Donáth Anna is bejelentkezett a Momentum elnöki posztjáért

  • narancs.hu
  • 2021. október 28.

Belpol

Orosz Anna után a Momentum egyik EP-képviselője is elindul a pártvezetésért.

Orosz Anna mellett Donáth Anna is elindul Momentum elnöki posztjáért – értesült az Azonnali. A hírt a Momentum sajtóosztálya a Telexnek meg is erősítette.

Úgy tudni, az EP-képviselő Donáth a Momentum belső fórumán meghirdetett programja szerint „szociálisan érzékeny, zöld” pártban látja a jövőt. A közösségek erősítése és aktív, támogató állam mellett foglalt állást, mert egyéni megoldásokkal szerinte nem lehet felszámolni a 21. század válságait, pl. a klímakatasztrófát.

Donáth Anna a jelenlegi ügyvivő elnökkel, Orosz Annával mérkőzik majd meg a pozícióért. Mint ismert, Orosz a XI. kerület alpolgármestere, valamint ő lesz az összellenzéki képviselőjelölt jövő tavasszal az országgyűlési választáson. Ügyvivőként azután váltotta a pártot megalakulása óta vezető Fekete-Győr Andrást az elnöki poszton, miután Fekete-Győrtől gyenge előválasztási eredménye után megvonta tőle a bizalmat a Momentum küldöttgyűlése, és ő lemondott. Később Orosz Anna úgy döntött, a következő tisztújításon elindul az elnöki posztért.

(Azonnali, Telex)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.