásügyben”

  • narancs.hu
  • 2023. november 29.

Belpol

Ha a tervezetből törvény lesz, kötelezettségszegési eljárásnak kell következnie a momentumos képviselő szerint.

Vizsgálja ki az Európai Bizottság a magyar Országgyűlés előtt lévő, szuverenitásvédelminek nevezett törvény tervezetét – javasolja Donáth Anna (Momentum) európai parlamenti képviselő.

Az ellenzéki politikus azért fordult a Bizottsághoz, mert szerinte a készülő jogszabály nyilvánvalóan uniós jogba ütközik, például azzal, hogy nem határozza meg egyértelműen, mit ért külföldről származó finanszírozás alatt. Így, szó szerint értelmezve akár a közvetlenül Brüsszelből érkező uniós támogatásokra is vonatkozhat a törvény.

Donáth Anna azt kéri, hogy ha a tervezetből törvény lesz, az Európai Bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást, megkövetelve a magyar kormánytól, tartsa be az uniós jogot. 

Az EP-képviselő szerint a magyar jog szempontjából is nonszensz ez a tervezet, „hiszen úgy fenyeget akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, hogy közben homályban hagyja, mi számít pontosan bűncselekménynek. Ez pedig már a magyar Alaptörvénybe is ütköző gyakorlat”.

A Momentum EP-képviselője úgy ítéli meg, ezzel a törvénnyel a kormány nem a szuverenitást védi, hanem a civil szférát akarja megfélemlíteni, a szabad civil társadalmat veszi célba.

„Szándékosan homályos megfogalmazásainak egyetlen célja, hogy öncenzúrára késztesse a civileket. Hogy ne merjenek megszólalni, ne merjék felvállalni a véleményüket, hiszen bármikor jöhet érte a feljelentés, a bíróság és a börtön” – fogalmazott Donáth.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.